Mi lenne ha..? | Adult BNHA | BakugoXfemDeku

Part 1

Időben vagyok! Semmi pánik!

A tükör előtt állva nyugtattam magam, ahogy rendezgettem makulátlan külsőmet. A hajam frissen omlott a vállaimra, sminkem csodásan emelte ki zöld szemem és a kiskosztümöm tökéletesen simult a sovány de nőies alakomra. Mindig büszke voltam rá, hogy bőrömön nem hagyott nyomott az élet, így minden nyáron a tenger partján magabiztosan mutathattam meg magam fürdőruhában a kollégáknak.

A médiában dolgozva a külsőségek mindennél fontosabbak.

Indulás előtt retikülömet újra ellenőriztem. Metró bérlet, sajtóigazolványom és mobilom megvolt, kulcsommal zártam az ajtót. A kedvenc magassarkúmba kecsesen rohantam az állomásra.

A szerelvényem pontos volt, a sajtótájékoztató kezdete előtt volt még időm, mégis siettem, utáltam késni. Átrohanva az úton, úgy láttam, hogy számomra fényesen világít a szabad jelzés, de talán nem figyeltem kellőképpen, mert a zebrán, mire a közepén jártam, a lámpa, már pirosan égett és a száguldozó autós, aki teljesen nyugodtan haladt, egyszerűen nem számított rám. Csikorgó kerekkel fékezett, amint meglátott de már késő volt. Az ijesztő éles hangot hallva teljesen lefagyva álltam, és vártam a halált. 

Hát, ennyi volt a sok csalódással teli rövid életem? Vajon a temetőbe, az álmaim mellé temetnek, amiket még gyerekkoromba hantoltam el? Villant be, amikor egy erős kéz megragadva félrerántott, egyenesen és szorosan magához ölelve, aztán két robbantással a levegőben a kocsik felett a járdára érkeztünk. Csukott szemmel, erősen csimpaszkodtam az életemért az izmos testébe és a 175 centimnél meglepően magasabb volt, könnyen tudtam a mellkasára hajtani a fejem, amitől elöntött a biztonságérzés.

– Kö-köszönöm! – kezdtem a hálálkodásba remegő hangon. – Há-hálás vagyok.. – és csak ekkor néztem fel rá, Ő pedig le rám. Remegő kézzel söpörtem a fülem mögé a tincsemet zavaromba. Rögtön tudtam ki ő.

– Máskor figyelj oda! Azért van ott a lámpa... – mondta tárgyilagosan.

– Igen! Elnézést. – léptem arrébb. Ő pedig egy bólintás kíséretében tovább indult de még visszanézve végigmért. Talán felismert? Á, nem hiszem... Már több mint tíz év telt el, mióta nem találkoztunk. Én csak egy elfeledett szereplő vagyok a múltjából. Azóta már ezrekkel kötött új ismeretséget és száz számmal történtek vele izgalmasabbnál izgalmasabb dolgok. Hogy is emlékezhetne rám?

Miután elment, többen odajöttek hozzám megkérdezni, hogy megsérültem-e vagy lett-e valami bajom. Egy fiatal lány pedig a Hősről kérdezett, aki megmentett.

– Jó érzés volt átkarolni a Másodikat, ugye? – somolygott rám, ahogy halkan kérdezte. Elpirulva bólogattam, de nem tudhatta, hogy igazából miért is volt olyan nagyon jó.

Az órára pillantva észbe kaptam, sűrű hajolgatással kértem elnézést az aggódó emberektől és siettem tovább a sajtótájékoztatóra.

3 év gyakornoki munka után, végre teljes minőségben lehetek ott, már nagyon vártam de arra nem számítottam, hogy rögtön Vele fogok találkozni, úgy volt, hogy nem fog megjelenni ezen a médiaeseményen, erre tessék itt van. Ez az én formám!

Ott lesz az Első számú hős is és persze, a még mindig népszerű harmadik is. Milyen fantasztikus lesz őket ennyire közelről látni!

Az otaku énem miatt lettem újságíró, hogy legálisan csinálhassam a jegyzeteimet. Az újságnál és a tv-nél is már egyetemi időm alatt is bedolgoztam, hőselemzőként titulálnak már. Nem értem miért, hisz csak leírom, amit látok.

Már bent ültünk vagy százan a konferencia terembe és hallgattam a riporterek egymás közti beszélgetéseiket. Még mindig az az általános szemlélet, hogy divat utálni a Másodikat, miközben a teljesítménye meg kiemelkedő. Így sosem lesz a hőn vágyott Első számú...

Jót nevetnek a háta mögött, és ha beszól valamit erre, akkor a médiatartalmakban sosem felejtik el megemlíteni, hogy csak akkor lesz az első, ha megismétlődik a múlt. Endeavor esete a példa erre. Ha a Kaminoi incidensbe nem hal bele All Might, belőle sosem lett volna Első számú. 

Mennyire mélyen érintett, amikor annak az ügynek, ilyen csúnya vége lett!