1 év múlva:
Milla szemszögeAz utóbbi egy évben rengeteg pozitív dolog történt az életemben.
Amire a legtöbben kíváncsiak vagytok, az fixen Ati, vagy az álmom. Kezdeném az utóbbival. A pszichológushoz az első alkalom után csak 4x kellett vissza mennünk beszélgetésre. Igazából kiderítette, hogy Emma, ugye Ati régi legjobb barátja lélekben még köztünk van. És lesz is. Az álom azért nálam volt jelen, mert féltette a fiút, hátha bántódasa esik esetleg mellettem. Egy halottlátóhoz is ellátogattunk, amitől őszintén tartottam egy kicsit. Mégiscsak egy elhunyt személlyel kommunikálsz. Ott segítettek össze kapcsolni minket Emmával pár perc erejéig, ahol tudatnom kellett vele, hogy semmi rossz szándékom nincs Atival, csak szeretem..méghozzá teljes szívemből. Megértette és megkért rá, hogy soha ne hagyjam el, ha már egyszer ő nem lehet vele.
Nem csak nekem volt para ez a pár hónap, de Atival közösen átvészeltük. Mint minden mást.
És igen, Ati. Gyorsan, tömören annyi, hogy egy dupla randi alkalmával, természetesen Helga és Attila volt a másik két fő, az én most már szerelmem megkérdezte, hogy leszek e a barátnője. Igenen kívűl mást nem is tudtam volna mondani.
Sokat randiztunk, találkoztunk, szülőknek bemutattuk egymást és hasonlók, míg nem arra az elhatározásra jutottunk, hogy össze költözünk. Pesten egy kertes kisebb családi házban éljük a mindennapjainkat a lehető legboldogabban.Az unokatestvéremék sem unazkoztak az elmúlt egy évben. Helgával még nem élnek együtt, de egy párt alkotnak lassan fél éve.
A fiúk egyenesen felfelé szárnyalnak a zenei pályán. Koncertek, interjúk, bemutatók, fotózások. Sokáig egyikőnk sem akarta nyilvánosságra hozni a kapcsolatát, de egy nyaralás alkalmával a szemfüles lesifotósok ránk találtak, így kénytelenek voltunk bejelenteni a közösségi oldalakon is. Kaptunk hideget-meleget. Sokan támadtak minket Helgával, de sajnálom. Nem tudnak meghatni a fiatal tini lányok féltékenységi rohamai. A legfontosabb, hogy mi boldogok vagyunk.
A legjobb barátnőmmel való kapcsolatom egyre erősebb. Mégtöbb időt töltünk együtt, hiába költöztem el az albérletből.
•
•
•
Mai napunk nagyon fontos lesz, ugyanis Atiék ma lépnek fel először a Budapest Parkban. Ez mindkettőjük számára hatalmas élmény és lehetőség,amit kár lenne kihagyni.
Délután 2-re beszéltünk egy találkozót Helgáékkal.
-Sziasztoook!- ugrottam a nyakukba, mint egy őrült kis óvodás.
-Na hali buzik. Mizu van? Izgultok remélem. Már nagyon várom az estét. Szegény Helgát már tisztára felpörögve keltettem reggel. Ugye édesem?- imádom, hogy ennyire szereti a barátnőmet.
-Na nyugi van tesó, hagyj másokat is szóhoz jutni. Asszem ma szófosásod van. Chill.
-Jól van na.
-Figyuu, szerintem induljunk el valamerre és üljünk be kajálni egy szimpatikus helyre. Úgyis utána a készülődéssel fog elmenni az idő. Út közben egy fiúból és egy lányból álló ikerpár kezdett felénk futni. Nem lehettek idősebbek 4 évnél. Nagyszülőkkel voltak, akik alig bírták tartani a kicsikkel az iramot. Kicsit megszeppenve álltak meg előttünk, de a szerelmem törte meg a csendet.
-Sziasztok! Mi járatban erre?
-Csókolom! -szinte egyszerre hagyta el a szájukat a szó.
-Jaj dehogy csókolom. Mondjátok csak hogy sziasztok. Megkérdezhetem a neveteket?
-Én Olivér vagyok.
-Én meg Milla.
-Azta, képzeld el Milla, a barátnőmet is így hívják. Olyan szép vagy, mint ő, látod?
-Jó napot, elnézést, ha kellemetlenséget okoztunk, de az unokáim nagy rajongójuk a fiatalembereknek.
-Ugyan, nem történt semmi. Mi örülünk ennek. Pozitív visszajelzés. Na gyertek, csináljunk egy képet, rendben?
-Jó. De én megölelhetem a Desht?- kerdezte a kislány.
-Persze, gyere ide. Kicsi hercegnő.
Megcsináltuk a képeket a gyerekekkel és el is köszöntünk tőlük. Élvezet volt nézni, ahogy Ati bánt velük. Család centrikus. Nagyon remélem, hogy pár éven belül ő lesz a gyermekeim apja, és így gondoskodik majd róluk.
•
•
•Egy olasz étteremre esett a választásunk. Ettünk, fizettünk és mentünk fel Attila lakásába.
-Na ugye hozott magával ruhát mindenki? Mert én már nem fogok a mai napon vezetni.-Mintha nem is Attila lenne..
-Azt gondoltuk szivem. Na gyere Milla, mi menjünk a szobába sminkelni, addig a fiúk is feltalálják magukat. De ne csak ps-ezzetek!- azzal be is csukta a szoba ajtaját.Már este 8 óra volt, mire elkeszültünk mindannyian.
-Gyertek alapozzunk az estére. Kicsim, ide ülsz az ölembe? -már egyből pattantam fel a fotelből és sietős léptekkel mentem Atihoz.
Megittunk egy fél üveg Jagert. Duda hangot hallottunk, ami nem jelentett mást, mint hogy itt van értünk a fiúk sofőrje.Kicsit rövidebb, unalmasabb rész... következő ígérem, jobb lesz😘
YOU ARE READING
Meglepetés
FanfictionAzi fanok, figyelem! Egy újabb Attilás story fog megjelenni a Wattpad környezetében. Olvassátok, élvezzétek, fogadjátok szeretettel. /Csak néhány dolog egyezik meg a való élettel/