Van még benned fény

XXVIII. Eredmények

*Aizawa Szemszöge*

Kint ültünk Hizashival a váróban és a kis ablakon keresztül néztük a mūtét folyamatát.
- Nagyon remélem, hogy túl éli... - harapta be alsó ajkát Hizashi.
- Erős fiú. Túl éli. - jelentettem ki határozottan, de egy kicsit féltem is.
- Pont úgy nézel ki, mint aki biztos a dolgában. - nézett rám.
- Reménykedni szabad. - vontam vállat.
- 20 éve nem láttalak reménykedni. Mi ütött beléd?
- Ezt hogy érted? - vontam fel az egyik szemöldököm.
- Kicsit... Hogy is mondjam... Megváltoztál.
- Mindenki változik.
- Tudom, de rajtad több 10 éve nem tapasztaltam változást. Most meg jött ez a fiú és, mintha kicseréltek volna.
- Te sem vagy olyan pörgős, mint amilyen szoktál lenni. - tettem keresztbe karjaim.
- Úgy tūnik nagy hatással van ránk. - nézett a zöld hajú fiúra.
- Szinte már ilyesztően nagy... - fejeztem be gondolatmenetét suttogva.

2 óra múlva Dr. Watch jött ki a folyosóra.
- Gratulálok uraim. Chip eltávolítva és a gyermek is túl élte. - mondta mosolyogva. Hizashi felkiáltott örömében és én is megersztettem egy nagyobb mosolyt. - Pár napig még bent kell tartanunk, de szerintem nem lesz semmi baj.
- Bemehetünk hozzá? - kérdeztük egyszerre. Az orvos megrázta a fejét.
- Amíg alszik, addig ez nem lehetséges. Sajnálom. De amint felkel, értesítem önöket. - bólintottam és elindultunk a kolihoz.

