Let's Dance |:: ATEEZ ::| ✔

Tizenkettedik Fejezet {*-*}​>>~

-Szóval nagy itt a tét, de nem húzom tovább a szót, mert mindenkit az eredmények érdekelnek. Idén 7 ember kapja meg a lehetőséget és van egy meglepetésvendégünk. Ő fogja kihirdetni a nyerteseket.

Amikor ezt kimondta, a tömeg mögött egy csoport öltönyös testőr jelenet meg és köztük egy szépen, fehérbe öltözött, jóképű fiú. Mindenki csodálkozva nézett rá és elhúzódtak tőle. A fiú mosolyogva, egyedül a tömeg közepére sétált és elkiáltotta magát.

-Táncoljunk együtt. - lathatóan fel voltak készülve erre, mert akkor zene indult meg és mindenki amit tudott, táncolt. Nem tartott sokáig, hanem Yeosang, mert ő volt a jól öltözött fiú, leintette a zenét. - Engem tavaly és most is kiválasztottak, de tavaly még sajnos nem mehettem el. Most viszont megyek, ezért én mondom ki az idei nyerteseket. Ők, velem együtt mennek majd a válogatóra. - ujjongás tört ki és beszélgetés. - Szóval rajtam kívül 7 ember nyer idén. Az első ember, senkit nem fog meglepni, mert tavaly is kapott kitüntetést, habár nem jutott be a második fordulóba a meghallgatáson. Choi Jongho! - a csapat ujjongott és Yeosang arcán is hatalmas boldog mosoly terült el. - Második és harmadik helyen, Jung Wooyoung és Choi San áll. Utána, Park Seonghwa és a nagy meglepetést szerző új tag, Song Mingi. Az utolsó kettő, pedig csak azért utolsó, mert a többiek ügyesebbek, de nekik sem kell szégyenkezniük. Ők pedig Kim Hongjoong és Jeong Yunho. Mindenkinek gratulálok! - mikor befejezte a beszédet, kitört a kiabálás és ujjongás ismét.

Mingi Yunhohoz sietett azonnal, hogy átölelje. Az utóbbi azonnal karjaiba is bújt. Boldog volt, hogy végre az ő neve is felolvasásra került. Wooyoung és San is hasonlóan voltak, ahogy az utolsó páros is. Yeosang, ahogy tudott, szintúgy párja közelébe furakodott és begyűjtötte, a neki járó ölelést. Minden csapat kiválasztottja körül forgott, kérdezgették, milyen érzés, mit fog most tenni, csapatként mennek-e, és ehhez hasonló kérdések hangoztak el, kevés rájuk adott válasszal. 

-Mingi! Yunho! - kiáltott át a tömegen Jongho, mire többen elhallgattak és feléjük néztek. - Gyertek! Meg kéne beszélnünk mi legyen. A csapatot nem lehet vezető nélkül hagyni, de mi mind elmegyünk. 

-Jongho, legyen az - szólalt meg az előbb szólított. - hogy csináljunk magunknak tehetségkutatót, ahogy régen volt. - a csönd talán még nagyobb lett. Még Jongho sem válaszolt semmit, azért, amit Mingin kívül mind tudtak. Most viszont félt megszólalni, hogy ő megint le van maradva egy lépéssel és legyenek szívesek kisegíteni, hogy miért lett hulla csönd. A helyzetet, a visszatérő Yeosang mentette meg. 

-Honey - már a megszólításnak sikerült kizökkentenie a tömeget. - Szeretnék látni a nyerteseket nekünk is mennünk kéne. 

-Persze, azonnal. - intézte el gyorsan, egy kedves, de erőltetett mosollyal, amit a másik észre is vett. - Az ötletet pedig elfogattam, úgy teszünk, ahogy tanácsoltad. Mi félnivalónk is lenne. - a hangulat enyhült, úgyhogy Mingi is erőt vett magán, hogy kérdezzen. 

-Yunho, mi volt ez az egész? - kérdezte, a bírók fele sétálva, majdnem suttogva.

