2.

538 39 41
                                    

Felállt és berakta a sütiket a sütőbe, majd csípőre rakta a kezeit és felém fordult.

Minek akarsz megtanítani, deszkázni?

Nincs más program, és különben se vesztenél vele semmit. Mennyi idő alatt lesz kész a süti?

Körülbelül 30 perc.

Addig gyere ki velem.

Áh.. inkább bent maradok..

Georgeee! Ne legyél unalmas.-Megragadtam a csuklóját és húzni kezdtem.

A barátunk észre se vette, hogy kimentünk csak az ajtó csukódásra emelt fejet.

Tehát!-Kaptam elő a deszkát.-Először is rá kéne állnod.

Oké.-Mindkét lábát rátette, de túl előre, ezért pár másodperc múlva elvesztette az egyensúlyát. Elkezdett hátrafelé dőlni.
Gyorsan elkaptam mielőbb megüti magát. Szinte levegőért kapkodott az ijedtségtől. Elengedtem, hogy a saját lábán tudjon állni.

Nem állok rá újra, inkább bemegyek!

Hé, George ne add fel ilyen hamar, következőre nem lesz semmi baj. Legalább még egyszer.

Nem, nincs kedvem.

Ha akarod, segítek. Megfoglak és biztosan nem lesz baj!-Csak csendben állt ott és gondolkozott.

Jó, d..

Szóval csak fogd meg a kezeimet. Ide állok eléd.-Vágtam bele a szavába. Kicsi várakozás után megtette.

Most pedig állj rá.-Még egyszer aggódva a szemembe nézett majd végre felállt rá. Ezúttal jól.

Látod, nem volt olyan nehéz! Most próbálj rajta menni.-Engedtem el a kezét.

Mi? Nem! Gyere vissza!-Egy kis szünetet tartott majd a lábára nézett.-Nem megy egyedül! Segíts!

Ez csak egy deszka George ne ijedj meg ennyire.-Oda sétáltam és újra megfogtam a kezét.

Mit csináltál volna, hogyha elesek? Idióta! Biztos leordítanálak!

Mi tart vissza?

Az, hogy itt hagysz!

Nem hagynálak itt csak úgy.-Mondtam majd előre sétáltam és lassan húztam őt magam mögött.-Rakd le a lábad és hajtsd meg a deszkát.

Oké.-Lenézett majd mosolyogva vissza rám.-Megy!

Ügyes vagy! Megpróbálod egyedül is?

Talán, de állj mögöttem!-Lelépett a deszkáról majd elengedett. Megvárta, amíg mögé megyek.

Ránézett a deszkára kissé félve majd erőt vett magán és rá lépett. Sőt még kétszer is meghajtotta magát.

Ügyes!-Kezdtem el tapsolni mire ő leállt és felvetette a deszkát.

Sikerült!-Lelépett elém.

Megtanítom, hogy, hogy kell felvenni.-Gyengén kivettem a kezéből és ledobtam, erősen ráléptem. A fa szaltózott egyet a levegőben, majd elkaptam.

Menni fog.-Mondta majd leutánzott.

Ezaz!-Kezdett el ugrálni majd megölelt. Boldog lettem, olyan aranyos volt. Visszaöleltem őt és éreztem újra az illatát.-Sikerült!-Válaszoltam vissza majd lassan elengedtük egymást.

Most?-Mosolygott rám, közben végig gondoltam, hogy ilyen helyes fiút még soha nem láttam.

Megtanítalak egy nehezebb trükkre. Lényeg az, hogy a lábára van rakva a deszka, de fordítva. Neked felkell ugranod úgy, hogy pontosan megforduljon ,majd rajta érkezni.

Életem szerelme, hivatalosan! (Dnf ff.)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang