Silent /Vmin/ /szünetel/

𝙆𝙞𝙡𝙚𝙣𝙘𝙚𝙙𝙞𝙠 𝙛𝙚𝙟𝙚𝙯𝙚𝙩

A telefon Taehyung nevét írta ki, amin őszintén meglepődtem. Nem számítottam tőle hívásra, főleg, hogy tisztában voltam vele, nem tud beszélni. Akkor mégis hogyan akarja ezt megvalósítani?

Néhány másodpercig csak bámultam a telefon kijelzőjét, mint egy buta hal. Végül, gondoltam, biztos fontos lehet a dolog, így rányomtam a kis zöld ikonra.
-I-Igen? – szóltam a készülékbe zavarodottan. Persze ez elég gáz volt, de nem igazán tudtam, hogyan kezelhetném a helyzetet, ki fog beleszólni a telefonba vagy mit fog nekem mondani. Első gondolatom persze a legrosszabb volt, miszerint Taehyungnak valami baja esett: kórházban van, elrabolták, esetleg meg is halt. Utána jött a gondolat, miszerint a telefonját lopták el és most engem akarnak. Egy biztos: az optimista gondolkodás eszembe sem jutott.

-Szia, Jimin! Eojin vagyok, Taehyung testvére – szólt bele egy lány hangja a telefonba, mire az én szemeim meglepődve kerekedtek el. – Taehyung itt van mellettem, ő adta ide a telefonját. Azt mondta, nem tudná ezt írásban megfogalmazni, na meg egyébként is lusta pötyögni, szóval ő mutogat, én pedig tolmácsolok – magyarázta, én pedig ezen elmosolyodtam. Legalább nem esett bántódása...
-Oké. Mit szeretnétek? Valami baj van? – kérdeztem, Eojin azonban csak kissé elnevette magát.
-Jaj, nem, dehogy, csak Taehyung el akar vinni téged egy randira – mondta, majd tisztán hallható volt, hogy bátyja játékosan megcsapja őt, végül elnevetik magukat. Csak vicc volt, még csak nem is maga Taehyung mondta, az én szívem mégis kihagyott egy pillanatra, amint meghallottam a 'randi' kifejezést. Eszembe jutott, hogy a testvérek és a közeli barátok sokszor hamarabb észreveszik az érzéseinket, mint mi magunk, végül azonban mégiscsak lemondtam arról, hogy Eojin és Taehyung között is ez jelen pillanatban a helyzet. Hiszen még csak egy napja ismerjük egymást, fura lenne, ha Taehyung máris randira próbálna engem elhívni. Pff, kellett neked reménykedni, idióta Park Jimin, most ismét baszott kedved lett.

-Na, komolyra véve a figurát, Taehyung azt kérdezi, ráérsz-e szombat délután. Illetve most hozzátette, hogy 'nyugi, nem randi' – nevetett fel végül a lány, kizökkentve ezzel gondolkodásomból. Miért esik ez ilyen rosszul?
-Sajnálom, de nem érek rá aznap – jelentettem ki kedvtelenül. Végig sem gondoltam, mit csinálok majd szombaton és valójában ráérnék-e. Egyszerűen a randival való viccelődés teljesen elvette a kedvem a Taehyunggal való találkozástól. Mi a fene van veled, Park Jimin?
-Ó – hallottam meg Eojin lemondó hangját, majd néhány pillanatnyi csönd következett. – Ugye nem bántottunk meg vagy valami? – kérdezte óvatosan, amin én halványan elmosolyodtam.
-Nem, dehogy, csak... – kezdtem, majd a mellettem kényelmetlenül mocorgó Hoseokra pillantottam – a legjobb barátommal leszek szombaton. Nála is alszok, szóval az egész hétvégém teljesen tele van – fejeztem be hamisan mosolygós hangon, mire Hoseok értetlenül összeráncolta a szemöldökét és azt tátogta 'mi folyik itt?'. Én erre csak a szám elé tettem a mutatóujjam, jelezve, maradjon csendben.
-Á, értem. Taehyung üzeni, hogy majd ír később és addig is vigyázz magadra! – kezdett búcsúzkodni Eojin, mire én mondtam egy 'oké'-t és elköszöntem.

