Mélyről feltörő érzések(Johnlock fanfict)

4.

Watson szemszöge (a hídon) :
-Szia!-köszöntöttem idegesen Sherlockot.
-Szia, gondoltam kijövök ide gondolkodni néhány dolgon kicsit-mondta úgy hogy rám sem nézett.
-És mi lenne az a néhány dolog?-kérdeztem félve.
-Nos elősször is ott van az az egész drogok ügy, meg...
-Meg?-kérdeztem reménykedő hangon.
-Te.-válaszolta és végre felém nézett.
Már mondtam volna valamit, amikor végre talán életében először és valószínüleg utoljára elkezdte kiönteni a szívét.
-Jól figyelj amit mondok, mert ilyen nyílt soha nem leszek többet: Már akkor megfogott a tekinteted amikor először beléptél az ajtón a laborba, pont akkor nem volt térerő a mobilomon, és elkértem Mikeét, de az övé nem volr ott és te rögtön felajánlottad a tiédet. Már akkor tudtam hogy jó ember vagy. Utána minden nyomozásra jöttél velem mint egy hűseges kiskutya. Minden nap próbáltál a blogodba írni, és amennyivel többet beszéltél én annál többet éreztem irántad. Néha rajtakaptalak hogy engem nézel és mosolyogsz, es azt sem hagyhatom ki, hogy lelőtted azt az idős embert, hogy még véleteln se haljak meg a gyógyszertől amit választottam, és egy kis remény született bennem hogy akár még lehet ebből valami. Aztán viszont jött Mary, akivel utána még összehazasodtatok,gyereketek is lett. Engem eközben Szerbiában az a gondolat tartott életben, hogy egyszer hazajövök és ott fogsz várni engem. De miután hazajöttem te már épp a lánykéréseder csináltad, és elköltöztél tőlem, elmondani nemtudom mennyire fájt ez nekem, aztán Mary az életét áldozta értem, és te engem hibáztattál nagyon sok időn keresztül. Ez volt életem legrosszabb időszaka. Aztán megint jóban lettünk és közösen elkezdtünk újra ügyeket megoldani, és szépen lassan megint felerősödtek az érzéseim. És még mielőtt bármit mondanál, pontosan tudom hogy hogy érzzel hiszen te is mindig lefagytál amikor közelebb hajoltam hozzád, és elállt a lélegzeted.-mondta Sherlock és azzal a tekintete lejebb kalandozott és megállt a számon.
Azzal odahajoltam hozzá, hogy végre ennyi idő után megízleljem a száját, erre ő hirtelen felkiáltott MORIARTY. Teljes sokkban néztem ahogy el kezd hablatyolni, hogy milyen buta volt hogy eddig nem jött rá, pedig egyértelműen Moriarty volt ez végig, és már csak azt kéne kideríteni hogy miért foglalkozik drogokkal ráadásul ilyen bénán, hogy többször lebukik. Azzal Sherlock egy taxi felé elrohant.

Néhány perccel később, Sherlock szemszöge:
Már öt perce Watsonra vártunk, de még így sem jött utánam. Gyorsan kipattantam a taxiból és odarohantam ahol Watstont hagytam, de hült helyét találtam. Egy levél volt a földön. Gyorsan megfogtam és kihajtogattam, ez állt benne:
"Frey utca 442, holnap reggel nyolc"
Pontosan tudtam hogy kitől van az írás. És azt is tudtam hogy az én Watsonomat bármi árán visszaszerzem...

Azonnal hívtam Lestradet , aki pár percen belül ott is volt.
-Elvitték, elvitték Watsont-túrtam bele a hajamba idegességemben.
-Látom... de ne aggodj teljes rendőri gárdával fogunk erre a megadott helyszinre menni!-probált nyugtatni.
-EZ WATSON AKIRŐL BESZÉLÜNK CSESSZE MEG! HA KELL EGY EGÉSZ HADSEREGET KÜLDENÉK ÉRTE! ELRABOLTÁK, ÉS NE AGGÓDJAK?!?!-ordítottam Lestrade arcába, azzal elviharoztam.
Lestrade még utánam kiáltott hogy holnap reggel rendőri gárdával ott lesz a házam előtt.

Hazamentem és probáltam enni egy két falatot, de egy sem ment le a torkomon.

Zuhanyzás közben azon kaptam magam, hogy könnyeim áztatják melkasomat.

Hegedűm még sosem szólt ennél szomorúbban...