Summertime

4. rész

Reggel viszonylag korán felkeltem, és mivel nem volt dolgom, ezért rendet raktam a szobámban. Elhitted mi? Valójában elkezdtem lepakolni a könyveimet a polcomról és megláttam egy régebbi példányt amit nyilván elkezdtem olvasni. Épp kiolvasni készültem szerzeményemet, amikor villant a telefonom. Dávid írt rám:

Szia! Szeretnélek kiengesztelni a tegnapi miatt. Tali valahol?

Hali. Mondjuk 14 órakor a parkban?

Oké.

Elraktam a telefont és a pénztárcát és kimentem ebédelni. Húsleves és rántotthús rízzsel. Legjobb ebéd a földön. Átöltöztem, elköszöntem és lementem a biciklitárolóhoz. Eközben találkoztam az egyik, ugyanebben a házban lakó osztálytársammal, akinek köszöntem és elindultam. A parkban Dávid már várt rám.
-Szia!–köszöntem a fiúnak.
-Szia!–Öleltük meg egymást.–Egy fagyi?
-Oké–ültem fel a biciklimre.
Nem volt túl nagy tömeg, furcsálltam is hiszen nyár van. Aztán leesett. Ma van egy ilyen nyári vásárszerűség a parton. Ezért nincsenek emberek. Megvettük a fagyikat és leültünk az egyik asztalhoz.
-Elmegyünk megnézni a vásárt?–néztem rá kérlelően, mire ő mosolyogva bólintott. Szóvaal megyünk vásárbaa. Estig ott maradtunk, egészen naplementéig. Addig pedig egy csomót beszélgettünk, vett nekem egy karkötőt, és még kürtőskalácsot is vettünk. Leültünk a partra és ott ettük meg vacsoránkat.
-Figyelj.–nézett komolyan a szemembe.–ismerjük egymást kemény 13 éve. Én nem akarok tönkretenni egy ilyen hosszú barátságot. Épp ezért...–Nem tudom mi jött rám. Egyszerűen vágytam rá. Félbeszakítva őt hirtelen megcsókoltam, ő pedig meglepődött, majd visszacsókolt. Csak ültünk ott a naplementében a folyó partján. Körülöttünk mintha megállt volna az idő. Csak ő meg én. Aztán véget ért. Az idő újból elindult. Komolyan a szemébe néztem, ő is az enyémbe. Csak néztem és elvesztem mélykék szemeinek tengerében. Csak néztük a másikat, mint megmentőt, pár pillanatig. A fiú ismét megcsókolt, és akkor, ott, úgy éreztem nem akarom, hogy vége legyen. -Szeretlek–suttogta.
-Én is.–döntöttem homlokomat az övének.–Most mi legyen?–kérdeztem.
-Nem tudom–válaszolta, szintén tan
ácstalanul.–Szerintem most menjünk haza.
-Oké–álltam fel.
Ezután hazakísért és elbúcsúztunk annyival, hogy holnap megbeszéljük. Mindketten egyetértettünk abban, hogy ehhez már késő van. Otthon senkinek nem szóltam semmit a történtekről. Lefürödtem és elmentem aludni. Illetve csak próbáltam, de tekintettel a történtekre, csak forgolódtam. És fogalmam sincs mit szeretnék...

Na hello mindenki, viszonylag hamar itt a következő rész, kezdenek izgalmassá válni a dolgok. Szép napot!

By Soskrumplicukrosan
2022.01.27.