-Szóval miért is leszel velem a hétvégén? – nézett rám felvont szemöldökkel Hoseok. – Illetve... jól hallottam, hogy egy lánnyal beszéltél?
-Ööö... igen, de... nem ő keresett. Ő csak tolmácsolt – magyaráztam, Hoseok viszont csak értetlenül bámult rám.
-Mi van? – nyögte ki végül, én pedig sóhajtva kezdtem bele a mesélésbe.
-Tegnap megismertem egy néma srácot – mondtam, Hoseok arca pedig minden egyes mondatommal változott. Hol meglepett volt, hol értetlen, hol pedig csak egyszerűen... fura. – Megkértem, hogy segítsen nekem a mosdóban, aztán leültünk beszélni egy keveset. Kiderült, hogy a húga rákos, ezért volt bent velem egy időben a kórházban látogatóként. Utána én hazamentem, majd ő éjjel rám írt és kitaláltuk, hogy találkozzunk. Átjött hozzánk és reggelig velem volt. Most pedig el akart hívni szombaton egy találkára, de annyit poénkodtak a húgával közben azon, hogy randi vagy nem randi a dolog, hogy elment a kedvem. Ugye ráérsz a hétvégén? – hadartam kétségbeesetten.
-Várj, adj néhány másodpercet, hogy felfogjam, amit most elrappeltél itt nekem! – tette fel a kezét, majd elgondolkozott. – Szóval egy srác átszökött hozzád éjszaka és most randizni akar veled?
-Nem! Nem randi. Csak találkozni akar. Éppen ez a gond.
-Ez a gond? Az a bajod, hogy nem akar egy nap után már randira hívni téged egy srác? – akadt ki, mire én lesütöttem a tekintetem.
-Nem – motyogtam. – Kicsit összezavarodtam, sajnálom - temettem tenyereimbe vörösödő arcom. Szégyelltem magam, amiért ilyen hamar hamis képzeteim lettek Taehyunggal kapcsolatban. Emellett nem is értettem, mi történik velem. Soha azelőtt nem akartam elsietni semmit, ő viszont furcsa érzéseket váltott ki belőlem.

Hoseok egy rövid ideig csak nézett rám, majd mélyet sóhajtva ölelt át engem.
-Ne hagyd, hogy hülyeségbe vigyen. Alig ismered, és már most nem gondolkodsz tisztán. Tudod, hogy nagyon vigyáznod kell magadra – oktatott ki, mire én morogtam egy keveset.
-Tudom – motyogtam halkan, majd még szorosabban simultam ölelésébe. – És akkor... ráérsz hétvégén?
-Persze – mondta, és hallottam hangján, hogy szélesen mosolyog. – Itt aludhatsz nyugodtan, szeretem, amikor velem vagy – tette hozzá, én pedig felemeltem fejem mellkasáról és szemeibe néztem.
-Szeretsz gondoskodni a magatehetetlen, mozgássérült, teljesen felesleges legjobb barátodról? – mosolyodtam el, mire ő megforgatta a szemeit.
-Igen. Szeretek gondoskodni arról az emberről, akit a világon a legjobban szeretek – mondta a szemembe, majd egy pillanatra lejjebb vezette pillantását. Lehet, csak én vagyok hülye, de mintha az ajkaimra pillantott volna. Igen, biztosan én vagyok a hülye... - Na, kezdjünk valamit az életünkkel! – engedett el hirtelen, majd a távirányító felé nyúlt és bekapcsolta a tv-t. – Mit szeretnél nézni?

Érthetetlen volt számomra ez a hirtelen előtörő furcsa viselkedése. Hoseok általában kiszámítható ember volt, akkor azonban zavarodottságot láttam rátelepedni finom vonásaira.
Elgondolkozva néztem rá, míg ő próbált valami értelmes, ízlésünknek megfelelő filmet választani, majd elkaptam róla a tekintetem és a telefonomra néztem, amire éppen akkor érkezett meg Taehyung üzenete.
Kis ideig még meredtem a fénylő kijelzőre, majd egyszerűen csak fogtam magam és kikapcsoltam a készüléket, hogy meg se lássam folyamatosan érkező értesítéseimet. Pedig talán nem kellett volna ezt tennem. És talán nem kellett volna Hoseokhoz bújva filmet néznem, ahelyett, hogy kibékülök az unokanővéremmel és foglalkozok Taehyunggal. Talán akkor minden máshogy alakult volna. De csak talán...

——————————————————
Sziasztook!
Nem tudom, annyira nem tűnik nagy számnak nekem ez a rész sem, de őszintén próbálkozom, hogy kihozzam a sztoriból a maximumot :')
Remélem, azért nektek, olvasóknak tetszik.
Szép napokat mindenkinek! <33

2022.05.02. 10:35