Szerelem-Küzdelem {Jimon}

3. fejezet

Jace:

Most a szobámban fekszem végre egy kis pihenés egész délelőtt edzettem mert nem volt semmi tennivalóm. Gyanítom Alec keze van a dologban pedig megmondtam már neki tegnap is, hogy jól vagyok igaz egy kicsit kiborultam, de már jól vagyok. Két napja történt az a beszélgetés a szobámban és az helyre rázott. Többek között rájöttem arra tényleg nem én tehetek arról, ami történt, de a bűntudat, ami gyötör ellene nem tehetek semmit sem csak megpróbálhatok vele együtt élni... Ha pedig azt érzem nincs mellettem senki sem akkor is van és tudok segítséget kérni. Vagyis remélem... A gondolataimból az szakított ki, hogy kopogtak az ajtómon majd be is jött egy nő. Vajon ki lehet? Nem ismerős... Biztos nemrég érkezett.

- Jace, Valentine szeretne veled beszélni.

- Mi?

- Lent van a börtönben. - miért beszél ilyen furán?

Mintha nem tudnám merre lenne!

- Tudom, hogy hol van.

- Rendben akkor indulhatunk? - miért beszél úgy mintha én lennék börtönben és Valentine tesz nekem szívességet, hogy fogad?

- Nem. Nem megyek sehova sem.

- De igen az Inkvizítor parancsa.

- Miért parancsolna ő ilyet?!

- Mert lehet Valentine elárulja hol van a végzet kelyhe. - egy sóhajtással felkeltem majd elindultam a nő után.

Végig mentünk majdnem az egész intézeten minden olyan kihalt volt mintha nem lenne rajtunk kívül itt senki sem. Ami lehetetlen mert mindig lennie kell valakinek a megfigyelő szobában hátha vészhelyzet van, de mivel azon mentünk keresztül így láthattam, hogy ott sincs senki sem.

- Merre vannak a többiek?

- Őrjáraton vagy megbeszélésen.

- Nekem miért nem szólt senki sem?

- Alec mondta, hogy nem érzed jól magad.

Végre leértünk a cellákhoz és amikor bementünk nem kis meglepetésemre Clary is itt volt a nő pedig kint maradt az ajtó túloldalán. Így kettesben maradtunk, vagyis inkább hármasban mert Valentine az üvegtábla túloldalán ült egy székben... és mintha nevetgélt volna? Odamentem Clary mellé és megérintettem a vállát mire megrezzent és felém fordította a fejét. Kicsit szomorúnak látszott, de az elenyésző volt a boldogságához képest, ami uralta az egész lényét. Ennyire jól érezné magát Simon mellett?

- Mióta vagy itt?

- Nemrég érkeztem az intézetbe, hogy beszéljek Izzyvel de egy nő szólt nekem, hogy Valentine beszélni szeretne velem és hogy ne ellenkezzek mert ez az Inkvizítor parancsa is. Így most itt vagyok már egy ideje majd amint leértünk a nő elment, de előtte azt mondta elmegy szólni neked is mert itt kell lenned ugyanabból az indokból, mint nekem. Te tudsz valamit?

- Nem semmit. Nemrég mentem csak vissza a szobámba addig edzeni voltam.

- Értem.

Nem volt több mondandóm hozzá most mondjam el neki, hogy szeretem, amikor tudom, hogy boldog nem tehetem ezt meg vele. Pedig nem tudok másra gondolni minthogy újra velem lehetne. Ekkor Valentine elkezdett hangosan röhögni mire oda kaptam rá a tekintetemet, amit eddig Claryn tartottam és látnom kellett, hogy az üveg előtt áll és minket figyel. Vajon mióta lehet már így. Közelebb létem hozzá annyira, hogy csak két lépés választott el az üvegfaltól Clary követett, de jóval mögöttem megállt. Ekkor a nevetése az idegesítőből átváltott őrültbe majd csak röhögött és röhögött amíg a könnye nem folyt ekkor mintha elvágták volna hirtelen abbahagyta és komoly arccal tekintett ránk. Úgy csinálva mintha az előbbi meg sem történt volna majd olyan hangon, ami az arcához illet, amit magára vett megszólalt.