Neked énekelek - Kvinthelyzet [Bakugo X Reader]

4. rész - Terhesség és telefon

Katsukival úgy szorítottuk egymás kezét, mintha legalábbis az életünk múlt volna rajta. Feszülten várakoztunk a Sakura terhességének levezetését elvállaló orvos rendelőjének kis előterében.

– Tudom, hogy még csak nem is ez a legnagyobb pillanat – sóhajtottam. – De már most szétvet az ideg...

– Ne félj, ezzel nem vagy egyedül. Már az utolsó papírhalom aláírásánál is remegett a kezem – dörzsölte meg szabad kezével az orrnyergét Katsuki. – Szerinted végig ennyire idegesek leszünk? Mert akkor lehet egy nap véletlen megölöm Monomát.

– Ne a leendő gyerekünket használd már kifogásnak arra, hogy nem szívelitek egymást.

– Ő is utálná, csak örülne a tudatnak, hogy még segédkezhetett is valahogy.

– Hogy milyen rosszindulatú tudsz lenni néha... – nyögtem fel nevetve.

– Az az egy szerencsém, hogy így is szeretsz – vigyorgott rám.

– Az tényleg nagy szerencséd... – a mondat végére elhalt a hangom, ugyanis nyílt a kezelőhelyiség ajtaja, és Sakura lépett ki nyomában az orvosunkkal.

– Na, minden rendben ment? – pattant fel Katsuki, én pedig a táskámat felkapva követtem a példáját.

– Igen, a beültetés komplikációmentesen zajlott – bólintott Kaito doktor, és átadta nekünk is a kis zöld programfüzetet, aminek egy példányát már Sakura szorongatta izgatottan. – Egy hét múlva jöjjenek vissza az első ellenőrzésre, akkor fogunk biztosra menni, hogy a petesejtek megfogantak-e vagy sem. Ha esetleg mindkettő felszívódna, februárban újra próbálkozhatunk. Mivel Fuiji-san egészséges és még megfelelő korban van, valamint mindkét terhességét komplikációk nélkül élte meg, erre kevés esélyt látok. Számításaim szerint legalább az egyik sejt meg fog maradni.

– Ez remek hír! – öleltem meg legjobb barátnőmet.

– Nekem mondod? – sóhajtott megkönnyebbülten Katsuki. – Legalább ma könnyebben fogok aludni, tudván hogy eddig semmi gond nem jelentkezett.

– Ha bármi is lenne, nem kell aggódniuk – nyugtatta Kaito. – Amennyiben gondok adódnának, legyen az alhasi fájdalom, vérzés, szokatlan levertség, láz és szédülés, a telefonszámom mind a három füzet belső borítójára ráírtam.

– Akkor most hazaviszünk, összepakolunk és átugrunk Tajpejbe. Öt nap múlva ismét itt leszünk, hogy együtt mehessünk az ellenőrzésedre – vázoltam a tervet Sakurának, miközben átróttunk az egészségügyi központ parkolóján anyám autójához.

– Azt mondja "átugrunk" – nevetett Sakura.

– Miért? Tajvan nincs olyan messze – vont vállat Katsuki. – Szeretnél elől ülni?

– Aha. Hogy érted, hogy nincs messze?! Egy másik sziget!

– Attól még közelebb van, mint mondjuk Írország – nevettem és beültem a kormány mögé. – Rövidebb lesz a repülőút. Emlékszel, hogy Jun majd' megpusztult az utolsó két órában?

– Csak mert nehezen alszik gépen, ne hibáztasd – intett le Sakura.

– Attól még gáz volt, mert engem is felébresztett, pedig simán tudtam volna aludni! – morogta Katsuki a hátsó ülésről.

A hazafelé úton megtárgyaltuk, kinek mi volt a kedvenc része az Írországi közös nyaralásról, amire négyesben – mint két pár – mentünk el még tavaly.

*

Tajpej városában már a reptéren hatalmas rajongócsoport várt minket, ami Katsuki amúgy sem rugalmas idegeit nyomban megtépázta.