Kim Haneul a huszonkét éves orvostanhallgató nyaralni megy a legjobb barátjával, Lee Narival, hogy kipihenjék a hosszú, fáradalmas éveket, amiket éjszakákba nyúló tanulással töltöttek.
Igen ám, adott két személy, szintén legjobb barátok, nevük szeri...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
|| HANEUL ||
- Nem szeretnék köcsög lenni, de nem értél rá otthon nézegetni magad? - fordultam hátra legjobb barátnőm felé, aki magát stírölte egy kirakat ablakában. - Már így is késésben vagyunk!
A lány csak szemét forgatva ragadta meg bőröndjét és indult meg felém, én pedig magamban köszönetet mondtam az égieknek, hogy végre, egyetlen egyszer hallgatott rám ez a nőszemély. Két órakor indul a gépünk és már dél van, ha pedig miatta késsük el, hát akkor jobb, ha most felkészül a következményekre.
- Két óránk van hátra az indulásig, te jó ég! - sóhajtozott, amit letudtam egy legyintéssel. Szerinte túl sok vagyok néha. Szerintem meg jobb, ha hamarabb ott vagyunk egy-két órával, minthogy az utolsó percben kapkodjunk mindennel.
Szabályosan éreztem az izzadság cseppeket, amint gerincem mentén száguldoztak lefelé a nadrágom széléig. Nem is csodáltam, hisz július utolsó hetében nincs olyan, hogy hűvös legyen. Alig egy hete szabadultunk meg a tanulmányainktól és mind egysmástól, Narinak pedig felvetült egy remek ötlete, miszerint mi lenne ha elmennénk nyaralni két hétre. Én pedig ki lettem volna, ha nemet mondanék rá. Bár a szüleink nem nagyon örültek az ötletnek, ugyanis azt remélték, hogy a nyarunkat tanulással töltjük.
Én nem is tettem volna mást mint tanultam volna egész nyáron, ha Nari nem lenne olyan, amilyen. Azt hiszem mi szöges ellentétei vagyunk egymásnak, ugyanis míg én folyamatosan a vizsgákra tanultam és egyetlen egy napot sem töltöttem lazsálással, -mert mindenáron orvos szerettem volna lenni, azon belül idegsebész- , addig Nari le sem szarta a vizsgákat és inkább bulizta végig az éjszakákat. Bár nem hibáztatom, hiszen akármennyire volt lusta tanulni, mindig ő volt a lista élén, a legmagasabb pontszámmal, amit annak köszönhet, hogy a szülei orvosok és ebben nőtt fel. Ha rajtam múlna, már rég szívsebész lenne, hiszen sokszor többet tudott még magánál az igazi sebésznél is.
Mondhatni szerencsénk volt, hogy kaptunk pár hét szabadságot, ugyanis kemény három év tanulás után nem igazán volt még ennyi szabadidőnk. Szeptembertől hivatalosan is szakorvos jelöltek leszünk, ami sokat jelent számomra és rendesen büszke is vagyok magamra, hogy idáig eljutottam. Emlékszem az első napomra, amikor lószart sem tudtam az emberi testről és az idegrendszerről, sőt biológiából voltak a legrosszabb jegyeim. Azt hiszem akkor kezdtem el több figyelmet szánni a tanulmányaimra, amikor lehetősègem volt segíteni egy betegnek. Két évig küzdött és végül megmentettük az életét. Mivel akkor még gyakornok voltam, nem igazán volt lehetőségem sok mindent csinálni és legtöbbször csak figyeltem vagy kisebb dolgokban segítettem a professzornak. Egy nap pedig lehetőségem volt elmondani az említett betegnek, hogy megnyerte a "harcot" a rák ellen, ami hihetetlen érzéssel töltött el.
A hölgy pedig még tett rá egy lapáttal, nem győzött hálálkodni nekem, egy gyakornoknak, aki szinte semmit sem tett, mégis hálás volt, hogy részem volt az élete megmentésében. Emiatt is döntöttem úgy, hogy ha törik, ha szakad, nekem muszáj orvosnak lennem, hogy meg több embernek segíthessek.
