Az Ős Quabrid

10. Váratlan látogatók

Mindannyian elkezdtünk hallgatózni, s e közben illatokat is elkezdtünk érezni. Tíz lény illatát éreztük. A többiek teljes harcfelkészültségbe akartak állni a hivatlan látogatók miatt. Leálltak mikor látták, hogy szép nyugodtan pozíciót valtva ültem tovább, miközben szelíd mosollyal neztem rájuk.

- Te miért vagy ilyen nyugodt? Te hívtad ide őket? - kérdezte Jasper gyanakodva. - Miközben tett egy lépést közelebb felém.

- Nyugalom Jasper, nem, nem én hívtam ide őket, viszont tudom kik ők. Úgy tudtam, hogy úgyse bírnak a seggükön megmaradni és egyedül elengedni bárhova is. - mondtam először nyugodtan, míg a végére egyre fusztráltabban.

A megszólalásom után felhúztak a szemöldöküket és érdeklődve neztek rám. Tudjátok azzal a fejjel amit biztos ti is ismertek, és kaptatok már. Ez az a bizonyos: 'mondd már el miről beszélsz pontosan, mert egyáltalán nem értem mit szeretnél közölni velem' nézés.

- Emlékeztek arra, amikor azt mondtam, hogy mindannyian meg tudjatok majd kérdezni mindenkinek a saját élettörténetét és természetfeletti oldalát. - szólatam meg egy kis idő után.

- Nyugodtam meg tudok maradni a seggem, de ha a lányom egyik pillanatról a másikra eltűnik minden cuccaval együtt, majd mikor megkérdezem az édesanyját, hogy merre van, s aki azzal válaszol, hogy nem tudom merre van. Ilyenkor ez egy picikét megdől. - mondta ezt apám az ajtóban állva két szép szemével az enyémbe bámolva, a mondatom befejezése után rögtön. Kissé meg idegesen.

- A nevem Klaus, Klaus Mikaelson. - mondta apám és a Cullenekre nézett, s várta a reakciókat. Nem is maradtak el, de nem olyan reakció történt, mint amire számítottunk.

csaszar_karina