Advent a Pál utcában 2021

20. Hógolyó 2/2 - Gernakos

Két hét alatt egy egészen furcsa ritmust vett fel Geréb élete. Csónakos kétnaponta megjelent a gyerekekkel a parkban hógolyózni. Az első alkalommal még becsapódott pár golyó a redőnybe, és mikor Geréb kiszólt, Csónakos elnézést kért, és azzal mentegetőzött, hogy a gyerekek nem tudnak célozni. Egy órát játszottak kint, aztán eltűntek, és Csónakos egy óra múlva visszajött. Addig dobálta Geréb ablakát, amíg ki nem nyitotta, aztán ott beszélgettek, amíg valamelyikük nem kezdett remegni a hidegtől. A képregénnyel sokkal jobban haladt, mint hitte. Csónakos rengeteget kérdezgetett a rajzolásról, és mikor megtudta, hogy az arckifejezések és érzelmek ábrázolása okozza a legnagyobb nehézséget, készségesen grimaszolt, hogy Geréb referenciaként tudja használni.

Minden beszélgetés után elhatározta, hogy az volt az utolsó, de amikor Csónakos megint megsorozta az ablakát, vigyorogva húzta fel a redőnyt. Eleinte kávét főzött neki, hogy ne fázzon annyira, aztán behívta az ajtóhoz, és a küszöbön állva folytatták, majd a kanapéra telepedve. Előző életére semmi nem utalt a lakásában, így teljes nyugodtsággal hívta be. Sem az ajtón, sem a postaládán nem az ő neve szerepelt.

Sok mindenről beszélgettek, de az iskolás évek soha nem kerültek szóba. Csónakos gyakran emlegette a barátait, leginkább név nélkül, de többségüket már leírás alapján felismerte. Persze Csónakosnak rengeteg barátja volt a Pál utcais fiúkon kívül is, mert akárhova ment, tuti szerzett magának egy cimborát.

Végül Csónakos bebocsájtást nyerhetett a szentélybe, és közelebbről megnézhette a rajztábláját.

– Nagyon menő – jegyezte meg Csónakos. – Mint valami sci-fi filmben.

– Legújabb modell – felelte szomorúan –, de nem az enyém. Csak a munka miatt kaptam, ha végeztem, vissza kell adnom.

– Mennyiért vesztegetnek egy ilyet?

– Majdnem egy millióért.

Csónakos tett egy határozott lépést hátra, Geréb kinevette.

Aztán az egyik nap valami olyasmi történt, amire egy ideje már készült, csak nem tudta, hogy akarja-e, hogy megtörténjen vagy inkább ne. Csókolóztak. Egyértelmű volt, hogy egyszer be fog következni, mert Csónakos olyan nyíltan flörtölt, amilyen nyíltan azt csinálni lehetett, és a véletlennek tettetett érintések is megszaporodtak.

Annyira jó volt, hogy Csónakos távozása után még hosszú percekig remegett a kilincsbe kapaszkodva. Amikor összeszedte magát, berohant a szobájába, előkapta a régi rajztábláját, és lerajzolta a Kis herceget meg a Rókát. A Kis herceg siltes sapkát kapott, a Rókának festékfoltos volt a bundája, a B-612-es kisbolygót hó borította. Reszketett a széken, ahogy a vonalakat húzta. Pillangók ezrei ficánkoltak a gyomrában; a szíve, mint egy felgyorsuló gőzmozdony, egyre csak zakatolt; a vágy, mint egy megfékezhetetlen erdőtűz tombolt benne. Mire végzett, olyan dolgokra vágyott, amikre nagyon régen nem.

Mikor Csónakos ismét eljött, szégyenlősen állt a küszöbön, mert nem tudta mi lesz, de az ölelés, amit kapott, hosszabb volt, mint az üdvözlő csók. Csónakos, aki könnyen barátkozott, bárkit leszólított, és szóba tudott elegyedni a nyugdíjas néniktől kezdve a punkokkal, a kapcsolatban eléggé visszafogottan viselkedett. Legalábbis Geréb ezt tapasztalta. Azt hitte, majd a következő alkalommal sokkal többet akar, mint egy szimpla csókolózás, és már készült a védőbeszédére, hogy neki ehhez több idő kell, még akkor is, ha minden egyes látogatás után majd porrá emészti a benne lángoló vágy. De nem kellett elmondania, mert Csónakos nem akart rámászni. Egyelőre. Megelégedett a csókokkal és az ölelésekkel. A keze pedig soha nem vándorolt el sehova, még akkor sem, amikor egészen szenvedélyesen falták egymást.