-Tényleg, te itt sem voltál akkor még. - kezdett bele. - Tudod, hogy Jonghot mindenki tiszteli, annak ellenére, hogy nagyjából mindannyiunknál fiatalabb. Volt egy régi hasonló a bandában amiben benne volt, csak nem a tehetségüket mérték össze, hanem a kitartó képességüket és az izmaikat. Aztán a dolgok elfajultak és az eredeti vezetők nem szóltak egy szót sem, nem álltak a dolgok útjába. Jongho ekkor még fiatal volt és a bátyja volt valójában a csapatban, ő ezért kerülhetett be a csapatba, mikor szülei elhagyták őket a jobb megélhetőségért. - a történetet meg kellett szakítania, mert odaértek és kérdésekkel bombázták őket. Mingit viszont nem hagyta nyugodni a tény, hogy nem hallotta végig a történetet, úgyhogy, az adataik bediktálása után azonnal Yunho mellett termett és nem hagyta, hogy bármivel elkerülhesse a történet végigmondását. - Ahogy bekerült a 13 éves fiú a csapatba mindenki csak bántotta, főként, mert fiatal kora ellenére nagy figyelmet kapott a vezértől. Jongho, hogy ne csak mindig bátyja védelmével éljen túl. Edzeni kezdett. Gyorsan erősödött, ami a banda többi tagját csak még jobban zavarta. Aztán kezdett fordulnia  kocka és voltak páran, akik már nem tudtak mindig győzni ellene. Aztán történt, hogy a vezérnek mennie kellett. Beköltözött a városba, mert kapott egy lehetőséget és az itteniek mindig élnek vele. Ekkor Jongho még csak 15 éves volt és a vezér nem engedte a mérkőzésbe, hogy semmiképp ne lehessen ő a következő. Nem érezte megfelelőnek a fiatal fiút. Ő viszont megcáfolta mindezt. Mikor a pokol elszabadul és a küzdőtéren már vér is folyt, Jongho azonnal az eddig zárt karámhoz ment, hogy a lakatot egy erős kővel eltörhesse. Sikerült is neki, amivel nagyon sokakat, köztük a saját, vér szerinti bátyját is megmentette. 

A történet után Mingi mindent megértett, ami eddig homályban volt. Azt is, hogy miért tisztelik ennyire Jonghot és hogy ma pontosan mi is történt. 

Mingi ma este, az eddigiekhez képest korán ért haza. Apja és anyja is ébren volt. Az  asztalnál ültek és nagyjából észre sem vették fiúk hazajöttét. Egy ideig gondolkozott, majd úgy döntött, észre veteti magát. Köszönt, mire mind a két szülője felé fordult.

-De jó ilyen hamar itthon látni. - mondta anyja, minden szemrehányás nélkül. - Milyen volt a napod? Ettél már? - kérdezett kettőt, mire Mingi közelebb ment és megölelte anyját. - Mi a baj fiam? Bántott valaki? - aggódott édesanyja, fia meglepő tettén. 

-Nem, csak tudom, hogy most keveset vagyok itthon és alig mondok bármit. - engedte el a nőt. - De Anya, hogy tudd, nagyon jó nekem itt. Örülök, hogy ideköltöztünk. - mosolygott, majd folytatta valamivel, amit már tervezett egy ideje, csak egy személy engedélye kellett, amit ma meg is kapott. - Anya, azért vártam ennyit, mert tudom, hogy nehéz elfogadnia a szülőnek, amit most mondani fogok. Tudom, hogy nem kérhetem, de azért remélem, hogy ezért egyikőtök sem fog nehezteli. Itt, ahogy bekerültem a velem egykorúak közé, megismertem egy fiút, aki iránt többet érzek mint barátság. - itt elhallgatott, hogy szülei feldolgozhassák szavait. Viszont senkin nem látott semmilyen rosszallásra utaló jelet, szóval úgy öntötte folytatja. - Viszonozta az érzéseimet és mostanra össze is jöttünk. - sokkal kevesebb szünetet hagyott mint az előbb és valódi célját is közölte szüleivel. - Szeretném, ha megismernétek őt ti is. - a szülei, csak az arcát nézték, végig, amíg beszélt, majd mikor ezt a mondatot is kimondta, anyja közelebb lépett hozzá és átölelte. 

>>>>>>>>>>>>>>>>hi<<<<<<<<<<<<<<<<

Most értünk el az utolsó előtti rész végére.
Tudom, megint kicsit meg vagyok késve, de itt vagyok most és remélem a következőt tudom majd hozni egy héten belül. ^^