XXIX. Az ápoló

204 22 0
                                    

Már egy pár nap eltelt a mūtét óta. A csuklóm még mindig fáj, de a mellkasomba eddig felgyülemlett fájdalom kezd csillapodni. Dr. Watch azt mondta, hogy pár nap múlva hazamehetek. Erre az ápolóm (mint kiderült Isamunak hívják) rendesen felpofozta, mondván, hogy a szervezetem még nem készült fel rá.
- Ezt, hogy érted? - dörzsölte az arcát Dr. Watch. Nyilván előttem veszekedtek, hát hol máshol?
- Lehet, hogy a mellkasa jól van, de, ha a csuklóját nem kezeljük rendszeresen, abból nagy baj lehet, a fiúra nézve!
- Miféle baj?
- Te vagy az orvos! Neked kéne a legjobban tudnod, hogy a repedés közvetlen közelében lévő, már sértett ér, mekkora bajt okozhat! Főleg egy ilyen fiatal gyereknél!
- De mindenki azt akarja, hogy hazamenjen. Csak te nem. Haza kell mennie! - jelentette ki az orvos határozottan.
- Baszódj meg, te paraszt! - kiáltotta el magát Isamu és kilökte az ajtón az előtte álló férfit.
- Minden rendben? - kérdeztem, mikor becsukta az ajtót.
- Lehetek őszinte? - bólintottam.
- Nem engedhetünk haza! Ha a csontodon lévő repedésbe vér kerül, nem forr össze rendesen és annak amputáció is lehet a vége! Azt meg nem engedhetem! Ha törik, ha szakad, de maradsz a seggeden! - mosolyodott el játékosan.
- Hát... Begipszelt kézzel otthon sem tudnék mást csinálni. - mosolyodtam el halványan.
- Ez igaz. - kuncogta el magát.
- Isamu Midoryiát várjuk az irodában! - csendült fel egy hangszóró, recsegő hangon. Mi? Midoryia? Nem! Ez lehetetlen! Neked nincs testvéred! Egyke vagy, voltál és maradsz is!
- Gomen, Eraster Head! - Isamu hangja zökkentett ki a gondolataimból.
- Midoryia. - sétált az ágyamhoz Aizawa.
- Jó napot.
- Szóval az ápoló a testvéred. - nézett a lány után a csukott ajtón keresztül.
- Nekem nincs testvérem! Ez valami félreértés!
- Beszéltem vele, a nagyszüleivel és a főnökével, Dr. Watch-al is. Úgy tūnik van egy 23 éves nővéred. - sokkoltan hallgattam a fekete hajú férfit.
- Jó! Tegyük fel, hogy ez igaz. De akkor miért nem tudtam erről?
- Erről vele kell beszélned.
- Ez tuti valami prank! Milyen nap van ma? - kaptam a naptárra a tekintetem.
- Aranyos, ahogy próbálod magad meggyőzni, hogy ez csak egy átverés. - dugta be a fejét Isamu.
- A...Akkor... De... Hogy? Vagy... Nem értem... - dadogtam össze-vissza.
- Elmagyarázom. - ült le az ágyam szélére.
- Ne kímélj! - elmosolyodott.
- Valamikor 2-3 éves korodig megyünk vissza az időben. Kint voltunk a nappaliban. Én négykézláb voltam a földön, te meg a hátamon ültél és lovacskáztunk. Nagyon élvezted. Anya a kanapén ülve A Fehér Rózsát olvasta. - hihetetlen mennyire pontosan emlékszik a részletekre. - Amikor csöngettek. Anya felállt és kinyitotta az ajtót. Egy tengerkék hajú nő állt az ajtóban. Szeméből sugárzott a rosszindulat. Azt mondta, hogy fiatal lányokat szed össze egy nagy csoportba, hogy megtanulják az élet nehézségeit kezelni. Anya sápadtan hallgatta a nőtt. Amikor tiltakozni kezdett, az idegen egy pisztolyt fogott anya fejéhez. Én bementem veled anya szobájába és elbújtattalak. Aztán kimentem az ajtó elé, ahol még mindig az a nő állt. Azt mondtam, ha békén hagy titeket és soha többet nem jön a házunkhoz, akkor hajlandó vagyok vele menni. Anya elkezdett sírni és folyamatosan azt hajtogatta, hogy ne menjek el. "A ti épségeteknél semmi nem fontosabb!" Miután ezt kimondtam, a nő megragadta a kezem és egy "További szép napot!" kívánsággal elmentünk. Katsuminak hívták a hölgyet. A város keleti határán van egy puszta, ahol van egy hatalmas ház. 5 emeletes és mindegyik emeleten 7 szoba van, kivéve a földszinten, ami egy konyhából, egy nappaliból és egy étkezőből állt. A két felső szint összes szobája edzőterem volt. Tanultunk harcmūvészetet, késsel történő önvédelmet és támadást, valamint, hogy a különmböző sebeket, zúzódásokat, vágásokat, belső sérüléseket, hogyan kell úgy kezelni, hogy ne legyen maradandó károsodás és a nyoma se legyen látványos, ha külső sérülésről van szó. 5 éve halt meg ez a nő és rám ruházta a Katsumi nevet. Aztán idejöttem, mint ápolónő. A franc se gondolta volna, hogy egyszer itt futunk össze. De én nagyon örülök neki! - amikor meglátta a lesokkolt arckifejezésem, elnevette magát. - Megértem, ha ez így sok volt egyszerre. Nekem is az lenne. Felteszek neked egy kérdést, de nem kell rá azonnal válaszolnod. - bólintottam, hogy mondhatja. - Mit szeretnél? Hogy az ittléted alatt öcsémként vagy egy normális betegként kezelnélek? - elgondolkodtatott a kérdés. Vajon mivel másabb, ha öccseként kezel és ápol?
- Szeretném, ha úgy tekintenél rám, mint öcsédre. - néztem mélyen a szemébe. Hatalmas mosoly ült ki az arcára. Aztán el is komolyodott és ez egy kicsit megilyesztett.
- És te? - először nem tudtam mire gondol, de aztán leesett.
- Én... Én... Nem tudom... - nyögtem ki végül.
- Semmi baj! Megértem. - elmosolyodott és ez megnyugtatott. - Mennem kell. Infúziót kell cserélnem egy betegném. - nézett az órájára és elment.
- Érdekfeszítő lány. - szólalt meg Aizawa.
- Mire céloz? - fordultam felé felvont szemöldökkel.
- Neki is megvan a maga kis múltja, bár nem árult el túl sokat. És nagyon korán nagyon sok áldozatot kellett hoznia. Bizonyos értelemben hasonlít rád. - elgondolkodtam a hallottakon. Egy vadidegen lány, akiről kiderül, hogy a nővérem és még a múltunk is hasonló, habár semmi közünk egymáshoz? Felettébb érdekes. És persze nagyon bizarr. Számomra legalábbis.
- Utána kéne nézni a lánynak. Gondolom maga sem tud többet róla, mint én. - mondtam végül, hosszas gondolkodás után.
- Ebben igazad van. De nem kéne nyomoznunk utánna. - húzta el a száját.
- Ne már, Sensei! Maga hős! Megtehet ilyeneket és ráadásul büntetlenül! Kéreeeeeeeeem! - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Ch... Jó, legyen! De ennek nagyon nem lesz jó vége...
- Ne aggódjon. Profi vagyok a nyomok eltüntetésében. Ha baj is lenne belőle, nyugodtan bízza rám. - néztem rá komoly tekintettel.
- Ha te mondod. - egyezett bele véglegesen és már el is ment. Egész kíváncsi lettem, Isamut illetőleg. Kicsit  viszont aggódom is, hátha nem az, akinek kiadja magát...

Van még benned fényWhere stories live. Discover now