||A jégherceg és virágszála történetei|| Kaeya x Genshin OC

||Always a second choise||

Eirában vegyes érzelmek kavarogtak. Nagyjából fél éve érkezett Mondstadtbe, de nem telt el úgy napja, hogy ne aggódott volna valami miatt. Kaeya és közte valami egészen furcsa kapcsolat alakult ki, ami se nem volt baráti, se nem volt erős kapcsolat. Sokkal inkább azt lehetett érezni, hogy a férfi játszadozik a fiatal nővel. Számtalanszor látta őt Rosariával, akivel folyamatosan iszogatott, sokszor Diluc és előtte. Elég gyakran flörtöltek is egymással, ami Eirának fájt, de sosem szólt róla. Még Dilucnak se, akivel viszont erős baráti viszonya volt. Mióta Willow a városba érkezett és meglátta Diluccal beszélni, azóta mind a kettőjüket erősen kerüli. Szétmarta belülről a bűntudat és a fájdalom, nem volt képes eléjük lépni. Fájt neki, hogy se Dilucnak, se Kaeyanak nem volt elég fontos. Ezért döntött úgy, hogy ma este nem megy haza a lovasság kapitányához, aki az egyetlen menedéket nyújtotta neki. Nem lett volna képes tovább tűrni a flörtölését, miközben tudta, hogy mit érez egy másik nő iránt. Helyette kint ült egy magas domb szélén. Maga elé meredve gondolkozott arról, hogy mit tegyen. Mert hogy maradni azt biztos nem fog, ez tiszta. Egyre jobban gondolkozott, aztán végül döntésre jutott. Visszamegy az erdőbe. Ott senkit sem zavart, és csak magára kellett gondolnia. Vett egy mély levegőt, majd az éjszaka leple alatt csendesen elhagyta az addig otthonának számított várost.

Kaeya másnap reggel vette csak észre, hogy a lány nincs már ott. Az aznap estét ugyan úgy Rosariával töltötte, aki aznap beadta a derekát és a házába engedte a férfit. Először azt hitte, hogy ma csak hamar elment a Kalandorok Céhébe segíteni, de mikor már se este, se az azt követő napon nem találta otthon, elkezdett aggódni. Átkutatta a házat, de nem talált semmit, amit a lány hagyhatott hátra maga után. Emiatt már pánikolni kezdett, így rögtön Diluchoz indult, hiszen arra számított, hogy ő majd tudni fogja, hová tűnhetett a mindig csendes lány. Diluc házához érve dörömbölni kezdtett az ajtón, mire csak morogást és csoszogást kapott.

-Nyisd már ki azt az istenverte ajtót!!

-Jövök már Kaeya, az isten áldjon meg...! -azzal ajtót nyitott a férfinak.

-Nem tudod, hogy hova a fenébe tűnt Eira?!

-Nem, miért tudnám? Hetek óta alig szól hozzám. Biztos csak sokáig dolgozik.

-Nem, akkor már itthon lenne! Két napja nincs már otthon, és ma este se jött haza, ami csak azt jelentheti, hogy valami történt vele! -Kaeya kezdte elveszteni minden maradék türelmét. Akármennyire is próbálta tagadni, fontos lett számára a lány, így nem tudta elfogadni, hogy csak úgy eltűnt mellőle.

-...miért nem ezzel kezdted? Azonnal szerelj fel egy lovat, elindulunk megkeresni! Willow és én is megyünk.- azzal rácsukta az ajtót, mire a kék hajú sietősen elindult a lovához és a fő kapuhoz sietett. Amint megérkezett a Dawn borászat feje is, rögtön útnak indultak. Először a város környékén néztek körül, annak reményében, hogy a lány még nem ment messzire, de nem jártak sikerrel. Nem segített a helyzeten az sem, hogy kezdett esteledni is, ami nagyban nehezítette a tájékozódást. Mikor már a várostól egészen messze távolodtak, Kaeyanak eszébe jutott valami. A lány említett neki egy helyet, ahová sokat járt, még mielőtt Mondstadtbe érkezett volna. Azonnal arra kezdett el menni, és remélte, hogy igaza is lesz. Hamarosan egy folyóhoz ért, ami végén egy kisebb domb dudorodott ki a földből. A képződmény egy sátorhoz hasonlított, amit a természett hozott létre. Ahogy oda ért, meglátott egy félig kialudt tábortüzet, így egyből leszállt és a környéken folytatta tovább a keresést. Kisvártatva egy kidőlt fához ért, ahol egy alakot pillantott meg, aki éppen a lábát próbálta bekötni. A szíve nagyot dobbant, ahogy egyre közelebb érve Eira arcát látta kirajzolódni.

-...E-Eira...? -a nő megfagyott mozdulatában, lassan a férfi felé fordította fejét.

-...Kaeya...? M-mit keresel i- huh? -Kaeya pillanatok alatt a lány mellett termett és szorosan magához ölelte őt.