Tavasz kezdete óta egyedül állok, ugyanott. A fűzfa gyökerei lassan körbefonják lábfejeim. Haza eddig senki sem hívott, és talán nem is aggaszt másokat, hogy tüdőgyulladást is kaphatok a zivatartól.
Fázom. Fázik a lelkem.
Igaz magamtól is hazamehetnék, ihatnék egy forró feketeteát, de nem. Mert várok valakire. Addig várok, míg szét nem mossa az eső a szívemet.
