A vadász végzete

2.fejezet: Nehéz pillanatok

Sebastian végignézett a újoncokon, akik megmaradtak a múlt heti vizsgáról, a legtöbbjük súlyosan megsérült -volt, akinek a szemét szúrta ki valami-, de az nem volt rá ok, hogy elküldjék őket. Még élnek, és csak ez számított a Tanácsnak.

Sebastian minden gyereket végigmért, akik alig bírták megemelni a nehéz, acél kardokat. A csípős hidegnek hála a sérült arcok jobban kipirultak, de nem állhattak meg pihenni, különben a felügyelő rajtuk használja a kezében szorongatott, vérrel eláztatott ostorát.

-Most kétszer annyian maradtak, mint tavaly. -Nerig nagyot kortyolta korsójában lötyögő söréből. -Talán meg is maradnak. -Nerig alig volt alacsonyabb Sebastiannál, pedig a vadászmester sem volt valami magas, sőt még az átlagtól is alacsonyabb volt, már gyerekkorában is.

Sebastian testének minden izma megfeszült, mikor meghallotta az ostor hangját, amit egy gyerek fájdalmas, hosszú sikolya követett. A gyerek a sárban forgolódott, és próbálta feltornászni magát, de csak jobban kezdett bömbölni, mikor ismét meglendítették az ostort. A gyerek hátát már véresre marták a csípős csapások, de a felügyelőt nem hatották meg a mély, koszos sebek.

-Miért a szadistát küldték le hozzájuk? -kérdezte morgó, unott hangján.

Nerig megvonta széles vállait, majd kiitta korsójából a maradék sört is.

-Mi is átéltük ezeket az edzéseket.

-Én éltem át, te könnyű edzéseket kaptál.

-Talán, mert én tudtam, mikor kell befogni.

-Mégis háromszor buktál meg az első vizsgán. Szerencsés voltál, hogy nem kerültél az egyik laborba. Nem szívesen vágtam volna le a mutálódott énedet.

-Ha segítettél volna az elsőnél, akkor átmentem volna.

-Az túl sok munka.

-Kedvességed és aggodalmad még most is szívemig hatol. -Sebastian sima arca komorrá változott Nerig szavaitól.

-A vadászoknak nincs szívük. A Tanács és a király vérebei vagyunk, ha parancsot kapunk, ölünk.

-Régen nem úgy viselkedtél, mint egy besavanyodott öreg.

-Felnőttem, Nerig.

-Te már tíz évesen felnőttél, Sebastian. De mostanában sokkal feszültebbnek tűnsz. -Sebastian összehúzott szemeit végigvezette barátja arcán. Nerig barna szemei lágyak voltak, még nem sötétítette el őket a mindennapos harc és megvetés, amit a városlakóktól kaptak. Neriget sem kímélték, ha a piacon sétált végig;

Ha éppen nem tojást vagy romlott zöldséget dobtak rá, akkor élesebb, nagy kövekkel próbáltak kárt tenni benne, de Nerig mindet kikerülte.

-Ha valami bánt...

-Nerig -szakította félbe. Hangján annyira lágyra vette, amennyire csak bírta, mikor folytatta. -, régóta ismerjük egymást. Együtt kerültünk ide. Edzettünk. Versenyeztünk egymás ellen. De nem oszthatunk meg mindent a másikkal. -Nerig feszült arca kisimult.

-Huszadika van. -mondta halkan, ennyi elég volt, hogy Sebastian egész teste megfeszüljön. Elég volt egyetlen szám, hogy megfeledkezzen Caentáról, aki már biztos várja a házban.

-Ha, amiatt vagy...

-Jól vagyok, Nerig. -zárta le végleg a veszekedést. Fejére húzta mély csuklyáját, ami teljesen elrejtette arcát, csupán szögletes álla és orrának alja látszódott ki alóla. Több helyen repedések szaladtak szerteszét a széles lépcsőkön és a hatalmas falakon. Utoljára akkor látta simának azokat a falakat, mikor először lépett be az udvarra. Már akkor tudta, hogy nem lesz könnyű élete, ha itt marad, de akkor úgy gondolta, hogy az éhezéstől bármi jobb lehet.