"Csak barátok"

2. fejezet

20XX év. 12. 29.

Benjamin kb. egy negyed órával korábban érkezett meg a megbeszélt helyre. Meglepetésére egy nem túl feltűnő kis étterem volt. Teljesen megbújt a mellette magasodó bérházak között, mégis egy kellemes hangulatot sugárzott. Miután Benjamin várt egy kicsit, bement, elmondta a nevét és a pincér rögtön odavezette egy asztalhoz, aminél már ott várt Daniel egy csokor sárga rózsával a kezében (ami mellesleg Benjamin kedvence volt). Úgy ki volt öltözve, mintha éppen egy esküvőre menne, vagy minimum egy bálba. Benjamin egy kicsit el is szégyellte magát, azért mert ő rajta csak egy egyszerű garbó volt meg farmer.

- Hogy kicsípte már magát valaki, na meg még rózsát is vett. Szerintem engem rossz asztalhoz vezettek.- mondta kuncogva Benjamin, ezzel leplezve rossz érzését öltözéke miatt.

- Hát, na. Látod, hogy ilyen is tudok lenni? Bár meg kell hagynom, hogy ingen csak aranyosan nézel ki ebben a garbóban. Új? Csak mert még nem láttam rajtad.- a figyelmessége és a dicsérete miatt Benjamin felvett egy paradicsomot megszégyenítő színt, majd leült a Daniellel szembeni székre. Kihozták az étlapokat és egy rövid időn belül mindkettejük választott magának. Daniel egy sült oldalast, addig Benjamin szűzérmét [írói megj.: ha valaki nem tudná a szűzérme az a szarvasnak vagy disznónak, a gerinc mellől leválasztott húsa, és az abból készített étel] kért.

- Ismerlek már annyira, hogy tudjam, nem szereted a zsúfolt helyeket ezért választottam ezt. Utoljára a szüleimmel voltam itt ballagásomkor, így bizton állíthatom, hogy finom a kaja.- Daniel ezt úgy mondta, mint amikor egy kisgyerek dicsér meg valamit, ami a tetszésére vall. Ezen Benjamin csak mosolygott, de be kellett vallania, hogy tényleg kellemes kis étterem volt. Miután befejezték az evést, Daniel kifizette a számlát, majd nagy levegőt vett és a másikhoz fordult.

- Volna kedved még eljönni velem egy rövid sétára?- Benjamin nem értette, hogy erre a kérdésre miért kellett így rákészülni, de nem mondott nemet, így elindultak a folyó felé, ahol az esetek 90%-ban mindig szoktak lenni. Miközben mentek elkezdett esni a hó és Benjamin gyerekeket megszégyenítő módon kezdett el körbe meg körbe ugrándozni és futkározni a havasodni kezdő hídon. Folyamatosan nevetett és hívogatta Danielt, hogy csatlakozzon hozzá.

- Gyere már! Ne legyél olyan, mint egy zsémbes öregember. Élvezd ki, hogy tél van és esik a hó, ráadásul ilyen gyönyörűen. Addig kell kiélvezni, míg fiatalok vagyunk, különben meg fogjuk bánni később.- a valódi ok, hogy Daniel miért nem csatlakozott, abban bújt meg, hogy azon gondolkozott miként mondja el a másiknak az érzéseit. De amikor látta, hogy a másik milyen önfeledten szórakozik, nem volt képes neki bármit is mondani, így miután Benjamin kiszórakozta magát, Daniel hazakísérte, majd Ő is elindult hazafele. Hatalmas idiótának tartotta magát, azért, hogy nem lépett semmit, de Ő is tudta, hogy képtelen lett volna bármit mondani. Ahogy ment a sötét utcában, ahol csak az utcalámpák pislákoltak, felnézett az égre.

- Igazad van Benjamin.Tényleg gyönyörűen esik a hó.- a mondatot egy fáradt sóhaj kísérte, majd továbbindult a jól ismert hazafelé vezető úton.

Na hello mindenki! Tudom, hogy már egy jó ideje nem raktam ki  új részt, de nem tartozok a szorgalmas emberek körébe. Azért remélem tetszik visszatérésem szüleménye. <3