Berlin lánya

3.

Lucreziát aznap este hazaengedtek azzal a feltétellel, hogy állandó rendőri felügyelet lesz. Bár az kétséges volt számára mennyire volt jogilag törvényes, hogy két rendőr őrizze minden pillanatban a saját lakásában őt, Ramirez nem tűrt ellentmondást.

- Tekintve, hogy maga ártatlannak vallotta magát, és amennyiben az is, szüksége lesz a védelemre. – mondta miközben összerendezte a jegyzeteit.

Lucrezia felhorkantott.

- Ugyan mégis mitől?

- Mitől? Kérem! Inkább kitől. Tisztában van vele, hogy mégis milyen veszély leselkedhet Önre most, hogy a köztudat fülébe jutott, hogy Ön az egyetlen ismert hozzátartozója a rablóknak, aki az országban tartózkodik? – kérdezte hitetlenkedve Ramirez.

Lucrezia egy pillanatra elhallgatott, mintha egy pillanatra feszülten összerándult volna a szája, de mielőtt Ramirez hosszabban elmerülhetett volna az apró mimika tanulmányozásában, felpillantott, tekintetük összetalálkozott, Lucrezia arcán pedig ismét a ma már sokat látott, széles mosolya.

- Csak nem aggódik értem a Nyomozó Úr?

Erre a mondatra már Ramirez terembe érkező kollégái is felkapták a fejüket. Elől egy negyvenes évei közepén járó, szigorú kinézetű rendőr volt, aki rezzenéstelenül sétált Lucrezia mellé, társa, a köpcös, szakállas, zsíros arcára azonban egyfajta gyermeki izgatottság ült ki, ahogy kapkodta Lucrezia és Ramirez között a fejét.
Ramirez megköszörülte a torkát.

- Fel kell készülnünk minden eshetőségre. – mondta végül diplomatikusan, majd az aláírandó papírjai fölé hajolt.

Lucrezia le sem véve róla a tekintetét, áthatóan figyelte, ahogy a férfi hosszú, vékony ujjai újra és újra az aláírását firkantja a papírlapok aljára. Ezt Ramirez is észrevehette, bár fel nem nézett, mégis Lucrezia szórakoztatóan figyelte, ahogy egy kis pirosság kúszott az arcára.
Az viszont már kevésbé tetszett neki, ahogy az alacsony rendőr figyelte őt. Szégyentelenül bámulta, bajsza alatt egy elégedett mosollyal az arca alatt, miközben össze-vissza toporgott, és hintáztatta magát vastag lábain.

- Ugye Nyomozó Úr fog rám vigyázni? – kérdezte Lucrezia, és figyelmét nem kerülte el, ahogy a férfi kezében a kérdése elejére megállt a toll. A pillanatot a köpcös nyerítés szerű nevetése zavarta meg, amire a terem összes embere egyként kapta oda a fejét.

- Morros, viselkedj! – szidta le a fogai között a szigorú kinézetű rendőr a másikat, mire az azonnal gyors bocsánatkérésekbe kezdett. A sarokban ülő két rendőr jelentőségteljesen összenézett, majd az egyik az égnek emelte a tekintetét, de még Ramirez is kínosan pislogott egyet.

- Természetesen nem. Tobias Alvarez és Guzman Morros kolléga fog Önre vigyázni. – mondta végül Ramirez, azzal az utolsó pár oldal papír felé görnyedt.

Lucrezia döbbenten figyelte az előtte kibontakozó jelenetet. Sose tartotta a rendőreit túlságosan sokra, de az elétáruló inkompetencia még így is sokkoló hatással volt rá. Döbbenetét azonban egy sokkal pozitívabb gondolat követte. Ha ilyen testőröket rendel mellé Ramirez mint az idétlen köpcös, nem lesz nehéz dolga visszaszerezni a kontrolt a szituáció felett.
Ugyanis bármennyire is igyekezett végtelenül magabiztosnak és érdektelennek, belül az eltöltött pár óra alatt nem csinált semmit csak átkozódott vagy aggódott. Ez, hogy kishíján letartóztatják ott, kihallgatják, aztán lényegében háziőrizetre ítélik, egyáltalán nem szerepelt a mai teendők listáján. Sőt, még arra a hülye tüntetésre se önként ment, barátai győzködték, hogy tartson velük ő pedig végül beleegyezett. Bár az is igaz, sok következménye nem lett volna, ha Sergio nem szivárogtatt ki pár olyan információt, amikhez nem sok joga volt. Lucrezia húsz évig gondosan védelmezte kilétét, erre nagybátyja milliók elé, akár mint egy darab csontot dobta ki, csak, hogy annak az átkozott, bűnözőkkel teli csapatának nyerjen egy kis időt. Mikor megtudta, olyan féktelen dühre gerjedt, hogy így utólag még talán örülhetett is, hogy a rendőrség szinte azonnal megjelent és elhozták őt kikérdezni, más különben ki tudja milyen meggondolatlan dolgot csinált volna.
Szerette azt gondolni, hogy higgadt és gondosan kalkulált nő volt, de ott abban a pillanatban, ha tehette volna egy szál pisztollyal sétált volna be abba a Bankba és rendezte volna le a dolgokat.
Gondolatmenetét Ramirez szakította meg.

- Elmehet. Alvarez és Morros a parancsok visszavonásig fognak Önnel maradni, csupán a testi épsége érdekében. Amilyen bármilyen fenyegetés vagy gyanús tevékenység felmerül, értesíteni fognak engem. Addig is, egyelőre kérem maradjon a lakásában, az egyetem látogatását egyelőre mellőzze, a munkát, ha jól tudom képes home office-ból is végezni, az továbbra is folytathatja. Bármi kérdés?

Lucrezia csak nemlegesen intett, és hagyta, hogy az újdonsült két testőre elvezesse. Még utoljára hátrapillantott Ramirezre, aki homlokát masszírozva meredt a szoba falára, és még egy kétértelmű megjegyzést akart neki búcsúként tenni, amikor a férfi megfordult és egyenesen a fiatal lányra meredt. Göndör, gesztenyebarna haja belelógott az egyik szemébe, ami a gyér fényben egészen világosnak, borostyánosnak tűnt. Koncentrált kifejezés uralkodott az arcán, és mégis, volt benne valami egészen nyers, valami egészen leírhatatlan ahogy a lányra nézett. Alig tartott pár pillanatig, aztán a szavakkal a torkán forrott Lucrezia megfordult és hagyta, hogy a várakozó autóba vezessék, mégis, még percekkel után is értetlenül állt az elé táruló kép elé.
Sok tehetsége és erénye ellenére, ami a vívástól kezdve a lovaglásig, négy idegennyelv folyékony tudásán át egészen a fogyhatatlan energiája és kitartásáig nyúlott, apja soha semmi mást nem dicsért meg rajta, mint a tehetségét, hogy hibátlanul olvassa az embereket.
Andrés de Fonollosa páratlan tolvaj volt, végtelenül intelligens, tehetséges művész, aki jól értett a hatalomelvű vezetéshez és manipulációhoz, de a fizikai erőszaktól sem riadt vissza. Könyörtelen volt, mégis modoros és finom, aki úgy játszadozott az emberekkel sokszor, mint egy macska tette volna egy egérrel. Nárcisztikus volt, mindig a legjobbra törekedett, és szinte a nullával volt egyenlő azon alkalmak száma, amikor képes volt belátni, hogy van, amiben ő nem emelkedett a többi ember fölé. Ilyen kivételes alkalmak közé tartozott, mikor az alig 12 éves Lucrezia arcát kezei köré fogta, aztán jóízűen nevetve csak ennyit mondott.
- Sergio,ő itt a lányom, Lucrezia, a finom, csendes, halálos manipuláció mestere. A családunk méltó sarja.