A nap ragyogóan sütött Konoha egén, a párás meleg fullasztóan hatott a kint levőkre. A szél egy rozoga vaskaput zörgetett a falu határában, ahol sírhalmok helyezkedtek el katonás sorrendben. Egy köpenyt viselő, harmincas évei közepén járó férfi egy bizonyos sír előtt térdelt. Kezét a gazra helyezte és egy rántással kitépte az illetlen darabot onnan.
Felnézett a keresztfára.
Uzumaki Naruto
Élt 17 évet.
Rég tudta tiszteletét tenni barátja előtt, de ma végre el tudott szakadni a munkától. Pontosabban elmenekült a pecsételésre váró papírhalmaz elől.
- Papa, odaát végeztem! - sétált mögé egy tinédzser lány, kinek hosszú hollófekete haját szabadon fújta a szél. Kezei piszkosak voltak még a gyomlálástól, a verejtékező homlokát alkarjával törölte meg.
Uchiha Sarada átnézett apja válla felett.
- Ő volt a legjobb barátod, igaz? Akiről a Mama is szokott mesélni - idézte fel ügyesen a lány.
Az apja szótlanul bólintott egyet.
A legjobb barátja ki a háborúban halt meg. Legalábbis a gyermekei így tudták. Nem hazudtak nekik, hisz tényleg a háború ideje alatt vesztette életét, csak nem árulták el a teljes igazságot.
Hogy Uzumaki Naruto vesztét ő maga okozta.
- Magányos vagy nélküle, igaz? - biggyesztette le együttérzőn ajkait Sarada. Ismerte apját, nem volt egy bőbeszédű alkat, de amikor megszólalt szavai annál nagyobb horderejűek voltak.
Sasuke elszakította tekintetét a sírról és tizenöt éves lányára nézett. Arcát és kíváncsiságát az anyjától örökölte, meg azokat az átható pillantásokat is. Haj és szemszínét tőle, modorra pedig... mindkettejükből.
Amennyire hidegvérű tudott lenni a hétköznapokban, úgy fel tudta bosszantani magát apróságokon, hogy még a föld is bele szokott remegni.Ő ilyen idősen már elárulta a faluját, Orochimarunál edzett és teljesített véres küldetéseket, illetve a bátyja iránt érzett gyűlölete hajtotta előre.
Sarada egy kiegyensúlyozott és csupa szív lány volt, az élet nem akasztott a nyakába ilyen súlyos terheket. Kiváló minősítéssel végezte el az akadémiát és rendre sikeres küldetéseket halmozott chuuninként.
Ha az ő élete is normálisan alakult volna, talán ő is ugyanezt az utat járhatta volna be.- Nem vagyok magányos - pöckölte meg lánya homlokát, kinek maszatos lett a bőre apja gesztusától.
Sarada hevesen törölgette a homlokát.
- Először is itt vagy nekem Te, Sayoshi és persze Sakura - magyarázta a férfi.
Ennél többet nem is kívánhatott volna az élettől. Megkapta a családot, mire oly régóta vágyott.
Sarada nem értette, hogy apja miként érhette be ennyivel. A család az anyja és apja számára is az elsőként szerepelt a fontossági listában, de egy cseppnyi önzőséget meg tudott volna bocsátani nekik.
Mindenkinek szüksége van egy kis énidőre, nem?Sasuke látta lánya kétkedő arckifejezését, viszont nem folytatta tovább.
Ő és Sakura is elvesztették a családjukat, az utóbbiról szintén ő maga tehet. Mindketten akkor tudták értékelni igazán a család fogalmát miután elveszítették azt. Most viszont a legbecsesebb értékben tartják és megóvják bármi áron.
Sasuke úgy gondolta, amíg családja van, addig ő soha nem lesz újra magányos.
Sarada segített apjának befejezni a gazolást, és a delelő harangszóra végeztek is. A lány felpattant a sír mellől.
ESTÁS LEYENDO
Az Idő temploma
FanficNanadaime 2. évad! Tizenöt év telt el az átok feloldozása óta. Sarada és Sayoshi nem is kívánhatna szebb családot, mi osztályrészül jutott nekik. Anyjuk, Haruno Sakura forradalmasította a kórházi ellátás rendszerét és nagy tiszteletnek örvend az eg...