Kilencedik fejezet: Az akadály...

26 1 0
                                    


Sarah könnyes szemmel futott oda hozzá, és karolta át, hisz ekkor már tudta, hogy az amit érez az nem más, mint szerelem. Ő sem értette hogyan. Nem is látta emberként, hangját se hallotta, de a kisugárzása, természete azt sugallta, hogy ő az akire eddig várt.

A többiek órási hangzavarral futottak ki a főbejáraton, a virágot lóbálva, mögöttük a vámpírok hada.

-Futás! /Kiáltotta Jess/

Tudta, hogy fájni fog neki, de Tyler azt sugallta a tekintetével, hogy üljön fel rá, mert csak így van esély a menekülésre. Úgy is tett Sarah, felkapaszkodott a farkasra, aki oda rohant Emilyhez, majd felpattant a virággal a kezében ő is.

A többiek ott maradtak feltartani a vámpírokat, hisz nekik elég volt megérinteni a növényt, és tudták használni erejüket. Josh vámpír képességét, Jessica, mivel boszorkány varázserejét, és Ray pedig fekete farkassá tudott változni.

Tyler, és a lányok visszafelé belebotlottak abba, akibe most a legkevésbé sem szerettek volna. Ott tornyosult előttük a hatalmas grizli. Sok hasonló medvét terített már le a fehér farkasunk, de most megsebesült, alig él, minden erejét a futásra használta. Annyival több ez az állat, hogy kizárólag erre tanították. Az ölésre! Nem lehet megrémíteni, sem kikerülni, mert jelen állapotban simán utolérné Tylert. Nincs más választás meg kell küzdeni vele, még ha ez a fehér óriás végét is jelenti.


Farkasbőrbe zárvaHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin