Minitorták és Kuncogások

102 25 0
                                    

Másnap az első fiú az asztaluknál ül és idegesen jártatja a lábát. Várja a barátját, de az késik. Az ajándéka az asztal szélén fekszik és az első fiú beharapja az ajkát. Tyler segített neki kiválasztani, így reméli, hogy tetszeni fog neki.

Megszólal a csengő, a második fiú pedig kivörösödött arccal és  szélfútta hajjal rohan be. Az első fiú felvonja a szemöldökét, a második nagyot sóhajtva ül le.

"Sajnálom. Volt egy randim és nem gondoltam, hogy ilyen sokáig elhúzódik." magyarázza a második fiú, mire az első csak nevet és a fiú felé tolja az édességet.

"Egy sütemény?" kérdezi vigyorogva a második fiú, az első pedig bólint és ajkába harapva próbálja elrejteni a boldog mosolyát.

"Ez nem innen van." vádolja meg a második összehúzott szemmel.

"Nem, nem. Egy pékségből van. Egyél." biztatja az első fiú, a második előrehajol és ajkait olyan széles mosolyra húzza, hogy még a fogai is látszanak. Az elülsői nagyobbak a többinél és ettől fiatalabbnak tűnik. A gödröcskéi is látszanak.

"Miért egy minitorta?" kérdi mire az első fiú nevetve az arcába csíp.

"Mert te egy sütemény vagy. Egy csinos kis minitorta." nyögi ki, a második pedig lesüti a szemét és elpirulva elüti a másik kezét az arcától.

"Köszönöm. Hol vetted?" kérdi, mire az első fiú kihúzza magát és mosolyog.

"Rios Bakery. Tyler ott dolgozik és ő ajánlotta nekem." mondja az első fiú, a második megrázza a fejét és beleharap a kis tortába. Felnyög az ízétől és megnyalja az ajkát, felfelé tartva a hüvelykujját.

"Finom. A pasid egy hős." motyogja a második fiú, az első kuncog, majd bólint.

"Ő tökéletes. Kivel voltál randizni?" kérdi az első, a második felnyög és elrejti az arcát.

"Valami idióta. Soha többé nem megyek vakrandira." panaszkodik, mire az első fiú ismét kuncog.

"Talán nekem kellene szerveznem." javasolja, a második ránéz és vállat von.

"Talán kellene. Ha a barátaid fele annyira aranyosak, mint te, akkor nem panaszkodnék." vigyorog, mire az első fiú elpirul és arca elé teszi a kezét.

"Fogd be és edd meg a tortád, Édes."

**************
Sziasztok!
Hogy tetszik a történet? Szerintem nagyon édes, már várom mikor jönnek rá a fiúk, hogy egymásnak vannak teremtve.
Illetve egy rossz hír: nem tudom mikor lesz a tervezőnek új része, kedden hivatalosan is végzek minden vizsgámmal szóval tengernyi időm lesz, tehát szerda előtt ne számítsatok semmi újra:( Bocsánat és igyekszem utolérni magamat, remélem nemsokára sikerül.
Puszi: Léda<3

Tea Talks || larry - fordításحيث تعيش القصص. اكتشف الآن