Alone | Itachi ff. [Befejezetlen]

3.

Másnap Itachi ráérősen haladt az osztálytermük felé, miközben unottan, és fáradtan nézett maga elé. Tudta, hogyha be lép az osztályterembe az fogja fogadni, akit a legkevésbé sem akar most látni. Viszont kénytelen volt, hiszen az órákról nem akart lemaradni. De mi van ha mégse megy be...?

- Szia, Itachi - hallotta a háta mögül Katsumi hangját, ami mellé egy kedves mosoly társult. Itachi fejében megfogalmazódott egy ötlet, ami bár a legkevésbé sem vall rá, most szíve szerint mégis megtenné.
- Itachi? Minden oké? - nézett kérdőn, a tekintetét fürkészve. Bizonyára furcsa volt neki, hogy Itachi nem nagyon szólt semmit.

- Persze.

- Ez nem volt túl meggyőző - tette karba a kezét, játékosan felhúzva egyik szemöldökét. Az Uchiha ezt látva kissé felbátorodott, és erőt vett magán. Megragadta Katsumi csuklóját, majd futni kezdett vele. Hirtelen érte, így nem nagyon tudott rá reagálni, csak szaladt az Uchiha után. Egész az iskola hátsó kijáratáig rángatta Katsumit, majd ott körbe nézve lassított a tempón.

- Mi volt ez? - jött az újabb kérdés, miközben levegőért kapkodott, de Itachi nem válaszolt, csak húzta tovább. Már lassabban haladtak, mivel itt fenn állt a veszély, hogy meglátja őket egy tanár. Már a sulijuk hátsó udvarán jártak, majd Itachi megcélozta azt a kis helyet, amit még Ő fedezett fel, és a tanárok is aligha ismerik. Az iskola hátsó részét magas, szépen lemetszett bokrok vették körül, és az egyik bokor alatt egy nagyobb rés helyezkedett el, amin Itachiék pont át fértek. Ez a kis rés egy eldugott helyen van, és pont az utcára vezet.

Itachi ledobta előtte a táskáját, kivette a telefonját, majd zsebre vágta azt. Katsumi még mindig értetlenül nézte a furán viselkedő Uchihát, aki egy szót sem volt hajlandó mondani neki magyarázatul.

- Te is dobd le a cuccod - állt fel mellé.

- El árulnád mi folyik itt? - tört fel belőle a kérdés. Itachi megint nem szólt semmit, csak leguggolt a rés elé.

- Gyere, és közben elmagyarázom - bíztatta a lányt, aki továbbra sem akart bele egyezni ebbe a tervbe.

- De már becsöngettek, és ez lógásnak számít - próbált magyarázkodni, de Itachi tovább indult, átbújva a kis résen, válaszra sem méltatta Katsumit.
- Várj már! Én is jövök - szólt utána, durcásan megadva magát. A túl oldalon egy diadalittasan mosolygó Itachi fogadta, majd újra megfogva a kezét kezdte vezetni megint. Már nem ráncigálta, mint az előbb, hanem finomabban fogta a csuklóját, és sétáltak az Itachi által kiválasztott cél felé.
- Amúgy, hova is megyünk?

- Titok - mosolygott rá, majd sietősebbre fogta a tempót. Katsumi egyenlőre megelégedett ezzel a válasszal, mert tudta, hogy Itachi úgyse fogja elárulni.

Olyan helyek mellett mentek el idő közben, amerre Katsumi még nem járt, hiszen iskolán kívül sem megy nagyon sehova. Egyetlen ismerős elem sem volt az utcákon amiken végig sétáltak, de úgy tűnt Itachi pontosan tudja hova megy. Majd végül egy folyó partra értek, aminek a közelében egy öreg fa állt, és még nem volt tele dobálva szeméttel a hely, mint a város bármelyik szeglete.

Az öreg fa oldalra dőlve állt közel a folyóhoz, ami pedig halk csobogással folyt. A fa tövénél elsőre is úgy tűnt, hogy kényelmesen el lehet helyezkedni, mivel maga a fa nem volt kicsi. Sőt, nagyon nagy volt, a többi kisebb fa pedig elkülönült tőle mintha csak kirekesztették volna.

