Insomnia /Changhyuk ff./

Az Isten Szerelmére

~

Azon az éjjelen az utca szinte üres volt, mégis volt egy kellemes hangulata a városnak amit senki sem tudott volna megmagyarázni. Nyugodt volt minden, egy kellemetlen zaj sem rontotta el Boston városának csendjét. Meglepő volt ez, hiszen a város általában hangos. Mindenféle zsivaj szokta a nyugodt auráját megzavarni, amit néha már észre sem vesznek az itt lakók, hiszen annyira hozzá vannak szokva ehhez. Azonban a mai nap más volt, a csend szinte zavarta az arra járók fülét. Az emberben hiányérzetet tud kelteni, persze ha nincs tudatában annak, hogy milyen is szokott lenni éjszakánként a város. Az égre pillantva nyugodtság öntötte el a járókelőket. A lemenő nap sugarai vörösre mázolták az ég alját. Olyan volt, mintha egy vászonra véletlenül kiöntött vöröses narancsos olajfesték át akarta volna színezni a kék eget. A fények is arról árulkodtak, hogy a nap épp megadja magát, és utat engedve az éjszakának, lassan nyugovóra tér. Egy ilyen átlagos délutánt semmi nem tudott volna elrontani, legalábbis Changkyun ezt hitte mind addig amíg apja házához nem ért. Eddig semmi miatt nem izgult annyira mint ebben a pillanatban. Tudta jól, hogy most vagy nagy vitába fog csöppenni, vagy pedig a jelenléte fogja kirobbantani azt. Az attitűdjéhez képest egészen nyugodt ember volt, csak akkor húzta fel magát a dolgokon, ha arra okot adott bárki is. Lassabbra véve a tempóján húzta kicsit az időt, hiszen cseppet sem volt ínyére a találka amit apja rendelt el. Az pedig csak rátett a félelmeire, hogy a nővére is jelen lesz, legalábbis apja szavai igen csak ezt támasztották alá. Egyiküktől sem félt, csak egy egészséges tartózkodás volt benne irányukba. Sosem volt az a család centrikus alfa, mindig szerette a maga útját járni. Mióta anyja meghalt már nem volt a régi. Nagyon hiányzott neki az omega, már csak azért is mert benne tudott csak megbízni. Apja és nővére sokszor szúrták már hátba, pedig ő sosem vétett ellenük, sőt mindig igyekezett. Pontosabban próbálkozott, hiszen bármekkora erőfeszítést tett, valahogy mindig kevés volt a rokonainak, így bele fáradva húzta el magát tőlük. Feleslegesnek érezte, hogy bármit is tegyen azért, hogy nekik jobb legyen, hiszen ők sem tettek valami sokat érte. Nem hitt abban, hogy a rokonai valaha jobbak lesznek, vagy érdekelni fogja őket, hogy vele mi van. A legfiatalabb volt a családban és nemrég ő is felnőtt lett, így már nem érezte, hogy szüksége lenne rájuk, ahogy azt sem, hogy ez fordítva igaz lenne.

A házat már messziről megismerte, hiszen itt nőtt fel. Az épület már már kastélynak volt titulálva. Három emeletes volt, minden emeleten vagy nyolc szoba, az alsó szinten, hatalmas konyhával, nappalival, úszómedencével, mindennel mi szem, szájnak ingere. De hiába a sok jó dolog Changkyun sosem vágyott másra, csak apja elismerésére, amit csak nehezen tudott megszerezni. Ha egyszer mondana az apja olyasmit neki, hogy büszke rá már sokkal jobban érezné magát, de mélyen legbelül tudja, hogy ez sosem fog bekövetkezni. Apja nem osztogatta a dicséretet pirospontként, és neki is be kellett látnia, hogy apja elismerését megszerezni nem lesz éppenséggel egyszerű menet. Olyanra tette fel az életét ami szinte lehetetlen volt, de képes lett volna ezért bármire, gondolkodás nélkül fogadna szót apjának, még azt is megtenné amit magától sosem merne meglépni. Ha apja azt kívánná még a fejét is bekötné és elvenné azt akire rábólint, csak, hogy a családfő végre büszke legyen rá. De nehéz dolog ám az elismerést bezsebelni. Szinte lehetetlen, így mára nem érdekli, hogy apja mit akar tőle, csak is a saját boldogulása végett tesz mindent, nem akar bizonyítani sem senkinek. Céltalanul lézeng és issza magát a sárga földig. Néha úgy kellett a nővérének hazarángatnia őt, mert maga képtelen lett volna hazavonszolni a fáradt testét. Ilyenkor persze jó volt, hogy van egy testvére, aki gondoskodik róla, és alfa létére ilyen törődéssel fordul az öccséhez. Ritka volt ez a kapcsolat, sőt talán megismételhetetlen és egyszeri is. A ház elé érve megállt és vett egy mély levegőt, szeretett volna még várni egy kicsit, az időt teljesen lelassítva, de ugye nem várathatja meg apját.