Gyűlölve szeretni [CC.FF.]

ᴛᴡᴇʟꜰᴛʜ |ʜᴀ ɴᴇᴍ ᴊáʀʜᴀᴛ, ᴏꜱᴏɴ ᴀ ꜱᴢᴇʀᴇʟᴇᴍ|

G Y Ű L Ö L V E  S Z E R E T N I

12.

Képes volt hányni. Ez akkor tudatosult benne, mikor a Carlisle-al töltött hancúr után aludni tért, és arra kelt, hogy valami mászkál a gyomrában. Vért hányt a szobához tartozó fürdőben, körülbelül egy órát szenvedett, hogy az emberi-és állati vér keveréke többet ne akarjon kimászni testéből. Mikor ez megtörtént éhsége került előtérbe, így nem volt más lehetősége, szólt Carlisle-nak, hogy megveszik, ha nem kap vért.

Ez ment két hétig, aludni tért, s a legtöbb nap arra kelt, hogy iszonyatosan bizseregnek a belei. Hányt, majd újra ételt kívánt. És ha ez mind nem lett volna elég neki, Edward már azért is megvetette, amiért állandóan éhes lesz. Azt hitte, Lia direkt idegeli őket, pedig most az egyszer nem ezen járt az esze.

Továbbra sem méltóztatott senkivel beszélgetni, legfeljebb a barátjaként az ő pártján álló sértésekkel bombázta a család tagjait, kivétel volt közölük a legidősebb, őt nem tudta megsérteni. Megmaradt lelkiismerete nem engedte, hogy azt a vámpírt sértegesse, aki kockáztatva magát, és családját, segít neki elvenni szüzességét, amit azóta sem sikerült neki, hiszen valaki mindig volt otthon, így hirtelen légyottjuk sehogy sem vált sikeressé.

A család többi tagja nem szívesen fogadta el, Lia addig marad, míg bokája meggyógyul. Visszahúzódtak tőle, a hibrid vámpírlányt onnantól nem látta, említést sem tettek róla előtte. Féltek tőle, s Lia mindvégig ezt akarta elérni, most mégis inkább fogadta volna el, hogy barátkozzon velük. Összeszorult minden idegvégződése, amikor egy-egy alkalommal feltűnően elhúzódtak tőle, összesúgtak a háta mögött, szörnynek becézték, mikor apjuk nem volt a közelben. Mikor éjszakánként kiment az erdőbe, a farkas sem volt vele olyan barátságos. Jóllehet nem vicsorgott rá, de kellő távolságot azért megtartotta a szűz vámpírtól.

Ezek mellett sem akart már elszökni, még azután sem, ha a legidősebb Cullen elveszi ártatlanságát.

***

Június első hetében jártak, a nyár szaladt a város célkeresztjében. A város kiderült, mellette az erdő is fénykorában sem élt olyan zölden, mint akkor. Színben lángoltak a bokrok, fák és az olykor szomjazó virágok is. Lia hangulata is oldódott valamelyest, főképp azért, mert szerencséjére sosem volt olyan pillanat, mikor mindenki otthon lett volna, így nem kellett hallgatni a kiérdemelt megaláztatását. Helyette úgy kellett a hét összes napján elmenni Carlisle előtt, mintha semmi sem történt volna közöttük, mintha a férfi nem érintette volna meg terebélyes kezével melleit, s Lia sem játszadozott férfiasságával. Azt hitte, könnyen megy majd, de –– mind eddig a legtöbb dolog ebben a házban –– ez sem sikerült neki. Bántotta a tény, hogy a férfi olyan közömbösen figyelmen kívül hagyja jelenlétét. Ugyanis a férfinek sikerült megbirkóznia Lia jelenlétével; beszédében semmi sem utalt rá, emlékezne, mi történt közöttük, távolságtartó jelleme változatlan maradt. Szeme egyáltalán nem kereste Liáét, holott a lány szinte szuggerálva nézte a férfi bármely mozdulatát, ám ő csak néha vetett egy rezignált pillantást rá. Lia szívéből, így fokozatosan váltak le a megkövült darabok, míg végül azt vette csak észre, hogy sóvárogva nézi a férfit, a legnagyobb ellenségét.