The Hope

1.

Mindig nehéz az iskola váltás. Ez most is így van. De nem csak az iskola új, hanem maga a város is. Egy teljesen másik környezetbe kerültem új emberek közé. Kivéve a legjobb barátomat Emmát. Náluk lakom amíg kijárom a sulit. Nem sok időről van szó, csupán 2 év. Rajta és a családján kívül senkit nem ismerek itt. Fél év előtt iratkoztam át. December van és már a nyakunkon vannak az ünnepek.
Ma fogok beiratkozni a suliba, eléggé izgulok az új embereket miatt. Sose voltam könnyen barátkozó típus.
Barátnőm körbe vezetett a suliba hogy mi merre található. A termünkhöz közeli folyosón megláttam egy fiút. Sötét barna a haja és full fekete ruhába van, egyedül áll és a telefonját nézi.

-Emma, ki az a srác? - kérdeztem a barátnőmet, érdeklődve.
-Fogalmam sincs, de őt én is néztem év elején. Tetszik mi? - kérdezte a barátnőm piszkálódva.
-Hát jól néz ki nem tagadom, de nem számít úgy se fogunk soha beszélni egymással.-válaszoltam.

Az ünnepeket a szüleimnél töltöttem, ami nagyon jól telt. Szilveszterre vissza jöttem Emmáékhoz.
Az idő gyorsan telt, de nem igazán találtam a helyem az osztályban.
Egy két osztály társsal egész jóba vagyunk, de nem igazán találom velük a közös nevezőt.
Emma már egy ideje beszélget egy fiúval, Bencével. Minden szünetben találkozunk vele. Emma állítja, hogy nem jön be neki Bence de én érzem , hogy lesz köztük valami.

Február van már, de még mindig nem találom itt a helyemen. Bence és Emma egyre közelebb kerültek egymáshoz, én pedig újra észre vettem azt a full feketében lévő fiút a folyosón. Mint kiderült Bence osztály társa.
-Bence őt hogy hívják? - kérdeztem kíváncsian.
-Őt? Márknak. Miért? - kérdezte Bence.
-Ja hát csak kérdeztem - mondtam elpirulva.
-Mert Eminek tetszik. - mondta a barátnőm viccelődve.
-Ez nem igaz, csak kérdeztem - mondtam tiltakozva.
-Szerintem engedd őt el, mert elég nehéz eset. -mondta nekem Bence.
-Miért lenne az? - kérdeztem zavartan.
-Hát elég csak rá nézni. - mondta egyszerűen.

Gondolkodtam azon amit Bence mondott, de úgy döntöttem hogy nem törődök vele és bejelöltem Facebookon, és rá írtam.

Emi: Szia.
Márk : Szia.
Emi : Bocsi, hogy így ismeretlenül rád írtam, csak 1 suliba járunk és gondoltam miért ne.
Márk : Igen tudom, szoktalak látni. Bence együtt van a barátnőddel nem?
Emi: Igen, mondhatni. Meglepődtem, hogy tudod kivagyok.
Márk : Miért ne tudnám?
Emi : Mert engem nem szoktak észre venni.
Márk : Pedig én észre vettelek.

Beszélgettünk még egy kicsit, de nem túl közvetlen. Másnap a suliba köszöntem neki, de ő elviharzott mellettem, és ezt egy héten keresztül eljátszotta.
Nagyon honvágyam volt. Hiányoztak a szüleim, és ahol eddig laktam. Nem találtam a helyem se Emmáéknál, se a suliba. Eléggé magamba zuhantam. Úgy éreztem senkinek nem számítok, és iszonyatosan magányos voltam.
Egynap Emmának mindent elmondtam ami nyomaszt.
-Biztos vagyok benne, hogy Márk is idegesítőnek gondol.
-Miért gondolna annak?
-Nem tudom, csak gondolom.
-Írj rá kérdezd meg.

Emi: Szia
Márk: Szia
Emi : Szerinted idegesítő vagyok?
Márk : Miért lennél az?
Emi : Hát nem tudom párszor volt, hogy köszöntem neked a suliba de elsétáltál mellettem, meg ha írok is úgy jön le, hogy nem szeretnél beszélgetni.
Márk : Ne haragudj! Nem is hallottam, hogy köszönsz, mert elvagyok a kis világomban és ilyenkor kizárok mindent és mindenkit. De mostantól oda figyelek.
Emi : Akkor nem idegesítelek?
Márk: Nem, kicsit sem.

Ezután Márkkal reggelig beszélgettünk, mindenről kb. Nagyjából megismertük egymást és megbeszéltük, hogy suliba is találkozunk majd.