*Izuku Szemszöge*

Amikor felébrettem, hasító fájdalom nyilalt a mellkasomba, így reflexből oda kaptam a kezem. Egy hatalmas varrásnyom húzódott végig a mellkasomon. Szóval túléltem. A falióra este 6-ot mutatott. Ennyi ideig aludtam volna? Mondjuk, lényegesen kipihentebbnek érzem magam. Hírtelen kinyílt az ajtó és egy 20-as éveiben járó, hasonló hajszínnel rendelkező ápolónő jött be rajta.
- Jó estét! Szeretnék új infúziót bekötni, illetve be kéne vennie pár gyógyszert a fájdalom enyhítése és a belső regenerálódás gyorsításának érdekében. - tolt be egy kisebb, két emeletes kocsit a szobába mosolyogva.
- Rendben. - miután ezekkel megvoltunk, újra kinyílt az ajtó.
- Jó estét, Midoryia! Remélem jól van. - lépett be Dr. Watch.
- Megvagyok, köszönöm. - bólintott.
- Örömmel közlöm, hogy a beavatkozás sikeres volt. - megkönnyebülten sóhajtottam.
- Ezt jó hallani.
- Van kint úgy... 15 ember a folyosón és arra várnak, hogy bejöhessenek. Fogadod őket?
- Ha ennyire be akarnak jönni. - vontam vállat flegmán.
- Deku-kun! - rontott be az ajtón Uraraka és a nyakamba ugrott, de olyan lendülettel, hogy majdnem kihúzta az infúziót a karomból.
- Sziasztok! - karoltam át a hátát.
- Hello, Midoryia! Hogy vagy? - ült le az ágyam szélére Todoroki.
- Jól vagyok, köszönöm! Veletek minden oké?
- Igen, de rettenetes aggódtunk miattad! - nézett a szemembe a nyakamban lévő lány.
- Feleslegesen. - eresztettem meg egy halvány mosolyt.
- Oi, nyomi! - rúgta be az ajtót Kacchan.
- Szerbusz Kacchan. - sóhajtottam fáradtan.
- Túl élelted ezt a szart. Ennek örü... Semmi! - nem bírtam tovább. Kitört belőlem a röhögés. Ott állt az ajtóban, de olyan esetlenül, hogy ilyen még Denki sem volt soha. Ráadásul pont Kacchan! Aki gondolkodás nélkül vert össze és aki mindig tudta mit és hogyan akar csinálni. Most meg úgy állt ott, mint egy rakás szerencsétlenség! Ki az, aki ezen nem nevet? - Min nevetsz, nyomi?!
- Azon, hogy milyen kis cuki vagy, amikor ilyen esetlen vagy. - hagytam abba a röhögést mosolyogva.
- Én? Cuki és esetlen?! Szerintem összekeversz valakivel.
- Hidd el, pontosan tudom kiről beszélek. - vigyorogtam rá.
- DEKUUUU!!!! MOST KINYÍRLAAAAK!!!! - kezdett el aprókat robbantgatni.
- Én a helyedben nem tenném. Egy kórházban vagy.
- Miért?
- Tönkre teszed a berendezést.
- De most komolyan.
- Fáj a mellkasom és a karom.
- A karod mitől? - kérdezte Kirishima.
- Pár napja meghúztam. - vontam vállat.
- Ha a vállad húztad meg, akkor ezt bebuktad. - nevetett fel.
- Ha ennyire tudni akarod, akkor elárulom, hogy a csuklóm húztam meg! - fordultam el tőle sértődötten.
- Nem gondoltam komolyam. - tette a vállamra az egyik kezét nevetve. Szemem sarkából ránéztem és rádöntöttem a fejem a kezére, amihez macska módjára dörgölőztem hozzá.
- Ezt vehetem úgy, hogy nincs harag?
- Poénból kérdezed, vagy tényleg ilyen hülye vagy? - vontam fel a szemöldököm.
- Nyilván poénból. - mosolygott kínosan. Mosolyogva megráztam a fejem. És ez most igazi mosoly volt.
- Nagyon szép mosolyod van Deku-kun! - mondta Uraraka.
- De te már láttál mosolyogni.
- És? Még mindig szép!
- K...Köszönöm. - pirultam el halványan.
- Aranyos vagy mikor elpirulsz! - kiáltották a lányok egyszerre. Erre persze még jobban elpirultam.
- Csak nem zavarban valaki? - kérdezte Denki sunyi mosollyal.
- É...Én n...n...nem! - ráztam meg a fejem hevesen.
- Aha, persze. - néztek rám a fiúk mindent tudóan.
- Hagyjatok békén a hülyeségeitekkel! - fontam keresztbe a karjaim duzzogva, mire Denki, Kirishima és Sero elnevették magukat. - Egyáltalán nem vicces!
- Ne már, Midobro! Azért egy kicsit vicces! - karolta át a vállam Kirishima. Amikor a keze hozzáért a nyakamhoz, felszisszentem. Aggódva kapta el a kezét. - Én voltam?
- Nem. Már egy ideje fáj és elég érzékeny az erős, hirtelen érintésre. - simítottam végig a fájó ponton, óvatosan. A vöri fiú finoman hozzáért a nyakamhoz és adott rá egy gyors puszit. Az arcomat a vörös összes árnyalata borította be.
- K...K...K...Kirishima! - vágtam vállon, kicsit erősebben, mint terveztem. A csuklómba, mint egy nyíl, úgy szúrt bele a fájdalom, minek hatására egy erőteljes és fájdalmas nyögés hagyta el ajkaim, és egyből a fájó ponthoz kaptam a kezem.
- Deku-kun! A kezet! - kiáltott fel Uraraka. Ekkor a csuklómra néztem, amiből vér szivárgott.
- Szólók egy ápolónak! - mondta Ida, majd kirohant a szobából. Mi addig egy zsepkendővel próbáltuk elhárítani a vérzést.
- Midoryia! Mi történt?! - rontott be a szobába az előző, zöld hajú ápoló. Amikor a kezemre nézett, felvonta a szemöldökét és az ágyam mellé sétált. - MAX WATCH!!!! KINYÍRLAK!!!! - ordította a nyitott ajtó felé fordulva.
- Asszonyom! Minden rendben lesz Midobroval? - kérdezte Denki, aggódva.
- Ne aggódj! Minden rendben lesz vele. De veled már kevésbé, ha mégegyszer "asszonyom"-nak mersz hívni. - nézett szúrósan a fiúra. - Midoryia. Mutasd a karod. - lágy, megnyugtató hangja volt. Áradt belőle, hogy érti a dolgát. És ez rendkívūl nyugtatólag hatott rám. - Ha ezzel végzek, én komolyan megölöm azt a félnótás barmot. - motyogta, amikor szemügyre vette a kezem.
- A baja a kezemnek?
- Megrepedt a csont és a nyomás hatására megsérült az egyik ér felülete, ez okozta a vérzést. De ne aggódj. Nem kell megmūteni. A felsértett ér felülete pár óra alatt magától helyre jön, a kezedre meg elég egy gipsz, amit én csinálok meg. - a többiekhez fordult. - Vigyázzatok rá, amíg elmegyek gipszért és melegvizes tálélrt. Kék hajú! Ne hagyd, hogy mozgassa a csuklóját. - szegezte Idának a mondatot és elviharzott.