Kate's Son

II

Milyen meglepő, Kateék voltak.
Kate és Luke.

Apám nagyon megörült, rögtön odasuhant Katehez
-Hát ti vagytok azok!-mondta apa vidáman
-Milyen meglepő-mondtam halkabban, majd felvontam a szemöldökömet
Luke szájából egy kis halk nevetést lehetett hallani.
Apám tekintete rám vetődött.
Ez amolyan "este még számolunk ezért" arckifejezés volt
Ismét felhúztam a szemöldököm, majd leültem a kanapéba, és a zsebembe nyúltam a telefonomért.
-Nem nem nem-álított meg apa-nem ezért jöttek át Kateék
-Mond meg, mégis mit kéne csinálnom?-szegeztem a tekintetem apára, és elkezdtem mosolyogni, mert tudtam hogy ezzel apát feldühítem
-Menjetek társasjátékozni, vagy mit tudom én, hogy mit szoktak csinálni a ti korabeliek-vonta meg a vállát apa
Sóhajtottam egyet, és azért is felmentem a szobámba.
-Menj utána-még éppen csak meghallottam Kate utasítását, amit a fiának szánt
Úgy tettem mintha nem hallottam volna meg, és bezártam magam után az ajtót
Hallottam Luke lépteit, ahogy feljött a lépcsőn
Elkezdett kopogni
-Mondd.-szóltam neki
-Beengedsz?-kérdezte.
Felálltam az ágyról, elcsavartam a kulcsot, és kinyitottam az ajtót
-Igen?-kérdeztem gúnyosan
-Anyám mondta, hogy jöjjek fel utánad, szóval..
Beeresztettem őt.
Leült a székemre, ami az íróasztalom előtt volt
Én az íróasztallal szemben lévő ágyra ültem
Mélyen a szemébe néztem

-Nem akarok társasjátékozni-közöltem vele
Egyszerre felnevettünk.

Ekkor csend lett
Még mindig egymás szemében voltunk elveszve
Halványan rámosolyogtam, aztán ezt ő is viszontozta nekem

-Nem vagy is olyan rossz fej, mint...-itt művésziesen elhallgattam-mint Kate.
-Az igazat megvallva, te is jobb vagy, mint apád.-mosolygott szerényen

Pár percig egyikünk sem mondott semmit, aztán hirtelem megtörtem a csendet
-Nincs kedved eljönni sétálni?-kérdeztem tőle
-De, van-válaszolt, majd mindketten felálltunk, és lépteinkkel a szoba ajtaja felé hajtottunk.

Együtt.
Vele.