𝐀 𝐊𝐄𝐌𝐈𝐀 𝐊𝐈𝐂𝐒𝐈𝐓 𝐌𝐀𝐒𝐊𝐄𝐏𝐏 | ᵖᵒˢᵃ ʳⁱᶜʰᵃʳᵈ ᶠᶠ |

◜◟6.fejezet◝◞

↳If you don't come, I'll 
muse — unintended

Az iskola felé tartva, halvány mosollyal az arcomon gondolkodtam, hogy mit is akarok tenni az elkövetkezendő órákban. Gondoltam arra, hogy eleinte Virággal töltöm a napom, majd pedig ebéd szünetben beszélnék Ricsivel, de ez megdölni látszott, mikor az iskolához közeledve Virágot nem láttam a fiúk mellett. Zavartan néztem végig újfent a társaságon míg meg nem pillantottam Vikit, ahogyan Edinával beszélget. Kikerekedett szemekkel lassítottam a lépteimet, egészen addig, ameddig meg nem álltam már. Nem is tudtam mire gondolni, amikor megláttam az ő párosukat. Ők ketten teljesen tönkre tehetnek, s ezt ők is jól tudják.

— Oh, Renáta — mosolygott rám Viki, mikor észre vettek, s mikor már mertem közelebb lépni.

— Szi-sziasztok — néztem a többiekre.

Dave és a két rocker tekintete kissé zavart volt, de Cortez-re, s Zsoltira tekintve nem láttam semmit sem csupáncsak a szórakozottságot, ahogyan Edina szemébe is. Ökölbe szorítva a kezeim, nagyot nyeltem. Féltem, tartottam attól, hogy mondhattak valamit rólam, amitől kellemetlen helyzetbe kerülhetek.

— Arra gondoltunk, hogy délután elmegyünk kajálni, te is jöhetnél, ha már úgy rá vagy kattanva Ricsire — szólt végül Edina.

— Mi? — kérdeztem halkan, zavartan.

A szemöldököm összevonva, szinte remegve néztem a két lányra, majd a többi fiúra. Nem értettem, hogy miért is beszélnek rólam és Ricsiről, hiszen egészen idáig nem is beszélgettem vele csupáncsak pár szót. Az ajkaim összepaszírolva vártam a folytatást, ami nem is olyan soká jött.

— Hát, aki ilyen korán szétteszi a lábát egy fiúnak, az csak ráakaszkodik egy ideig, nem igaz Renáta? — vonta fel Viki a szemöldökét. — Ricsi aznap este visszajött Zsoltival és volt alkalmam beszélni vele — közölte.

Az ajkaim pillanatokra ugyan, de megremegtek. Ha csak Viki állt volna előttem, nem érdekelt volna egy percre sem az, hogy mit mondd Ricsiről, de amikor a többiek sem mondtak semmit, s nem is ellenkeztek, kissé elbizonytalanodtam. Csak arra tudtam gondolni, hogy nem lehet ez igaz. Ricsi nem tenne ilyet velem.

— Rohadj meg... — motyogtam Vikinek, miközben elléptem mellette, s meglökve a vállát, fel egyenesen a lépcsőn beléptem az iskolába.

Még hallottam, ahogyan a két lány elnevette magát, de már nem tudott érdekelni. Ricsi nem volt ott, így nem láthattam, hogy miképpen is reagálna rá, s ez így volt az elkövetkezendő órákban is. Ő nem jött oda hozzám napközben, ahogyan én sem mentem oda hozzá, vagy inkább hozzájuk.
Nem akartam a nevetség tárgya lenni. Épp elég volt a reggeli eset. Talán igaza volt Ricsinek azon a délután. Talán csak akkor tudunk beszélni, hogyha csak kettesben vagyunk, s rajtunk kívül nem hall senki.

— Mit olvasol? — foglalt helyet mellettem a padon egy személy.

— Semmi különöset — motyogtam, közben pedig egyetlen egy pillanatra sem emeltem fel a fejem. — Hogy-hogy idejöttél hozzám? — kérdeztem meg végül.

— Te nem jöttem oda, hát jöttem én — vont vállat. — Történt valami, hogy ennyire nem akarsz velem beszélni? — kérdezte. — Ha az a baj, hogy azt mondtam talán jobb lenne, hogyha csak a sulin kívül beszélnénk, azt felejtsd el — hadarta, mire már rátekintettem.