Alone | Itachi ff. [Befejezetlen]

2.

Unottan nézett maga elé, a könyvei előtt görnyedve, csak is a kicsengetés megváltó hangját várva. Katsumi fejében végig a tegnap járt, ahogy megpillantotta Itachit. Egy része reménykedett, hogy nem kell többet találkoznia vele, még ha ez elkerülhetetlen is. - De miért is akarom elkerülni?
A tekintete felé tévedt, és ahogy a terem másik végében ült, valóban teljesen más volt, mint mikor szemtől szembe beszélt vele.

- Hé, Katsumi! - zökkentette ki a gondolataiból Katsumit az előtte ülő Konan. Katsumi erre csak megszeppenve kapta felé a tekintetét.
- Na végre, már harmadjára szóltam neked.

- Mi az? - kérdezte, vissza nyerve az eredeti nyugalmát. Konan mielőtt válaszolt volna, a táskájába süllyesztette a nehéz könyveit, majd a hátára kapta azt.

- Kicsöngettek - válaszolt egyetlen tömör szóval. Katsumi ekkor körbe nézett a teremben, és észre vette, hogy már nincs rajtuk kívül senki a teremben, hirtelen felpattant, és gyorsan bedobált mindent a táskájába. Konan csak egy aprót kuncogott a jeleneten, majd elindultak a következő órára.
- Teljesen máshol vagy fejben, ugye? - jegyezte meg egy mosollyal, Katsumi pedig szótlanul bólintott egyet.
- És mit néztél annyira az óra végén? - tett fel egy újabb kérdést. Katsumiban egy enyhe zavar jelent meg, ahogy újra Itachira gondolt.

- Semmit - hazudta, elfordítva a tekintetét.

- Láttam, majd' kifojtak a szemeid - nevette el magát ismét, amire Katsumi duzzogva fordította felé a tekintetét.

- Akkor meg minek kérdezed, ha úgy is tudod? - vágott vissza zavarodottan.

- Szóval tetszik neked? - kérdezte kíváncsian. A kérdés hallatán Katsumi érezte, hogy kezd elvörösödni.

- Kicsoda? - játszotta a tudatlant, bár valójában pontosan tudta kiről van szó.

- Hát Itachi - mondta ki a nevét, egy halvány mosollyal, majd Katsumi rögtön heves fejrázásban, és tiltakozásban tört ki.

- Nem is Őt néztem - fordította el újból a fejét, ezzel lezártnak tekintve ezt a témát, Konan pedig csak mosolygott a barátnője reakcióján.
Katsumi nem figyelt merre megy, csak a vörös arcát próbálta elrejteni, az azt kutató szempár elől, a következő pillanatban viszont érezte, hogy neki ment valakinek.
- Bocsánat - mondta halkan, majd amint az illető megfordult, Itachit fedezte fel.

- Semmi baj - mondta egy apró mosollyal az arcán. Katsumi arca a mosolya láttán, és részben barátnője szavai miatt is, még vörösebb lett. Konan ezt látva oldalba bökte, mivel elég feltűnően takarta az arcát, majd indultak volna tovább, de a folyosó végén hirtelen fel bukkan egy másik osztálytársuk is. Fekete pulóverének kapucnia a fejébe volt húzva, és úgy rohant végig a folyosókon, mintha az élete lenne a tét.

- Bocs, Itachi. Később majd elmagyarázom - állt meg az említett előtt a futástól lihegve Hidan. Egy telefont nyomott a kezébe, majd rohant tovább, fellökve az útjába kerülő pár embert.
Konan dühösen kiáltott utána, de nem állt meg, ezért kénytelen volt utána rohanni. Így Itachi és Katsumi egyedül maradtak. - Pedig pont ezt akartam el kerülni.

Ahogy az Uchiha a telefonra emelte a tekintetét, rögtön tudta kié. A következő pillanatban pedig már hallották is a tulajdonosa dühös lépteit. Katsumi most már megértette miért rohant úgy Hidan, de azt, hogy mégis miért lopta el a telefont, az tisztázatlan maradt a fejében.

- Itachi, nem láttál véletlenül... - hagyta félbe dühösen a mondatot Kurenai, a matek tanáruk, amint meglátta a keresett tárgyat az Uchiha kezében, és a fekete pulóvert, ami ugyanolyan volt, mint Hidané.
Hangos üvöltözésben tört ki, mivel azt hitte Katsumiék lopták el a telefont. Kurenai szavai végül elmosódtak Katsumi agyában, és csak tompa zajokat hallott. Nagyon, nagyon hangos zajokat. Végig az járt a fejében, hogy mi lesz ha ennek vége, de arra eszmélt fel, hogy az igazgató előtt ülnek. Kurenai szinte lyukakat égetett a tekintetével mindkettejük tarkóján, Tsunade viszont nyugodt volt. Túlságosan is nyugodt. Katsumit az zavarta a legjobban, hogy bármikor jöhet újabb fejmosás, de most az igazgatójuk részéről. Kurenai amint az utolsó szavát is kimondta, pár pillanatig kínos csend telepedett a kicsin, és papírokkal tele zsúfolt irodára.