Kim Haneul a huszonkét éves orvostanhallgató nyaralni megy a legjobb barátjával, Lee Narival, hogy kipihenjék a hosszú, fáradalmas éveket, amiket éjszakákba nyúló tanulással töltöttek.
Igen ám, adott két személy, szintén legjobb barátok, nevük szeri...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
|| HANEUL ||
Ma reggel kivételesen egy nagy mosoly kíséretében pattantam ki az ágyból. Egy kicsit megijesztett a tudat, hogy mindez Jungkook miatt történik, ugyanis még csak három napja ismerem. A minap adtam át neki a bőröndjét, azután pedig ismét szót váltottunk, jó egy órán át. Azóta sajnos nem sikerült találkoznunk, mert Narival már az utazás előtt megbeszéltem, hogy elmegyünk egy városnézésre is, míg itt vagyunk. Persze ennek is megvolt a hatása, ugyanis eléggé hiányoltam Jungkook társaságát, pedig még alig ismertük egymást. Ám őszintén szólva örültem, hogy találtam valakit Narin kívül, akivel meg tudok beszélni dolgokat. Mégis mintha az a bizonyos kisördög és a kisangyal ülne a vállaimon. Az egyik arra bíztat, hogy nyomuljak rá Jungkookra és élvezzem ki, amit a sors szabott ki rám, míg a másik visszatart és arra buzdít, hogy viselkedjek a saját magam módján, azaz kerüljem el messziről, ha már eddig antiszociálisként éltem az életem. Két tűz közé voltam szorulva és képtelen voltam kiszabadulni a lángok közül.
Tanácstalan voltam, szöges ellentéte a legjobb barátnőmnek, aki a konyhában etette Kim Taehyungot tejszínhabbal, méghozzá a szájával. Fejem ingatva fordítottam hátat nekik, titkon irigykedve. Nari már csak ilyen volt. Őt semmi sem félemlítette meg, sosem fordított hátat és menekült el valami újtól, mindig szembeszállt vele. Így volt ez a pasizással is. Könnyedén feküdt le pasikkal, másnap reggel úgy viselkedve, mintha meg sem történt volna. Lehetséges, hogy emiatt ilyen derűs minden áldott nap. Na és persze itt vagyok én, az a lány, aki még sosem volt fiúval, sosem tapasztaltam még ilyet, kivéve azt az egy éves párkapcsolatot még anno tizenhét éves koromban. Na az tényleg gyerek szerelem volt. Csókot is az arcomra kaptam, az ajkaimat még emberi lény rajtam kívül nem érintette.
Mély önsanyargatásomból megcsendült telefonom zökkentett ki, visszarántva engem testembe. Egy halvány mosoly kúszott ajkaimra, amikor megláttam Jungkook nevét a kijelzőn.
- Jó reggelt, Kim Haneul - szólalt bele rekedtes hangon, bizonyára nemrég kelt fel.
- Jó reggelt, Jeon Jungkook, csak tán nem én vagyok az első, aki eszedbe jut felébredés után? - kérdeztem túl magabiztosan. Miután realizáltam, hogy mit is kérdeztem tőle, erősen alsó ajkamba haraptam, többször képen vágva magam a gondolataimban.
- Na meg az utolsó is - válaszolta, mire az állam már szinte a padlót súrolta. Te jó ég, Jungook, vegyél vissza! - Mit tervezel ma délelőttre?
Pirultan meredtem magam elé azon gondolkodva, hogy van-e valami programom Narival ma délelőtt, de mily' meglepő, ő ma Taehyunggal lesz elfgolalva, szóval megráztam a fejem. Homlokomra, csaptam, amikor rájöttem, hogy Jungkook ezt nem láthatta, így elmondtam neki, hogy szerencséjére ma szabad vagyok, mire ő eleresztett egy halk nevetést. Istenem, Lee Haneul, olyan béna vagy a flörtölésben, hogy már meg sem lepődöm, hogy szűz vagy!
