Megváltás / Dramione

4. Fejezet

Amikor kinyitottam a szememet, egyből vissza is kellett csukjam egy pár másodperce az erős fény miatt.

Felültem.

Egy ismeretlen ágyban voltam, egy teljesen ismeretlen szobában. Félhomály volt igaz, de a szememet még az is bántotta. Körülnéztem, bár a nyakam erős fájdalommal tiltakozott minden mozdulat iránt, a kíváncsiságom sokkal nagyobb volt. Ez nem a gyengélkedő volt. Ugyanis a gyengélkedőben nincsen egy gyönyörű márvány beborítású kandalló, nincsenek benne fehér és szürke prémes szófák, na de végképp nincsen benne egy ekkora baldachinos ágy, amiben én ültem. Legalább tizenkét párna volt körülöttem és még így is bőven lett volna akár három személynek is hely.

Legalább éltem. Fogalmam sem volt, hogyan kerültem oda, és mi lett a dementorral, de tudtam, hogy az összes kérdésem megfogja válaszolni a kanapé mellett terpeszkedő személy.

- Nálad őrültebb boszorkányt nem ismertem soha! - kiabált rám mikor észrevette, hogy felébredtem.

Két nagy lépésből átszelte a szobát, s megállt az ágy lábánál. Most, hogy kitakarta a kandalló fényét, úgy nézett ki, mintha ő maga ragyogna. Félelmetes volt. Főképp azért, mert tudtam, hogy most tényleg be volt pipulva rám.

- Mi a francot kerestél a Tiltott Rengetegben?! - rivallt rám.

- Te mit kerestél ott?! - feleseltem vissza.

- Nagyon jól láttad, mit csináltam! - mondta ki a nyilvánvalót. Ez az, akkor tiszta lapokkal játszunk? - Követtél engem?

- Igen - feleltem megadóan.

- Mond meg nekem Granger, te unod az életed?! - tárta szét a karjait. Látszott, hogy ki van akadva. - Miért kell neked folyamatosan azzal törődni, hogy én mit csinálok?

- Mert prefe...

- Azt ne mondd nekem, hogy mert prefektus vagy!

- Akkor nem mondom! - fontam keresztbe a karjaim sértődötten.

- Mit képzelsz magadról? - kérdezte egy fokkal halkabban. Erre már hirtelen azt sem tudtam mit válaszolhatnék neki. Tényleg, mégis mit is képzeltem? Csak gyakorolni ment ki az erdőbe. Igaz, kijárási tilalom után, de én is nagyon jól tudtam, hogy a hatáskörömön kívül esik a Tiltott Rengetegben kóborgó diákok levadászása.

- Nem tudom - suttogtam megsemmisülten.

- Szerencséd volt, hogy tudok patrónust idézni. Mert ahogy láttam, te nem nagyon boldogultál, a nagy Granger, lefagyott. - vágta hozzám kíméletlenül az igazat. Így volt. Nem is volt miért vitába szállnom, voltam olyan meggondolatlan és felelőtlen, hogy abba a helyzetbe hozzam magam, hogy pont Malfoynak köszönhessem az életem.

- Legalább most már tudom, hogy nem vagy sötét varázsló - suttogtam.

- Tessék? - kérdezett vissza, ámbár biztos voltam benne, hogy nagyon jól hallotta, mit mondtam.

- A patrónus - magyaráztam - A sötét varázslók nem tudnak patrónust idézni.

- Csak megnyugtatlak, hogy de tudnak - nézett rám szórakozottan. - Csak nagyon ritka - mondta. - Ne mondd nekem, hogy azért követtél, mert meg akartál győződni róla, hogy sötét varázsló vagyok e.

- Nem azért - reagáltam szemforgatva.

- De azért ennek mégiscsak örülsz, nem? - kérdezte, majd leült az ágy végébe.

Onnan nézett rám, s mikor leeresztette a karjait láttam, hogy könyékig fel volt tűrve az ingje. Sima és érintetlen volt a bőre. Tehát tényleg nincs semmilyen Sötét Jegye. Megkönnyebbülten sóhajtottam.