Sisters of the Eternity

3.fejezet

Innentől nem voltak saját emlékeim. Miért is lettek volna ha egyszer az életemet áldoztam fel,csak azért hogy Makoto eljuthasson oda,ahová csak a legerősebbek juthatnak fel,és ahonnan istenként térnek vissza. Ez a hely Celestia. Ha Teyvatban felnézel az égre, kétségkívül azonnal észre veszed a hatalmas égi palotát, aminek bár csak a körvonalait láthatod,de így is gyönyörű alkotás. És ott bent....ott választják ki az Archonokat. Makoto is oda szállt fel.

Visszatérve ő lett Baal,Inazuma vezetője,és az electro Archon. Új szobrot emeltek neki,ami azt ábrázolta ahogyan ül,két kezét a lábaira fektetve. Szárnyakat is kapott,amivel azt akarták ábrázolni,hogy ő egy angyal,akit az égiek küldtek. Többé kevésbé igazuk volt.

Egy sötét helyen ébredtem. Nem láttam semmit,csak éppen a kezem körvonalait. Hiába forogtam,nem lett világosabb. Minden fordulással egyre inkább elkeseredtem. Szóval ez lenne az ami az élet után van. Semmi. Összeroskadtam a nagy ürességben,és a lábamat átkarolva sírtam. Nemtudom mennyi idő telt el. Lehet 1 perc. Lehet fél óra,vagy akár egy nap. Ott máshogy telik az idő. Sőt. Nincs is idő.
Hirtelen felkaptam a fejem,mert hirtelen rengeni kezdett alattam a...a semmi. Aztán hirtelen alakot öltött a sötétség,és oszlopok emelkedtek ki a földből,köralakban. Utána a föld, ami egy spirálra hasonlított inkább. Egyet pislogtam,és a kör közepén találtam magam. Aztán velem szemben,szétfoszlott a hely ahol voltam,és egy kapuvá vált. A túloldalon egy várost láttam,ahol cseresznyevirág szirmok szálltak mindenfelé. Inazuma. Egy kapu Inazumába. Rohanni kezdtem,átakartam jutni,bármi áron. Át se futott a fejemen hogy lehet valami nagyon erős szörny is van a sötétben,ami a kaput védi,vagy hogy egyáltalán tudok-e meg harcolni,hogy megvan-e még a visionom. Nem érdekelt egyszerűen. Már nem volt messze tőlem,mikor hirtelen megálltam. Egy alak rajzolódott ki,ami egyre közeledett. Egyre jobban láttam az alakját, míg végül felismertem benne a testvéremet,Makotot. Ő mosolyogva sétált mellém,és a kapu bezáródott.

-Makoto? Hol vagyok? Mi ez a hely? És...várj ugye nem....-hadartam,de a mindig nyugodt testvérem szó nélkül átölelt. Magához szorított,mint aki nem akar elengedni. Én viszonoztam a gesztust,bár belül kavarogtak a gondolataim,hogy mi folyik itt,de Makoto mindent elmagyarázott számomra.
-Ei,istenem annyira örülök hogy sikerült! Olyan jó látni hogy élsz...istenem, hála az égnek,azt hittem már elrontottam valamit...de megnyugtató hogy itt vagy.-könnyek csordultak ki a szeméből,de ő maga mosolygott.
-Makoto.....én most...élek? Hol vagyunk egyáltalán?-kérdeztem kíváncsian.
-Miután leszúrtad magad.... elmentem Celestiába, ahol én lettem az Archon..el sem tudod hinni mennyire vegyes érzéseim vannak most is! Csak azért megölted magad hogy én,aki harcolni sem képes,legyen Inazuma úrnője....de mindegy is,most nem ez a lényeg. Igen,életben vagy, felkutattam fél Teyvatot,hogy megtaláljam azt a tiltott technikát amivel visszahozhatlak téged. Egy árnyék-harcos technika,ahol egy testen osztozunk. Az én testemen. Azért tettem ezt,hogy Inazuma jó kezekben legyen,hiszen én tudnám kezelni a népet,te pedig védeni....és persze azért hogy valóra váltsam kettőnk álmát. Hogy együtt vezessük szeretett hazánkat.-ismét elmosolyodott,és rámnézett. Aztán folytatta.
-Ez a hely pedig...én csak úgy hívom Euthimiya. Azért hoztam létre,hogy míg egyikünk az emberek között van,a másikunk itt meditálhasson. És így....mi ketten vagyunk Inazuma,a villám földjének vezetője,Baal.

Igen. Sokáig így kormányoztunk,míg egyszer.... néhányan lázadni kezdtek,ellenem,ellenünk,Baal ellen. Nem voltak elégedettek a dolgok állásával,mert Makoto ugyanúgy kezelte a szegényebbeket,mint a jómódú,gazdaggabb lakosokat. Egyenrangú félként. Az emberi faj itt bukik meg az evolúcióban. Nem tudja elfogadni,az igazságot. A legkevésbé sem.

Ismét harcba kellett vonulni, és sikeresen legyőztük őket,de akkor...megjelent ő, az az istennő,akit a mennyei elvek fenntartójaként is ismerünk. De hívjuk csak Kianának. A mennyei elvek....az electro Archon áll hozzájuk a legközelebb,mivel csak az örökkévalóságon át szerezheted meg őket. És a mi feladatunk az volt,hogy ezt megvédjük. De amit én láttam,az más volt... láttam hogy a nemzet előre haladt.... miközben mindent elvesztett a mennyei elvekért. Köztük a hőn szeretett testvéremet is,Makotot. Aki Khaenriában halt meg,Kiana és a Celestia akarata miatt.

Ezután egyedül maradtam,mivel az igazi Archon,az igazi Baal elhunyt. De ez az Inazumaiaknak fel sem tűnt. Miért is tűnt volna fel,ha egyszer ikrek vagyunk, ugyanúgy nézünk ki. Ugyan jómagam is ellátogattam Celestiába, és "hivatalosan" is én lettem az istennő,úgy éreztem hogy nekem ez nem fog menni. Nem bíztam magamban, úgy gondoltam hogy én túl gyenge vagyok ahhoz hogy ne erővel hajtsam végre feladataim. Ezért kreáltam egy bábot,hogy majd ő fogja vezetni Inazumát,míg én az árnyék technika segítségével Euthimiyában maradok, örök időkre,meditálva. Az első bábom,Scaramouche. Őt szabadon engedtem,ami nagy hiba volt,de akkoriban még nem tudtam. Már magam sem tudom mi volt az oka annak hogy elengedtem azt a szörnyeteget. Utána jött a mesterművem,a Raiden Shogun. Pontosan úgy nézett ki mint én vagy Makoto,és őt küldtem Inazumába. Néhány napig irányítottam,majd magára hagytam. És ó én idióta,mekkorát hibáztam ismét. Míg én meditáltam,semmit nem vettem észre abból,ami odakint történt.

A fatui átmosta Raiden Shogun agyát.