Kávétánc (Minsung) [Befejezett!]

I.

Előre is köszönöm @laktozmentestej -nek és az ő Caramel Latte című történetének az inspirációt! 💗💜💙

Egy kis kávézóban dolgozni, ráadásul egyedül, nem könnyű, Minho mégis szerette. A kellemes illatokat, a nyugodt hangulatot és az oda járó érdekes embereket. Különösen egyvalakit. Egy nála pár évvel fiatalabbnak tűnő, szőke, mókusarcú srácot, aki majdnem minden délután bejött pár órára. Ilyenkor fejhallgatójával a fején, a laptopjába mélyedve dolgozott, és csak akkor szakadt ki belőle, amikor egy újabb kávét rendelt. Ezeken a rendeléseken kívül Minho nem igazán beszélt vele, csak a nevét sikerült kiderítenie: Han Jisung. Ennek ellenére valahogyan megkedvelte a fiút. Maga sem tudta, hogy mi fogta meg igazán benne. Talán az aranyossága, talán a kitartása, amivel még akkor is tovább dolgozott (bár Minho nem tudta, hogy min), amikor már láthatóan elfáradt, de lehet, hogy a folytonos mosolygása vagy a szépsége, hisz minden kétséget kizáróan helyes fiú volt. Legalábbis Minho a Föld, sőt az egész Univerzum minden emberénél gyönyörűbbnek látta. 

Egy késő tavaszi, csütörtöki napon azonban Jisung a szokásos felszerelése nélkül jött be a kicsi üzletbe, kért egy lattét, majd leült az asztalához. Láthatólag saját maga számára is furcsa volt a helyzet, mert bizonytalanul nézelődött körbe. Egyértelmű volt, hogy nem tudja, mihez is kezdjen magával. 

Minho pedig megragadta az alkalmat, hogy végre beszélgessen vele, így amikor kivitte neki az italt, kihúzta az egyik széket, és leült mellé. 

- Szia Jisung - köszönt neki egy kedves mosollyal az arcán. 

- Te emlékszel a nevemre? - nézett rá a szőke fiú meglepetten. 

- Igen. Baj? 

- Nem, nem. Csak nem gondoltam volna, hogy bárkinek is ennyire fontos lennék. 

- Pedig nekem te vagy a kedvenc vásárlóm. Amúgy ma nem dolgozol semmin? - utalt Minho arra, hogy a számítógép és a jellegzetes mókusfülü fejhallgató hiányzott az asztalról. 

- Nem - rázta meg a fejét Jisung, úgy, hogy a tincsei ide-oda röpültek a feje körül. - Szabadhetet tartok. Igyekszem más dolgokra figyelni majd, hátha jön egy új ihlet. 

- Miért, mit csinálsz? - érdeklődött Minho izgatottan. Már régóta fúrta az oldalát a kíváncsiság, de még nem sikerült rájönnie. 

- Zenét szerzek. 

- Azta! Végülis, ez megmagyarázza a füleseket. De ez király! Mutatsz majd egy-kettőt? Persze, csak ha szeretnél - Minhonak az utolsó pillanatban esett le, hogy talán túl tolakodó volt. 

- Talán. Amúgy neked szabad csak úgy leállni trécselni munkaidőben? 

- Egyrészt, ülünk, másrészt rajtad kívül csak az a hosszú hajú srác van itt, aki a füzetébe merülve rajzol a túloldalon, de ő vele nem kell sokat foglalkoznom. Soha semmit nem kér az Ice Americano-ján és a csokis muffinjain kívül. Szóval jelenleg szabad vagyok. 

- Várjál, itt lehet sütit is venni?! - Jisung teljesen elámult új felfedezésétől. - Sajttorta is van? - tudakolta. 

- Igen. Hozzak? - kérdezte Minho. 

Jisung igen lelkesen bólogatni kezdett a fiú mondata hallatán. "Milyen cuki" futott át Minho agyán. "Ajj, szedd össze magad Minho, nem ábrándozhatsz róla, ez abszurd! Még alig ismered, ráadásul semmi nem garantálja, hogy bármilyen szinten is érdeklődik irántad" veszekedett saját magával. Ezalatt összeszedte a süteményeket, és vissza is ért az asztalhoz. 

- Kettőt hoztál? - nézett rá Jisung. 

- Vettem egyet magamnak is. 

- Ja, jó - Jisung nem sokat teketóriázott, egyből belekóstolt a mennyei finomságba, és széles mosoly szalad végig az arcán, amikor megérezte az ízét. 

Minho elbűvölve nézte, és úgy érezte, a világmindenség összes sajttortáját megvenné neki, csak, hogy örökké láthassa ezt a mosolyt Jisung arcán.