– Ide akartalak elhozni, néhány okból. Bár naplementekor sokkal szebb ez a hely – magyarázta Itachi, miközben leült a fa tövébe. – Kiskoromtól fogva ez a kedvenc helyem. Mindig ide jöttem, ha valami zavart.

– Miért? – kiváncsiskodott – Mármint, miért pont ide jöttél? – Itachi értékelte, hogy valaki végre meghallgatja, és egy mosollyal nézett a folyó irányába. Katsumi kíváncsian várta mit fog mondani, így csak a tekintetét fürkészte.

– Mert ez a fa rám hasonlít – mondta egyszerűen, amit persze Katsumi nem értett ezért gyorsan folytatta –, mert nézd csak meg a többi fát, és ezt. Elsőre azt mondanád, hogy mind egyszerű fák. De ha megnézed akkor ez a fa szebb. – Katsumi bólogatott, de még így sem teljesen értette.
– Ez a fa sokkal másabb, mint a többi, ezért áll távolabb. Mivel nincs párja. Én máshogy látom a világot, de nem lenne kinek elmondjam, mert úgyse értené senki – terelődött a talaj felé a tekintete –, ezért érzem úgy, hogy ez a fa hasonlít rám. Mert neki, és nekem sincs párom ebben a világban. És mikor ide jövök, azt érzem, hogy nem is vagyok teljesen egyedül.

Katsumi ezek után nem jutott szóhoz. Ő is hasonlóképp érezte magát, és mintha Itachi megfogalmazta volna az érzései egy részét, amiket Ő eddig nem tudott. Ha jobban megnézte, Itachinak tényleg nincsenek igaz barátai, ahogy Katsuminak se. Nem volt sok ideje a hallottakon gondolkodni, mivel valamit mondania kellett az Uchihának, látva a szomorú arcát, ahogy a csurgó folyót nézi.

– Ha ettől jobban érzed magad – kapta fel Katsumira a tekintetét –, akkor már hárman vagyunk ezzel. – Itachi szája egyből mosolyra húzódott, ahogy meghallotta ezt, majd egy kellemes csend állt be közéjük. Csak halványan mosolyogtak egymásra, és nem szóltak semmit. Mintha elég lett volna egymásra nézniük ahhoz, hogy tudják mire gondol a másik.
Viszont a pillanat nem sokáig tartott, mivel valaki megzavarta őket.

– Itachi! Már mindenhol kerestelek – szólalt meg Katsumi számára egy ismeretlen lány, Itachi számára viszont annál ismerősebb. Hangja határozott volt, de mégis kellemes, arca szép volt, haja pedig hosszú, sötét barna. A ruhájából ítélve gazdag családból származhatott. Modora elsőre is úgy tűnt Katsuminak, hogy kifogásolhatatlan. Egyszóval tökéletesnek látszott hozzá képest.
Itachi próbált valamelyest kedves arcot mutatni a lány felé, bár ez elég nehéznek bizonyult. Valószínű nagyon nem volt jó kapcsolatban a lánnyal, ennek ellenére a lány biztos kedvelte Őt. — Itachi korábban említette, hogy akkor jön ide, ha zavarja valami. Azt hiszem ez volt az. De mégis ki ez?!

Sziasztok!
Hát valahogy össze kapartam ezt a részt. Igen, tudom, rövid lett :/
De eleinte ezt a lányt a végén, akit a főgonosznak terveztem, kicsit máshogy lett megírva. Aztán jött az ötlet, hogy nem egy buta libát kéne betenni ebbe a fontos szerepbe, és elég sok időbe telt míg megalkottam rendesen, és ki is találtam, hogy mikor jelenjen meg, és hogyan.
Szóval most itt van az új rész, és remélhetőleg rá tudom magam venni, hogy minél hamarabb hozzak részt, de nem ígérhetek semmit.

Mindenkinek szép napot/estét, és még egyszer bocsi az eltűnésemért <3