Szerelem-Küzdelem {Jimon}

1. fejezet

Jace:

Egy nap telt el azóta, hogy Simonnak a véremből adtam, hogy életben maradjon. Clary nagyon boldog Simon mellett a napfényben. Ez nekem keserédes mivel tudom, hogy már nem a húgom, de azt szeretném, ha boldog lenne. De jobban foglalkoztat az, hogy Simon harapása miért nem hatott rám úgy, mint a többiekre hatott volna. Nem érzek semmilyen késztetést arra, hogy újra megharaptassam magam. Olyan mintha nem is történt volna semmi sem. Kicsit aggaszt, de lehet azzal van kapcsolatban, hogy több angyal vérem van, mint az átlagnak? Beszélnem kellene erről valakivel? Nem inkább megtartom magamnak a végén még kísérleti patkány leszek, amihez semmi kedvem. Kora délelőtt van az ágyamban fekszem még mindig és a plafont nézem nem akarok kimenni a szobából. Nagyon sok minden történt az elmúlt napokban, amit le kell rendeznem magamban. Clary vajon, ha Simon nem lenne melletted és elmondanám neked, hogy nem vagyunk testvérek visszajönnél hozzám? Valentinenak miért kellett az egész életemről hazudnia?! Azt se tudom ki vagyok valójában! Vajon honnan jöttem és most így merre tartok?! Az életem egy nagy labirintus, amiben teljes mértékben eltévedtem. Merre lehet a kivezető út?! Ha mindenhol amerre csak fordulók zsákutca vár!? Valaki mentsen meg és mutassa meg a kivezető utat!! Ha ez nem lenne az elég akkor több tucat alviláginak a meggyilkolása a lelkemen szárad mert aktiváltam a kardot és nem elpusztítottam ahogy ígértem. Mit kellene most tennem? Menjek oda egyenként mindenkihez, aki elvesztett valakit miattam és kérjek tőlük bocsánatot? De tudom mi lenne a válaszuk miért nem én vagyok a halott ahogy ígértem miért kellett nekem túl élnem?! Biztos Valentine egyik jól képzet katonája vagyok hiszen ő nevelt tíz éves koromig. Biztos hűséges vagyok felé még mindig! Hiszen miket nem csináltam eddig is! A tetteim irracionálisak a viselkedésemmel meg amit mutatok magamról! Ha jobban belegondolok én se hinnék magamnak. Én se tudom ki vagyok valójában akkor tőlük miért várnám el, hogy megértsenek egy kicsit is. El kellene inkább mennem jó messzire akkor nem lennék többet senkinek se útban. Vajon Alec megtudna találni a parabatai rúna nyomán? Remélem nem... Neki is jobb lenne nélkülem. Ekkor kopogásra lettem figyelmes és már nyílott is a szoba ajtóm. Felültem az ágyban és Alecket láttam, amit az ajtót csukja be és elindul felém majd leült az ágyamra mellém. Vajon mit szeretne? Miért nem szólal meg? Csak ül csendben és néz ki az ablakomon én pedig őt nézem ekkor tűnik fel, hogy a szemöldöke gondterhelten össze van húzva. Mi történhetett? Remélem semmi baj sem!

- Alec mi a baj?

- Jace miért vagy még mindig ágyban? - nem a kérdésemre válaszol, hanem annak a közepébe vág, amiről nem szeretnék senkinek sem beszélni.

- Pihenek.

- Rendben. - ezzel hanyatt fekszik az ágyamon kezeit a tarkójára kulcsolja és lehunyja a szemeit.

Most komolyan Alec ezt fogjuk játszani?! Én is elfeküdtem és azt tettem, amit ő nemrég. Vajon melyikünk veszíti el előbb a türelmét? Eddig bírtam ahogy ezt végig gondoltam a szemeim ki is pattantak és ránéztem. Még mindig nyugodtan fekszik mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy az én ágyamban fetreng és nem szól semmit se, amikor tudom, hogy szeretne velem beszélni.

- Alec?

- Hm?

- Miért nem mondod el, hogy mit szeretnél?

- Mert azt szeretném, hogy te mondd el, hogy mi bánt. - azt nem szeretném Alec jobb, ha nem tudsz róla.

Akkor nem kell még miattam is feleslegesen aggódnod amikor sokkal fontosabb feladataid is vannak. Én majd valahogy túl lendülök rajta vagy nem, de ez kit érdekel?!

- Tudod Jace a parabatai rúna által olyan dolgokat is érzek, amiket nem kellene, de ezt neked nem kell elmesélnem hiszen tudod miről beszélek. Tudod miért vagyok itt. Hiszen érzem, hogy mi a baj. Segíteni szeretnék neked. Hiszen nincs igazad abban, amit érzel.