1. Az baj, ha csorog a nyálam?

16 1 0
                                    

-Evelin! *pofon* (Puha: ha nem érted, nézd meg a mellékelt linket.)

Ez jutott eszedbe, igaz? Gondoltam.

De inkább ne is gondolj erre a baromságra. Én nem olyan vagyok mint az az Evelin. Kicsit sem. Miért? Ha elolvasod ezt a... hát... nevezzem könyvnek? Oké. Akkor, ha elolvasod ezt a könyvet, valószínűleg felvilágosodsz. Mint a fény százada. A felvilágosodás a 18. századi új gondolkodás mód, amely a polgárság nézeteit tükrözi... Bocs. Most tanulom. De kit érdekel itt a fény százada, amikor egy igazi vámpírról van szó?  Jól olvastad. Leesett végre? Sikerült felfognod, hogy a borítón valószínűleg egy rólam készült fotó látható? Rájöttél, hogy azért nézek ki úgy mint egy vámpír, mert vámpír vagyok? Gratulálok. Talán az emberek nem is olyan hülyék, mint hittem. Lényegtelen. Mit szólnál hozzá, ha kezdetben felidéznék egy emléket? Rendben.

- Vidd... Gyerünk!-könyörög anyám. Apám tehetetlenül és könnyes szemmel néz rá. Én is sírok.      

- Anya...-suttogom. Tekintetem ismét a haldokló idegen nőre téved, aki anyukám mellett fetreng a földön. Megnyalom a szám. - Ne...-rázom meg a fejem.                                                                                    

 - Evelin... innod kell a véréből...-noszogat apukám.                                                                                              

 - De akkor anyának nem marad!- kiáltom nedves szemekkel. Látom, ahogy anyu elmosolyodik.    

 - Neked ez legyen a legkisebb problémád törpi.-motyogja. Mosolya egyszer csak fintorba torzul, arcát a tenyerébe temeti. De én így is látom a kicsorduló vért. Majd, összecsuklik. Apukám fojtottan felnyög. Én pedig nem bírom tovább türtőztetni magam. A félájult nőhöz sprintelek, és rávetem magam.                                                                                                                                                                    

 - ÁÁÁGH!!!-ordít fel, ahogy belé harapok. A nyakán végigcsorduló vérre nézek. Mohón lenyalom. Nehogy kárba vesszen. Ismét megharapom. 

- Te szörnyeteg...-mondja ki élete utolsó mondatát. Nem bántódok meg. A vére jobban érdekel. Egyre fehérebb. Lihegve feltápászkodom, és az anyukámat gyászoló apukámra nézek. Ő rám.                                                                                                         

 - Gyere Evelin.-törli ki a szemébe gyűlt könnyeket.- Most már igazi vámpír vagy. Nincs szükséged több ember vérre.                                                                                                                                                                  

- Micsoda...?-nyalom le a számat értetlenül és kissé elkeseredetten. Ezek után, hogy szokjak le róla?                                                                                                                                                                                              

 - Szerzek neked helyette vérnarancsot.-sétál el mellettem.                                                                               

- Vérnarancsot...?-futok utána.                                                                                                                                         

Vámpírlány-Tévhit [szüneteltetve]حيث تعيش القصص. اكتشف الآن