Utálatból Szerelem?!

107 5 2
                                    

Egyszerű nap vette kezdetét a Roxfortban. Nem is akármilyen nap. Az arany trio már a 6. évet járták, viszont Ginny még csak az 5.et járta. Harry,Hermione,Ron és Ginny le mentek reggelizni. Miután végeztek rögtön mentek is az első órára a bájitaltanra. Pechjükre pont ma volt az az óra amikor a mardekárosokkal voltak. Mire mindenki helyet foglalt addigra Lupsluck tanár úr is meg érkezett az órára. El mondta hogy a mai órán csoport munkában kell dolgozni, mellesleg még ki is lesz sorsolva ki kivel lesz. Elhihetitek Hermione örült neki a legkevésbé. Hogy miért is mondom ezt?! Nos. Vajon kinek lesz a legnagyobb szerencséje? Na de folytassuk is tovább. Lupsluck tanár úr bele is kezdett a sorsolásba de elötte el mondta hogy ennek a csoport munkának a határideje egy nap vagyis holnap. Elsőnek Harry nevét húzta ki és egy másik fiúét akinek a becses neve Jake volt. Mardekáros, nagy egoista. Szerintem értitek. Harrynek ez nem nagyon tetszett de csak beletörődött nagy nehezen. Majd Ron következett és Lavendert kapta meg párként. A következő Hermione volt és vajon ki lett a párja?! Úgy bizony az akire gondoltok Draco Lucius Malfoy. Az tény hogy Hermione nem rebdesett az örömtől de még ráadásul oda is kellett Draco mellé ülnie. Rá nézett a fiúra és látta hogy nincs vele valami rendben de nem szólalt meg csak nézte őt, magába azért meg jegyezte hogy a fiú már nem azaz önfejű kisgyerek mint régen. Sőt. A nyár folyamán izmosodott is. Ki lehetett jelenteni hogy Draco már férfiasan nézett ki. Nem az a lenyalt hajú kis gyerek ült már ott. Arcát keményen tartva ült, és nézett ki a fejéből. Sajnos a mi Hermink azon kapta magát hogy valaki megtörte a csendet. Így megzavarva a magában vívott harcot is.
- Mivan Granger tetszik amit látsz?
kérdezte gúnyosan és egy gonosz vigyor jelent meg az arcán.
A megjegyzést igyekezte el engedni a füle mellett. Hiszen már nem azon a vékony hangján szólította meg a fiú. Hanem mély hangon.
-A füleden ülsz? mocskos kis sárvérű.
ismételt el még egy sértést.
Na igen. Hermionénak még mindig rosszul esik ha sárvérűnek hívják.
Elég sokat bántották az elmúlt években. Leginkább mardekárosok. Meg persze voltak a hollóhátból is. Kettő lánnyal volt egy kis összetűzésbe. Az indok az egy kicsit ködös, persze csak az egyikük részéről. Ooo nem is említettem a nevüket... Az egyik Ava a másik Chloe. Ava halálosan bele van esve Harrybe. Nos Chloe. Ő csak unatkozik. És igen nagyon támogatja barátnőjét a dolgokba. És így már lassan 4 éve bántják Hermionet.
A bántás alatt arra értem hogy folyton lökdösik a folyosón, sárvérűznek. És persze amire tudnak beszólnak. Egyszer 3.ban csótányokat tettek a cuccai közé, és a táskájába. Majd 4.ben "viccből" le lökték a lépcsőről. És utána kiabálták, idézem; "Mocskos kis sárvérű, remélem hogy már nem kelsz fel onnan".
Amiről viszont senki sem tud... Hermione már 2 éve pánikrohamos. Ha akármikor is remeg a keze vagy a lába rögtön elmegy onnan és hisztis Mirtill mosdóba felé veszi az irányt. Ott marad amíg jól nem lesz. Hosszú egy folyamat. Na de vissza térve.
Mikor Draco kimondta a Sárvérű szót, Hermionenak elkezdett remegni a keze és a levegőt is nehezebben vette. A fiú észre is vette a lány viselkedését, az volt a szerencse, hogy vége lett az órának. Hermione rögtön rohant is ki a teremből, az se érdekelte hogy észre veszik e vagy sem barátai. A szokásos irányba fordult le, azaz a mosdóba. És ott próbált le nyugodni.

Utálatból Szerelem?! Where stories live. Discover now