It was a Hard(y) Morning

Part 1

Végre kipihenten ébredni... Már rám fért. Csámcsogtam egyet, majd egy mosoly terült el az arcomon. Vajon még van időm?

Óvatosan kinyitottam az egyik szememet. Miért van ennyire világos? A szememet a beltériegység apró kijelzője felé fordítottam és azonnal kinyitottam a másikat is.
-Elkések! -pattantam ki az ágyból.

Gyorsan megmostam az arcom, fésülködés, a fogamat megdörzsöltem a fogkrémmel - mert mosásnak ezt nem neveztem volna - és felvettem az első ruhát, ami a kezembe akadt, majd felkaptam a táskám és futásba kezdtem.

2 saroknyira laktam a villamosmegállótól, szóval 3 perc futás után már láttam is a megállót, ahol nem állt senki. Ó, ne! Elfelejtettem a lezárást.

Lihegve lelassítottam, majd megálltam. Tudtam, hogy ha kerülőn megyek, akkor az első órára már csak 20 perc csúszással érek be. Fuck!

Úgy döntöttem, hogy nem fogok tovább szaladni. Az első órám angol lenne. Az úgy is jól megy. Elindultam a kedvenc kávézóm felé, ahova máskor is szoktam járni a szezonális kávéik miatt. Az új kedvencem a kókuszos volt, amiben volt kókusz szirup és nagyon finomra őrölt kókuszreszelék volt a hab tetejére szórva.

Bementem és megrendeltem, majd amíg készült, gondoltam írok Natinak, hogy késni fogok. Nyúltam a zsebem felé és elkerekedett szemekkel bámultam a semmibe. Nincs zsebem.

Hirtelen elkezdtem túrni a táskámban, de nem rémlett, hogy bedobtam volna mobilomat. Beletemettem az arcomat a két tenyerembe.
-Otthon hagytam. -motyogtam halkan.
-Baj van? -kérdezte a cuki pultosfiú, aki a másik oka volt az idejárásomnak.

Nagy barna szemeibe néztem, amik őszinték voltak és csak ki akartam őt húzni a pult mögül, hogy megöleljen és megnyugtasson, hogy ez a nap már nem lehet rosszabb, de nem tettem.
Nyilván. Ki az az elmebeteg, aki megtenné? Nati! De ő más bolygóról való.

-Csak... nehéz reggel. -válaszoltam egy apró, szomorú mosollyal.
-Értem. Remélem szebb napod lesz! -mondta, majd lerakta elém az elkészült kávémat és egy csokiskekszet.
-Én nem... -kezdtem bele a tiltakozásba, hogy nem kértem és fizettem kekszet, de közbeszólt.
-Tudom. -mondta édesen mosolyogva- A szebb nap reményében. -kacsintott rám.
-Köszi. -mosolyogtam rá kissé pirosabb arccal, majd felkaptam a kávémat és a kekszet és elindultam.

Mivel nem terveztem beérni az első órára már és mivel 20 percnyire voltam otthonról, ezért a telefonomért sem voltam hajlandó visszamenni. Szépen lassan elindultam a lezárt rész felé, ahol szerencsére gyalogosan - a kordonon kívül - lehetett közlekedni. A kekszet elfogyasztottam mire odaértem a lezárt részhez és pont kortyoltam egyet a kávémból, amikor valaki nekem jött.

-Hogy az Isten bassza meg! -morogtam hangosan, mert a forró kávé nem esett jól a melleimnek. Lenéztem a szép barackvirág színű ruhámra és el tudtam volna sírni magam- Nee!
-Oh, úgy sajnálom. -szólalt meg angolul egy mély, ismerős hang.

Felkaptam a fejemet a hang irányába és egy kisebb sokkot kaptam.
-Jól vagy? Nem égetted meg magad? -kérdezte felém magasodva. De, de veled is megégetném magam.
-Nem. Vagyis igen, de... jól vagyok. -válaszoltam, pontosabban dadogtam a válaszomat angolul.
-Kifizetem a tisztítást vagy egy új ruhát. Várj meg itt! -mutogatott a kezével, majd elkocogott valami sátor irányába.

Na és most? Várjak itt mint egy jókislány erre az adoniszra vagy húzzak órára?
-Fuck my life. -motyogtam, majd sietősen elindultam a suli felé.