1. fejezet

234 19 16
                                    

Egy újabb átlagos nap vette kezdetét Konohában. A kórház második emeletén levő irodában nagyot nyújtózkodott egy harmincas évei közepén járó nő, kinek cseresznyevirág színű haja a válláig ért. Szerette a hajnali csendet, megnyugvással töltötte el.
Hamarosan viszont itt is beindul az élet és kezdetét veszi a reggeli vizit. Az éjszaka nyugodtan telt és hamarosan megérkezik váltótársa is.

Ahogy az órára pillantott már kopogtattak is az ajtón. Sakura mosolyogva beinvitálta a nőt.

- Suichiro Amira szolgálatra készen! - vágta magát haptákba a fiatal nő. Sakura a tanítványára emelte pillantását a Byakugou pecsét ott virított a homlokán.

Rövid barna haját egy copfba fogta össze. Amióta anya lett belőle rájött, hogy nincs ideje mindennap a hajával foglalkozni. Sakura hasonló okok miatt döntött az olló mellett. Amira gyakorlatiasan nyúlt a szekrénybe és egy köpenyt húzott magára.
Ő volt Sakura helyettese és egy irodán osztoztak.

- Ma Saitou vigyáz Reikire vagy a dangos néni? - kérdezte Sakura, mire Amira csak legyintett.

- Szerencsére a férjem. Múltkor öt adag dangot kellett eloroznom az orra elől. Gondolhatod, hogy ment a hiszti utána - forgatta a szemeit Amira.

Nem könnyű egy olyan akaratos csajszival, mint ő maga volt egykoron. Most már át tudta érezni az anyja helyzetét ugyanebben a korban.

- Nemsokára vizsgázik Sayoshi-kun. Lefogadom, hogy bizonyítványa ugyanolyan egyhangú lesz mint Sarada-chané volt az akadémia végén - Sakura elnevette magát, hisz pontosan így volt.

Gyermekeik osztályelsők és a tanárok csak a legjobbakat tudják mondani róluk.

Még folytatták tovább a csevegést, míg Sakura összekészítette a cuccait.

- Ma reggel az akadémián kezdesz - villant a fejébe a nő jegyzeteit látva - Ma Sayoshiék osztályába is mész - mosolyodott el. 

Sakura bólintott és fehér köpenyét visszatette a szekrénybe. Megigazította a vörös tunikáját, melynek hátulján ott díszelgett az Uchiha címer.  A felcsúszott fehér nadrágját lentebb húzta a térdére és indulásra készen állt.

A mai napja is sűrű lesz. Délelőtt az akadémián tanít, ebédjét férjével költi el közösen a Hokage irodában miközben tanácsadói szerepét is gyakorolja. Háromkor elindul bevásárolni, vacsorafőzés és egy újabb éjszakai műszak. Holnap végre szabadnapos lesz, de ahogy ismerte magát úgysem a pihenésről fog szólni.
Olyan régen végzett nagytakarítást is...

Az akadémia felé ballagva jutott eszébe, hogy reggeliznie is kellene. A frissen sült péksütemények illata megállásra kényszerítette őt, és így történt, hogy két cseresznyés batyut szerzett be az út további részére.
A kávé elengedhetetlen a reggeli rituáléjához, amit általában a kórházban szokott meginni, kivéve azokon a napokon mikor bejön tanítani az akadémiára. A tanárok mindig olyan kedvesen várják őt az élet nedűjével.

Most sem volt ez másképp. Sakura a ninjatörténelem tanár társaságában fogyasztotta el a kávéját, majd apróságokról beszélgettek. A csengő megszólalt és gyorsan megitták az utolsó cseppet is a fekete italból és rohantak a termeik felé. Az első óra tökéletesen zajlott le, a gyerekek nagyon élvezték a bemutatót, amit tartott. A második óra előtt összefutott fiával, majd az ő termük felé vette az irányt.

Benyitott és egy papírgalacsin találta arcon.

A társaság egyként halkult el és senki nem vállalta magára a történteket. Sakura az osztály háta mögött elhelyezkedő tükröt vizslatta. A harmadik sorban ülő narancssárga hajú fiú a kezében egy köpőcsövet szorongatott.

Az Idő templomaحيث تعيش القصص. اكتشف الآن