Kate's Son

VI

Még mindig a kezemben szorongattam Luke bőrdzsekijét, és miután nevetésünk elhalkult mosolyogva bámultam a szökőkutat. Elgondolkoztam azon, hogy milyen boldog vagyok, és hogy milyen régen nem voltam boldog.
-Nem értem minek kell neked a bőrdzsekim, kimondottan jól áll neked a 'nedves' póló-bámult engem vigyorogva Luke, és a nedves szó kiejtésénél idézőjeleket mutogatott a levegőben.
-Tetszik, mi? Már nem sokáig élvezheted ezt a látványt.-mondtam, majd felhúztam bőrdzsekijét.-Menjünk haza, oké?
-De még nem is ettünk
-Nem baj, nem vagyok éhes
-Rejtélyes vagy
-Gyere már
Mikor hazaértünk, apuék épp TV-t néztek
-Ilyen gyorsan megjöttetek?-fordult felénk mosolyogva Kate.
Senki sem válaszolt neki.
Mindketten felsiettünk a lépcsőn, majd a szobám felé vettük az irányt.
Én hanyatt feküdtem az ágyon, Luke pedig mellém ült.
-Figyelj Luke-kezdtem bele mondandómba-nagyon szeretek veled lenni, de nem lehetünk többet együtt. Vagyis, úgy értem.. Nem csinálhatjuk ezt így tovább, és hidd el ezt saját magunk érdekében mondom, neked is és nekem is jobb lesz így, mert a következményei, ezeknek az együtt töltött pillanatoknak.. Szóval érted Luke, én nem akarok belédszeretni, nem ezt nem szabad. Amúgy is, én mást szeretek, szóval nem, ez nem lehetséges-próbáltam elhitetni vele (((és magammal))) hogy nem vagyok belé szerelmes, pedig sajnos már az vagyok
-Az együtt töltött időnkkel nem azt akartam elérni, hogy belém ess. Ha mégis sikerült valamit elég jól csinálok-nevetett.
-De Luke, nem nem, még nem sikerült elérned. Vagyis nem úgy értem, nem akarlak megbántani! De.. Ez így nem helyes. Tudod jól te is, hogyha így haladunk, szeretni fogjuk egymást, és nem csak barátként. Aztán alakulnak a dolgok maguktól, ami igazából magában egy csodálatos dolog lenne, hiszen a szerelem minden egyes pillanata káprázatos, de tudod mi a leginkább elkeserítő az egészben? Az, hogy ezt nem tehetjük. Nem tehetjük, mert érzem előre hogy apám és Kate összeházasodnak. Luke, ahogy apám Katere néz, nos, úgy még anyámra se nézett. Nagyon szeret valamit Kateben, esküszöm én nem tudom mit lehet ezen a nőn szeretni, már ne haragudj-itt mindketten felnevettünk.-Szóval a lényeg, hogy 'testvérekként' nem szerethetjük egymást úgy.
-Megértettem. Viszont akkor tényleg nem folytathatjuk így, mert én..-mondata végén elhallgatott. Mindketten tudtuk, hogy ez mit jelent.
-Én is.-feleltem halkan.
Ezután csak csendben ültünk egymásmellett.
Én az ablakon bámultam ki, Luke elmeredt a semmiben.
Azt is tudtuk, hogy mindketten ugyanazon gondolkodunk.
-Emily, miért lenne ez a szerelem olyan illegális?-törte meg a csendet pár perc múlva Luke, és komolyan rámnézett.
-Nem mondtam, hogy illegális lenne. Inkább azt mondanám, hogy veszélyes, kalandos és izgalmas.
-Van ezzel valami gond?
-Nekem igazán nincs vele gondom, mert én legszívesebben most is lesmárolnálak.
-Mi állít meg?
-Őszintén, nem tudom, egyáltalán nem értem és nem ismerem az érzéseimet, de ez tetszik, fogalmam sincs miért. És te miért nem teszed meg?
Miután kiejtettem ezeket a szavakat, megtette.
Amit erről az egészről el tudnék mondani, talán az hogy jól esett. Mindkettőnknek.
Szeret engem, és én is őt. Nem fékezhet meg minket egy ilyen baromság, mint apámék szerelme.
-Most mi akkor...?-kérdeztem, mikor egy percre "szétfonódtunk".
Egy csókkal válaszolt.
-Hé, nem kértek pizzát?-nemsoká Kate ordítása szakított félbe minket.
-Nem-ordított vissza Luke, majd lefeküdt mellém, belemarkolt a kezembe, és így bámultuk a plafont. Tökéletes. Minden.