Csak Õ számít!

1. rész - Emily (1)

Csodásan indult a nap. Amint kinyílt a szemem, mosoly ült arcomra. Csak Emilyre tudtam gondolni. Ahogy tegnap este mesélte élményeit, közben ahogy szokta, igazgatta hullámos szőke haját... az egész olyan izgató volt. Legszívesebben hosszú, szenvedélyes csókkal hallgattattam volna el de féltem hogy ha megteszem, kockára teszem barátságunkat. Így hát, vissza fogtam magam. Hagytam hogy csak mondja és mondja, úgy ahogy mindig is, átéléssel, szívvel lélekkel. Igazából egy szót sem hallottam abból amit mondott, csak a száját figyeltem. Gyönyörű szép ajkak, melyek minden pillanatban ellenállhatatlanul vonzóak voltak. És azok a szemek... aaaaahhhhhh... csillogó kék szemek! Azokban a szemekben el lehetett veszni... Megint csak az iránta érzett vágy volt az, ami le akarta győzni az eszem. Megráztam magam hogy térjek észhez és próbáltam tovább figyelni Őt.
Nagyon nehéz titokban tartanom hogy szeretem Emilyt és nem fedhetem fel iránta érzett érzéseimet. Még nem!

Emlékeim vissza peregtek a kezdetekhez...

A középsulit is, itt, szülővárosomban, Santa Barbara-ban kezdtem el.
És pont az első napon történt hogy, szó szerint, egymásba ütköztünk, miközben mindketten ugyanabba az osztályterme igyekeztünk bejutni. Abban a pillanatban tudtam, éreztem hogy ez a lány fontos lesz számomra!
-Jaj, neharagudj, teljesen figyelmetlen vagyok! Nem ütötted meg magad? Amúgy, szia, Emily vagyok.- mondta kedvesen.
Én persze, teljesen zavarban voltam és csak annyit tudtam kinyögni:
-Nem... Jessica.- Széles mosoly az arcán, majd kezét nyújtotta felém. Akkor érintettem meg őt először. Keze fogása mint egy gyengéd ölelés, tenyere úgy simult bele a tenyerembe mintha mindig is oda tartozott volna.
-Úgy néz ki egy osztályba fogunk járni.- mondta lelkesen.
-Nagyon úgy néz ki.- mondtam és egy bátortalan mosollyal próbáltam leplezni mennyire zavarban voltam. Ezzel kezdődött a mi közös utunk. És ez már lassan három éve volt.