"Nem lehet furcsább"

XVIII.

A napok telnek, szépen lassan beköszönt az első hidegebb őszi front, de a táj, (ugyan inkább csak belülről kifelé bámulva) még mindig igazán szép. Ezen időzik az éppen kémia órán ülő srác is, meredezik kifelé az ablakon. Az arca teljesen be van esve, mélyen titkolja okát. Ez a harmadik nap, hogy Héra Barnabás nem evett. Nem tudná megmagyarázni miért is kínozza magát. Talán a bűntudat veszi el az étvágyát, amit egyébként amiatt érezhet, hogy miatta bántották azt a fiút, akit ő annyira szeret. Mérhetetlen fájdalom, és düh kavarog benne. Hiába a szédülés, s a gyakori foltokban látás, képtelen arra, hogy egy falatot is leerőltessen a torkán.

Mindezek miatt természetesen kerüli Pétert. Nem akarja, hogy tudjon róla, megint magát okolná. Ez csak egy pillanatnyi megcsúszás, és rövidesen el fog múlni. Ebédszünet. Visszasétál a szobájába, ilyenkor úgy sincs senki bent, végre egyedül lehet. Ruhástúl dől le az ágyára, előkapja a fülhallgatóját, s így zenével nyomja el a benne kavargó dolgokat. Sírva alszik el. Mikor felébred nem tudja mennyi idő telhetett el, csak annyit lát, hogy kinn már sötét van, a zöld szemű pedig a lábánál kuporog, miközben elmerül telefonja nyomkodásában.

-Szia Peti.-a kisgöndör összerezzen, de aztán halványan rámosolyog barátjára, s biccent egyet. A gitárosnak egyébként kettős érzete van, tényleg örül, hogy itt van a verselő, viszont fél, hogy kideríti azt, amit mélyen próbál előtte elrejteni.

-Szép estét. Gondoltam feljövök érted, hogy lemenjünk vacsizni. Mostanában nem jöttél. De éppen aludtál, s nem akartalak felkelteni.

-Jaj igen, nagyon sokat alszom, az elmúlt napokban. Főleg ebéd után.-hazudik neki. csak remélni meri, hogy Péter most nem veszi észre. Van elég baja enélkül is. Felül társa mellé, teste meginog, így hozzásimul barátjához.

-Jól vagy?-azonnal karjai közé fogja.-Barnabás te remegsz..-Végig néz rajta. Beesett arc, szédülés, remegés. Bár ne lenne ennyire ismerős ez az egész neki. A biztonság kedvéért tenyerét a fiú homlokáa tapasztja, de az nem forró, pont hogy jéghideg.

-Minden a legnagyobb rendben.-ismét megremeg.

-Barni. Mióta?-barátja csak kérdőn néz rá.-Az evés. Nem eszel ugye?

-Csak.. Nem igazán van étvágyam.-Peti ismét felteszi a kérdést, a gitáros pedig nehezen lehelli ki a válaszát: -Három napja..

-Miattam van. Annyira tudtam, hogy rossz hatással leszek rád. Baszki Barnabás, ez nem normális, ugye tudod? A héten még nem ettél. Szerda este van..

-Megcsúsztam, Péter.

-De ne csináld ezt. Ez nem kis dolog. Kérlek szívem.. Enned kell baszki.-ismét vállainak borul, könnyesek a szemei. Barnabás most nehezen tartja meg, hisz teljes testsúlyával nyomja, a gitáros jelenleg nincs a legjobb erejében. Magában sem biztos.-Itt maradhatok éjszakára?-Barna bólint. Kicsit talán szívesebben lenne egyedül, de nem akarja megtagadni a zöldszeműt. Végülis szeret vele aludni, mindig is jól esett neki.

...

Zuhanyzás után mind a ketten visszamennek a gitárosék szobájába. Az itt lakó fiúk egyébként nem lepődnek meg azon, hogy egy ágyban alszanak. Barnabás sosem titkolta az identitását, nyílt dolog volt, hogy mindkét nemhez vonzódik. És ez soha senkit nem zavart (a szobán belül legalábbis). S tényleg örültek, hogy Petihez legalább egy ember közel került az iskolából, és nincsen egyedül. A kisgöndörön megesett a szívük. (Kinek nem esett volna meg?)

A barnaszemű a falfelé fordul, megint annyira fáradt. Egyszer csak megérzi, hogy hátulról hozzásimul barátja, kezeit pedig dereka köré fonja. Végül csak egy puszit nyom a tarkójára, de talán addigra Barni már alszik. A göndörrel ellentétben. Annyira aggódik ezért a szerencsétlenért, s kezdi végleg elveszíteni a reményt. Talán nem képesek arra, hogy megoldják ezt az egészet. Minden egyre csak bonyolultabb.