||A jégherceg és virágszála történetei|| Kaeya x Genshin OC

||What he doesn't have||

A Ragnvindr testvérek szokásukhoz híven a ma estét is az Angel Share's-ben töltötték. A szemkötős férfi a pulton feküdt, kezét feje alá hajtva, így választva el fejét a hideg és kemény asztaltól. A férfiból alkoholszag áradt, hiszen már megint ivott a kedvenc italából, amit Diluc most is nagy nehezen adott ki neki. Nagy csend volt a két férfi között, amit az este kellemes zajai sem tudtak megtörni. Végül az ittas állapotban lévő semmi előjel nélkül beszélni kezdett.

-Tudod, sosem mondtam semmit Crepusról... De azt hiszem, átérzem, hogy mit éreztél akkor, mikor elveszítetted. Sajnálom, hogy sosem kérdeztem meg, min mentél keresztül.

A bárbultos egy ideg csak hallgatagon nézte az előtte fetrengő férfit, majd kissé ingerült hangon válaszolt is neki.

-Nem, Kaeya. Rohadtul nem tudod, mit éreztem akkor. És sosem fogod. A szüleid meghaltak, mikor még azt sem tudtad ki vagy. Nincs családod, és ha valaha valakit annak is neveztél, azt folyton bántottad vagy fizikálisan, vagy mentálisan. Szóval kérlek, hord el magad, mielőtt még olyat teszek, amit mind a ketten megbánunk.-azzal elfordult a fogadott testvérétől, levette kötényét és sietős léptekkel hagyta el az épületet. Kaeya egy ideig még feküdt az asztalon, ízlelgette az előbb elhangzottakat, majd egy keserű nevetés kíséretében feltápászkodott és elindult az otthona felé. Az úton néha megállt, megbotlott, de végül is épségben hazáért. A házba belépve felbotorkált a szobájába, ahol Eira aludt nyugtalanul. Valószínűleg megint őt várva aludt el, ami miatt Kaeya gyomra összeugrott. Marta belülről a bűntudat, hiszen ez már a sokadik alkalom volt, hogy az estét inkább a kocsmában töltötte, mintsem Eira társaságában. Nem volt ez számáról direkt, de nem tudta máshogy levezetni a feszültségét, a lányon pedig semmiképp sem szerette volna kiadni felgyülemlett érzelmeit. Vett egy mély levegőt, tollat és papírt ragadott, majd írni kezdett. Hagyta, hogy érzelmei vezessék, és őszinte levelet írt meg a lány számára. Összehajtotta, a lány felöli éjjeliszekrényre rakta a félbehajtott papírt, majd az alvó lányra nézett. Ajkaira gyengéd és szeretetteljes mosoly ült ki, majd közelebb hajolt és puszit lehelt a lány homlokára, azzal lebaktatott a lépcsőn és elhagyta az épületet.

Reggelre a lány szomorúan raktározta el magában, hogy az, akit a legjobban szeretett, most sem volt mellette. Nem volt új a helyzet, mivel a lovasság kapitánya sokszor munkája miatt hamar elment, de a tudat, hogy este se volt vele, még fájdalmasabbá tette a helyzetet. A pasztell lila, hullámos és kócos hajú lány egy nagyot sóhajtott, majd kikelt az ágyból. A szobában körbenézve észrevette a félbehajtott papírlapot, így, érdeklődve kezébe vette és olvasni kezdte a levél tartalmát;

"Én drága Eirám!

Sajnálom, hogy nem személyesen beszélem ezt még veled, de amint sejtheted, ismét részegen jöttem haza. A mai ivászat azonban nem teljesen úgy alakult, mint ahogy azt én elterveztem. Diluc közölte velem, hogy nincs családom, és akit annak is nevezek, azt csak bántani tudom. És így, noha én a családomnak tartalak, nem maradhatok melletted. Annak a vörös hajú baromnak igaza van, hiszen mást sem okoztam neked, mint fájdalmat.

Szeretném, hogy tudd, nagyon szeretlek Eira. Mindennél jobban...

Szeretettel

-A te drágalátos és jóképű Kaeyád."

