Vámpírlány-Tévhit [szüneteltetve]

4. Vérveszteség

Megérkeztünk a bolt elé. Hatalmas sárga épület, ajtaja felett nagy piros betűkkel volt kiírva: Nevertown Szupermarket. 

A mozgásérzékelő ajtón belépve, összerándult a gyomrom.

- Noel... t-túl sok az ember...- nyöszörögtem, megpróbálva visszafogni magam. A fiú ijedten nézett rám, majd elkezdett húzni a nyilvános WC-k  felé. Betaszigált a mozgássérült mosdóba (gondolom, hogy ő is be tudjon jönni velem), és az ajtót bezárva, aggódva fordult felém. Én éppen azzal küszködtem, hogy ne változzak át a múltkor említett szörnyeteggé. Tenyeremet a számra szorítva pislogtam rá. Bólintottam, hogy jól vagyok, pedig koránt se voltam jól. Noel nem nyugodott meg. Átlátott a szitán. És sajnos én sem bírtam tovább, a hófehér mosdókagylóhoz futottam és köptem bele egy jó adag feketés vért. Kikerekedett szemekkel bámultam a mosdókagylót, ami az előbb még fehér volt. Hupszi. Belenéztem az előttem lévő tükörbe, és kissé megijedtem. Hátrahökkölve szemeztem magammal. 

- Ne...- suttogtam. Átváltoztam... szörnnyé. Továbbra is vámpír voltam. Ehhez társult még egy pirosan világító szempár, véres száj és... még valami, ami eddig nem volt ott. Mármint... utoljára másfél éve változtam át, de akkor csak az először említettek jelentek meg. Most, meg... kaptam piros jeleket a nyakamra és a bal arcomra egyaránt. Két... hát... szarvam is volt. Nincs rá jobb szó. Két hegyes, csavarodó feketés-barna szarv. Tök kekszi lettem volna, ha nem néztem volna ki úgy, mint egy vámpírral keresztezett démon. Noel odasétált mellém és a csap fölé hajolt.

- Úristen...- motyogta ledermedten. Belenéztem fekete szemeibe, ő pedig ugyan ezt tette velem.

- Az ijedt arcodból gondolom, hogy ez még nálad sem normális.

Bólintottam, ezzel igazat adva neki.

- És nem csak ez a furcsa. Általában, mikor átváltozom, csak a szemem világít pirosan ás kicsit nagyobbak lesznek a fogaim, de nem szokott szarvam lenni. Meg... ilyen jelek sem.- sétáltam a tükörhöz. Felismerve a jeleket, összerezzentem.

- De hát, ez japán!- kiáltottam meglepetten. Kissé lejjebb húztam a pulcsim nyakát, hogy el tudjam olvasni a kulcs csontomig  érő ,,betűket". Mivel tudok japánul. Arigato apa.

- Sarabureddo, jū ichi no tsuyo-sa (サラブレッド、十一の強さ)

- Na, akkor ezt most olyan nyelven, amit én is megértek.- szólt Noel.

- 11-es erősségű telivér.- mondtam.

- Mi?

- Szeretnéd, hogy kínaiul mondjam?- fordultam felé.

- Tudod?

- Chún zhǒng, shíyī zhuàng (純種，十一壯).

Pislogott kettőt.

- Oké, azta.- nyögte maga elé bambulva.

Vissza fordultam a tükörképemhez és végigsimítottam az íráson. Olyan volt, mint egy tetoválás. De biztos nem az. Noel is érdeklődve vizsgálta a "szarvamat". Megbökte.

- Hülye.- mordultam fel.

- Fájt?

- Nem.- megint megbökte.- Viszont, ha tovább folytatod, simán elintézem, hogy neked fájjon.

Erre elkapta a kezét.

- Vissza tudod csinálni?- kérdezte, új szerzeményeimre utalva.

- Szerinted?- forgattam még mindig fénylő szemeimet.

- Csak próbáld meg.

- Rendbeen...- hunytam le a szemem. Erősen koncentráltam. Hogy mire, azt én sem tudom. Miután majdnem egy percig kussban álltam, lehunyt szemekkel, nagyot sóhajtva Noelhez fordultam.