Dazai Osamu képtelen meghalni |Soukoku|

II.

Dazai lakásához vezető lépcsőn Chuuya már félig a képességét használva jutott fel, ahol a felzaklatott Nakajima az ajtóban várta, egy véres kötszercsomóval a kezében, az oldalán Kunikidával.

- A gyógyszerek eltűntek a házból. Ez viszont még nincs kétnapos - nyújtotta Atsushi Chuuya felé a kosztól szürkésre, a vértől pedig barnára színeződött kötszert.

- Nem volt semmi olyan munka a közelmúltban, ahol megsebesülhetett volna. Munkán kívül viszont leginkább maga tudja, Nakahara, hogy mi történt vele - Kunikida leplezetlen ellenséges hangja nem ébresztett szimpátiát Chuuyában a munkamániás iránt, de nem róhatta fel neki a barátságtalan hangnemet, Dazai és a gyógyszerek eltűnése felzaklatták a munkatársát is annyira, hogy ne az illemre helyezze a legnagyobb hangsúlyt, ha megszólal. És arról se feledkezzünk meg, hogy két ellenséges szervezethez tartoztak.

- Nem vagyok a bébiszittere, akkor sem, ha szüksége lenne egyre - felelte Kunikidához hasonló hangnemben Chuuya, és a kötszert kikapva Atsushi kezéből, közelebbről is megvizsgálta, miközben már indult befelé a dohos lakásba - Hol vannak a többiek?

- Többiek? Már az is éppen elég, hogy az irodából ketten is foglalkoznak az ostoba, munkakerülő Dazaijal, aki, ha nem egy kocsmában, akkor épp egy nő ágyában van. - A bántó szavak inkább Kunikida reményét, mint valós véleményét tükrözték. Mi sem lett volna egyszerűbb, ha csak egy görbe este hosszabbítása lenne a mai délelőtt és -után.

- Este velem volt- mondta Chuuya.

- Mit csináltatok? - kérdezte Kunikida, figyelmen kívül hagyva a téma illetlenségét és még az udvariasságot is mellőzte. Jól látta, hogy Dazai máshogy viszonyul régi partneréhez, mint másokhoz, tiszteletben is tartotta és nem firtatta, de tekintettel arra, hogy egy maffiózóról van szó, igyekezett jobban odafigyelni rá.

Még az előszobának a mocskos padlóján álltak, de a válasz előtt Chuuya megtorpant. Mögötte állt Kunikida, az ajtófélfa mögül pedig az aggódó Atsushi kukucskált.

- A tengernél voltunk, de csak éjfélig.

- És utána? - tudakolta Kunikida, túltéve magát azon, hogy az a válasz, amire számít, már rég a magánélet határán belül van.

- Semmi olyat, amire te gondolsz - fordult beszélgetőpartnere felé Chuuya - Hazament, egykor írt egy üzenetet, azóta semmi.

- Mit írt?

- Számít ez bármit is?! ­- kérdezett vissza ingerülten Chuuya - Nem derül ki belőle, hogy hova ment, vagy hogy mi célból, azt viszont tudom, hogy nem volt megszokott a tegnapi viselkedése! Nem, nem mondta, hogy aznap nem ment be dolgozni, valószínűleg nem is miattam maradt ki, szóval jó lenne, ha az ostoba kérdések helyett inkább valami érdemlegeset csinálnánk! Annyit írt, hogy köszönöm. Remélem az irodai zsenialitásotokkal már ki is találtátok ebből, hol van!

Chuuya kirohanását csendben hallgatta végig mindkét nyomozó, Atsushi talán egy kicsit jobban visszahúzódott az ajtó mögé. Kunikida a rángó arcizmai ellenére is viszonylag higgadtan szólalt meg.

- Elköszönt tőled? - kérdezte.

- Hogy érted? - morgott a maffiózó, még mindig kicsit indulatosan.

- Tegnap este Dazai olyan volt, mintha elbúcsúzna tőled? Akár hosszabb időre, vagy... örökre?

Chuuya a válasz előtt sóhajtott egyet és elfordult.

- Pontosan tudod milyen kiismerhetetlen az a barom. - Maga sem tudta, hogy mit higgyen. Sokféleképpen lehetett értelmezni a tegnap estét. Valamit lezártak, ami erősen utalhat arra, hogy búcsúzni akart, azonban nyílt egy új lehetőség, ami most csak lóg a levegőben. Elindult valami, ami görcsbe rántotta Chuuya gyomrát, ha arra gondolt, ennyiben marad az egész. Dazai nem szakíthatja meg ezt így.