Szívjátszma (MDZS ff, Song Lan x Xiao Xingchen) /Befejezett/

2.

Xiao Xingchen képtelen volt letörölni arcáról a mosolyt. Mindaz, amiért az elmúlt két évben titokban reménykedett, noha sosem hitte igazán, hogy valóra válik, most mégis valóság lett. Ez tényleg megtörtént? – tette fel magának újra és újra a kérdést. Nem akarta elhinni, hogy Song Lan ott alszik a szomszédos szobában.

Ám amit sehova sem tudott tenni, az Song Lan önvádaskodása volt. Mégis miért emészti magát, amikor minden Xiao Xingchen hibája? Rajta akart bosszút állni az az átkozott Xue Yang, így csakis az ő lelkén szárad a Fehér hó kolostor lemészárlása és Song Lan megvakítása. Ha valakinek, neki kellene bocsánatot kérnie Song Lantól, és nem fordítva.

Xiao Xingchen bánatosan felsóhajtott. Ha tudta volna, hogy Song Lan nem gondolja komolyan azokat a szavakat, nem hagyta volna ott a hegyen. Mennyi időt vesztegettek el!

És mindezt Xue Yanggal töltötte? Nem akarta elhinni. Görcsbe rándult a gyomra, torkába keserű epe tolult fel. Tudta, hogy Xue Yang kegyetlen, de ennyire embertelen? Mégis mit akart ezzel elérni? Látni akarta, ahogyan mindennap Song Lan hiányától szenved? Így akarta kiélvezni, a tettei következményét?

Xiao Xingchen erősen rámarkolt a takaróra, majd néhány mély légvétel után elernyedtek az ujjai. A levegő csípőssége és a közeli piacról beszűrődő kiáltások alapján reggeledett, ideje volt felkelni. Miközben a teendőit végezte, igyekezett kiűzni minden borús gondolatot a fejéből, és csak arra koncentrálni, hogy hamarosan újra találkozik Song Lannal. Úgy érezte, egy pillanatra lehet önző, megfeledkezhet Xue Yangról, a kötelességéről, hogy el kell kapnia, és foglalkozhat a legjobb barátjával. Legszívesebben az este ott sem hagyta volna, de megrémült. Olyan illékonynak tűnt jelenleg a kapcsolatuk, nem tudta, hogyan kezelhetné. Fél napja még azt hitte, Song Lan jobban meg se vethetné, két éve nem találkoztak. Lassan kellett Song Lanhoz közelednie.

***

A korábbi nap emléke csupán álomnak tűnt, miközben Song Lan remegő lábbal sétált le a lépcsőn. Attól félt, Xingchen nem lesz sehol, és ettől mintha a szívét mérgezték volna meg. Úgy fájt, mint azon a bizonyos napon a szeme.

De Xingchen odalent ült A-Qing társaságában, és Song Lan szája mosolyra görbült. Tényleg megtalálta őt.

Boldogan telepedett oda hozzájuk.

– Milyen koraiak vagytok.

– Vagy inkább te keltél későn – mosolyodott el Xingchen.

Valóban. Song Lan olyan jól aludt, mint az elmúlt két évben sosem. Még akkor is, ha előtte kényelmetlen témán kellett gondolkodnia, amit most muszáj volt megosztania a többiekkel. Ezt nem halogathatta.

– Gondolkodtam Xue Yangon.

Xingchen komoran bólintott.

– Szerintem ugyanarra gondolunk.

– Végeznünk kell vele, vagy ő fog velünk.

Xingchen gondterhelt arckifejezéssel megrázta a fejét.

– El kellene fognunk, az lenne a helyes, de igazad van. Legutóbb is elengedték. Hogyan tervezed?

Song Lan végignyalt kicserepesedett ajkán.

– Csapdába kell csalnunk, hogy más ne sérülhessen meg. Egyelőre menjünk tovább, még nem találtam ki a részleteket.

Xingchen megint bólintott.

– Csak siessünk, mielőtt megint máson áll bosszút.

Song Lan mellkasát szétfeszítette a düh, amit a felhozott emlékek idéztek elő. Az ismerősei halálsikolyai, Xue Yang őrült kacaja, a saját ordítása, fájdalma.