Gyűlölve szeretni [CC.FF.]

ᴘʀᴏʟᴏɢᴜᴇ |ᴇᴍʟéᴋᴇᴋᴋᴇʟ ʜᴀʟᴊ ᴍᴇɢ, ɴᴇ áʟᴍᴏᴋᴋᴀʟ|

~ G Y Ű L Ö L V E  S Z E R E T N I ~

0.

ʟᴏs ᴀɴɢᴇʟᴇs - 𝟪 ʜóɴᴀᴘᴘᴀʟ ᴋᴏʀáʙʙᴀɴ

Beletörődve várta a halált. A fájdalom oly mértékben tágította, majd falta fel csontjait, hogy epekedett, mikor pillanthat be a rejtélyes túlvilág mögé.

Először fél évvel ezelőtt érezte, hogy baj van a testével, aztán jött az emberi mértékkel nem mérhető fájdalom, a végtagjaiban, a hasában. Mintha ki akarná valami fúrni magát a szövetek közül. Az orrvérzés is mindennapossá vált, kórosan soványra fogyott. Nem titkolhatta tovább halálos betegségét. Megfertőzte a láthatatlan kór, mely lassan falatozott testéből, kóstolgatta őt, hogy a megfelelő napon a megmaradt részeit bekebelezze. Már nem volt idő, ősi ellensége, az idő megint keresztbe tett neki. Hiába futott az idő, az élete után, már vesztett. Nem jöhetett ki győztesen élete legnagyobb versenyéből. Halál várt rá, fájdalmas, szomorú, visszafordíthatatlan.

Vegyszer és citrom szag facsarta orrát, míg ő a haláltusáját vívta. Utálta a citrom maró szagát, mégis ezt kellett szagolnia élete utolsó perceiben. A gyér világításban csak annak tudott hálálkodni, hogy nem látja magát, miközben az utolsókat rugdalja élete peremén.

Egy kis szobában szeparálták el, hogy végső nyugalmat kapjon, utolsó kívánságaként. Halovány, hártyaszerű portakaró fedte be a papírfehér falakat, berepedezett ablakkeret rondította a magasba nyújtózó felhőkarcolókra néző kétszárnyú ablakot. Nem volt elhúzva a függöny, szeretett volna természetes fénynél elaludni. Örökre.

Este felé járhatott, talán elmúlt hat óra, legalábbis Lia Sloan erre következtetett a halovány pír ugyanis még jócskán simogatta égbolt horizontját. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor érezte, hogy az állványra rögzített zacskók egyikéből a fluid gyógyszer lecsúszik a csövekből vénáiba. Morfium. Mennyire is felpezsdítette szívét, mikor a nővérek ezt emlegették. Függővé vált, és szerette függőségét.

Fejét mélyen a párnájába merítette, így teljesen eggyé olvadt fehér páciens ruhája az ágyneművel. Olivazöld szemeit lehunyta és átadta magát a körülötte lévő hangoknak. Szemei lágyan szőtték a fényt, ellilult ajkain nehézkes szuszogások foszlányai csobogtak ki. Levegőt is alig-alig bírt venni a gyötrelemtől.

Jólesett neki a nyugalom, mely közrefogta a szoba négy falát, halk monotonitással csipogtak, kattogtak a ráerősített műszerek, a televízióban egy hetvenes évek eleji szatíra szórakoztatta. Nevetni azonban nem tudott, az fájt neki, úgy ahogyan minden mozgásforma.

Szalad a halál, csak rám vár, mindjárt elragad. Új halottal fog bővülni családom névsora. Igen, hát hogyne! A Sloan család kérészéletű.