Dazai Osamu képtelen meghalni |Soukoku|

Búcsúlevél

Chuuya,
szeretném, hogy tudd, értékesebb vagy számomra, mint gondolnád. Talán nem is tudnám ezt jobban kifejezni, mint azzal, hogy búcsúlevelet írok neked.

Gyáva vagyok, Chuuya. Gyáva vagyok ahhoz, hogy a szemedbe mondjam mindezt, hogy lássam a reakciód, amikor visszavonhatatlanul kimondom, azt, hogy szeretlek. De lehet, hogy csak féltelek. Féltelek azoktól az érzésektől, amik utána törnének rád, a halálom után. Fájna, és én nem akarok fájdalmat okozni neked. Pedig mást se tettem életemben. Fájdalmat okoztam, amikor otthagytalak, amikor szavak nélkül visszajöttem és fájdalmat okozok most is, amikor elmegyek.

Remélem most gyűlölsz. Szeretném, hogy gyűlölj, tiszta szívedből, ha csak haragot éreznél irántam, mert az azt jelentené, hogy megmaradtál önmagadnak. És önmagadért vagy a legcsodálatosabb ember, akit ismerek. Fájna a szívem, ha miattam változnál meg. Mégis, nem róhatnám ezt fel neked, hiszen engem is Odasaku halála sodort el a maffiától egészen az irodáig. Nem tudom, hogy ha ott lettél volna, tudtál-e volna változtatni a döntésemen. Jobb ezen nem rágódni, akkor is, ha már nem mindent ugyanúgy tennék.

Mindketten mások vagyunk, mint akkor, de van, amit nem tudott kiirtani belőlem a nélküled töltött négy év. Ez pedig az irántad érzett csodálat és szeretet. (És természetesen a nevetési inger, minden alkalommal, amikor LEnézek rád.) Gyerekként azt hittem, fel fogok egyszer nőni és akkor eltűnnek belőlem azok az érzések, amiket hagyományosan nem egy fiú iránt kéne éreznem. Sokáig vártam ezt a pillanatot, talán tizenhét évesen adtam fel. Akkor még bőven az életem része voltál, de nem léptem. Csak vártam, hogy az éles szavak és kemény ütések között lesz egy gyenge pillanat, amikor eléd tárhatom mindazt, ami bennem van. Nem tudom, hogy jobb lett volna, ha megteszem. Most se vagyok abban biztos, hogy meg fogom tenni.

Ez a negyedik levél. Eddig összesen hármat címeztem neked, abban a hitben, hogy meghalok és tiéd lesz minden érzésem. De csalódnom kellett. Újra és újra. Mert ezek a levelek sosem jutottak el hozzád, én rejtegetem őket, és lehet sosem fogod őket látni. Pedig mindegyik egy külön történet, az akkori énemről és gondolataimról, amik rólad szólnak.

Sokáig hittem azt, hogy huszonkét év gyötrelem után csak azért élek még, mert tartogat még számomra valamit ez az átkozott világ. Valami nagyszabásút. Valamit, ami után nyugodtan és boldogan eshetek a halál karjaiba. Ez a valami te voltál, Chuuya. A te szerelmed jelentené nekem a végső és teljes boldogságot a vég előtt. De úgy érzem nem vagyok rá méltó. Annyi szenvedést okoztam a világnak, de legfőképp neked, hogy ha létezik pokol, az is túl kevés büntetés lenne számomra. Szeretném, hogy te tudd, mik zajlottak abban a lélekben, amiben te tartottad meg a szép érzéseket. Az viszont épp elég nagy büntetés nekem, hogy én sosem tudom meg, szerettél-e valaha úgy, ahogy én téged.

Köszönöm, hogy méltónak találtál a bocsánatra.

Köszönöm, hogy megtanítottál szeretni és érezni.

Köszönöm, hogy megmutattad; én is ember vagyok.

Köszönöm, hogy nem engedted el a kezem, amikor szükségem volt rád.

Köszönöm, hogy teremtettél nekem egy világot, amiben én is értékesnek érezhettem magam.

Köszönöm, hogy a családom voltál.

Örökké hálás leszek neked, Nakahara Chuuya, amiért miattad boldogan halhatok meg.

– Dazai Osamu

Ez utóbbinak az ötletét brownhairedboi -nak lehet megköszönni, aki a rajzolás terén éli ki a szadista hajlamait. Illetve hatalmas köszönet jár neki még azért, amiért életben tartott, első- és másodsorban is a személyével, de a fanficjei sem jöttek rosszul.

(Ennek a fejezetnek a fejlécében lévő rajzról inkább nem beszélek, mert megsértődtem rá, de ott van az is)

Hosszú utat járt be ez a kis tizenkétezer szavas "szösszenet", egy szép nyári napon elkezdtem, félbehagytam, elfeledtem, majd hónapokkal később újra a kezem ügyébe került. Az első és az utolsó mondat leírása között eltelt idő alatt vett egy-két fordulatot az életem, ami lehet, hogy érezhető az írásnak is a stílusán vagy a hangulatán, remélem, ha ez így van, akkor nem zavaró. Mindenesetre sok álmatlan éjszakán nyújtott szórakozást az írása, egy kórházban töltött karácsonykor is lefoglalt, szóval nagyon remélem, hogy ti is élveztétek; már amennyire ezt lehet élvezni.

(◕ᴗ◕✿)

- egy esküszöm, hogy nem annyira szívtelen Saku (engem is megríkatott, nem egyszer)