A lány köpni-nyelni nem tudott. Egyszerre volt dühös, csalódott és érzett fájdalmat. Könnyei előtörtek, megszorította a levelet, majd felöltözve az Angel Share's felé vette útját. Az épületbe érve egyből Diluchoz ment és fel akarta pofozni, de a férfi idejében megállította a lendülő nő kezét.

-Nyugalom, Eira. Nem hiszem, hogy olyat tettem, amivel kiérdemeltem volna azt a pofont.

-Még hogy nem érdemelted meg! -vágott vissza hitetlenkedve a nő- Tudod te mit csinált Kaeya az éjszaka miattad?! Cseszettül elhagyta a várost, mert te azt mondtad neki, hogy nincs családja, mikor a napnál is világosabb, hogy én a családomként és az otthonomként tekintek rá, és ez fordítva is így van!

-...Mit mondtál az előbb?

-Azt, hogy Kaeya miattad hagyta itt a várost, te szerencsétlen fafejű! Kellett ez most neked? Mi a tökömért mondtad ezt neki, huh?! Tudod mit? Magasról teszek rá, de ha még egyszer ezt mered tenni vele, garantálom, hogy maradandó sérüléseket fogsz kapni! -azzal a mozdulattal ott is hagyta a csak csendben álló bárpultost. Érzelmektől túlfűtve indult meg a Windrise-i nagy tölgyhöz, hiszen az az egyetlen hely, ami kötődik a fiúhoz. Mindig ide jöttek együtt, ha csendre vágytak, vagy ha csak együtt akartak lenni egy kicsit. A fához megérkezve egy erős ütést mért a tölgyfa kérgébe, ezzel is próbálva enyhíteni az egyébként egyre jobban fájó sebet, amit a férfi távozása hagyott benne. Vett egy mély levegőt, majd összes felgyülemlett érzelmét egy fájdalmas üvöltés formájában adta ki, közben a fa törzse mentém lassan térdeire rogyott. Magához húzta őket, majd gondolataiban próbált meg menedéket keresni. Mikor ez a terve is kudarcba fulladt, utolsó megoldásként énekelni kezdett. Hagyta, hogy érzelmei vezessék.

"Light glimmers in a flower... Like jewels in a dream... The sky breathes life, love to everything..." -sóhajtva tartott egy szünetet, a következő pár soron gondolkozva.

"At times I've thought "I'm not enough" ...The chains that tie my heart.. But there's still a path that lies ahead for you and I ... Memories fade away, clouds of yesterday....With no one to love ..Is this life worth living...?- az égre nézve, könnyes szemmel folytatta végül.

"Come back to me, and stay by my side... I feel my heart shake. Come, ease this ache...!  I'm standing over here, reaching for you... A million miles away, come back and stay...! No matter how far the memories may be... When I close my eyes, you're all that I see...! Come back to me!!

A million miles away, come back and stay...."

-Miért kellett elmenned, Kaeya...? -sírva tette fel magának a költői kérdést, hiszen nem volt ott a férfi, hogy válaszoljon neki. Legalább is azt hitte, míg a meg nem látta maga előtt a férfi alakját.

-...remek, most már képzelődőm is...

-Nem képzelődsz.... Nem mentem még el. És most már nem is fogok... -Eira nem hitt a szemének és fülének. A férfi kijelentése után a lány karjaiba vetette magát és zokogni kezdett. -Képtelen vagyok téged egyedül hagyni... Képtelen vagyok mindent magam mögött hagyni... Melletted szeretnék maradni...- Eira sosem látta még Kaeyát ennyi sebezhetőnek, ennyire érzelgősnek. Vett egy mély levegőt, majd szorosan magához ölelte a remegő és síró férfit, miközben saját könnyeinek is utat engedett.

-Akkor maradj mellettem és ne hagyj többet magamra.- erre csak bólintott és lány nyakhajlatába fúrta könnyező arcát.- Szeretlek, Kaeya, rendben? Nem akarok elszakadni tőled... -s azzal egy hosszú puszit nyomott az így már megnyugodó fiú buksijára.

||Ayami||

[2022. április 17.]