Sosem vagy egyedül {BEFEJEZETT}

4. fejezet; Öntudatra ébredt

- Mason! - rángatta meg a vállamat Aurora hangjából félelmet szűrtem ki.
- Még élek. - nyögtem fel a fejemet érő fájdalom miatt. Négy másik lövés dördült el az elsőt követően. Három maszkot viselő fekete ruhás férfi rontott be az ajtón fel fegyverkezve. Minden olyan gyorsan történt, hogy alig tudtam le reagálni az egészet. Felénk indultak és meg ragadták a húgom karját majd azzal a lendülettel pisztolyt tartottak a fejéhez.
- Mi a szar... - néztem Aurorára aki rémülten próbálta kiszabadítani magát az erős szorításból. Fel pattantam saját magamhoz képest gyorsan esélyem, sem volt bármiféle segítséget hívni aztán beugrott, hogy valaki biztosan meghallotta mi történik itt. Anyám testére néztem és rögtön tudtam nagyon rossz emberekkel kezdett.
- Jön a szokásos beszéd fiatalok, ha élni akartok dalolni fogtok. - fenyegett meg a nagy darab majdnem két méter magas álarcos. Külsejét tekintve a negyvenes éveiben járhatott.
- Csak engedd el magad, vegyél két nagy levegőt és nézz a baloldalon lévő tükörbe. - szólalt meg a hang, egy percre végig futott rajtam a hideg.
- Hogyan, lazuljak el ha most fenyegettek meg halálosan? - mondtam hangosan, amit nyilván meg hallottak a szobában tartózkodók is. Le hunytam a szemem és vettem két mély levegőt mindenem elzsibbadt. A fegyveresek hátra hőköltek innentől nem voltam ura a testemnek. Lábaim a levegőbe emelkedtek, hatalmas fény áradt szét a falak között az ablakon tört utat magának a kékes színű világosság.

El tiport mindent és mindenkit, ami az útjába került semmi nem maradt a helyén. 
- Köszönöm, hidd el nem bánod meg. - suttogta a fülembe a hang - Mostantól egyek vagyunk.
A fény belőlem jött és egy robbanást idézett elő, nem átlagos pusztítást végzett. Az idegenek ilyedtükben nem tudták mit csináljanak a fény beléjük kúszott alattomos kígyó módjára és belülről emésztette fel őket. Aurora kiszabadult a szorításból és a földre esett ekkor láttam őt utoljára.
- Mason. Sikerült! Túlélted! - jelentette ki boldogan aztán felébredtem vagy valami olyasmi. Romok között találtam magam.
- Mi az Isten folyik itt? - kérdeztem hangosan látszólag saját magamtól majd hamar el húztam a csíkot és a telefonom után keresgéltem. A fény kitörés előtt, ha szabad így neveznem még az ing aprócska zsebében porosodott. Mivel nem találtam meg be mentem az első utamat keresztező mobil fülkébe és Aurora számát tárcsáztam. Az utolsó emlékem az, hogy a húgom rémülten a szemembe néz majd, minden el fehéredik körülöttem. A fülke üvegén már kopogtattak a türelmetlen járókelők.
- Egy pillanat! Mindjárt végzek. - mutogattam neki a szememet forgatva ennek eredménye képpen ön kénytelenül meg pillantottam a tükörképem.
- Hé! Figyelnél rám egy kicsit? - szólalt meg ismét. Ebből arra következtettem, hogy minden valóság, mert éppen harangoztak délre pedig már illő, ha kitisztul az ember. A telefon csörgött, de senki nem vette fel, dühösen raktam vissza a helyére a készüléket.
- Figyelj rám! - kiáltott ezúttal indulatosan.
- Mi a faszt akarsz? Éppen krízis helyzetben vagyok! - ordítottam rá ezzel sikeresen elértem, hogy megint azt higgyék becsavarodtam. Ki rontottam a kabinból és elindultam az apám halála után örökölt nyomorult fa házikóba. Egy kisebb erdő közepén helyezkedett el. Régen jártam oda mikor még számított, a józanságom. Fel szálltam a leghamarabbi villamosra és ki keveredtem a városból.

Nagyjából egy óra elteltével már az erdő ki taposott homokos útján baktattam úti célom felé. Régen jártam itt tanakodtam. Ezt a csendet meg tudnám szokni.
- Én is. - érkezett a váratlan felelet megszokásból körbe pillantottam meglepetés ként ért, hogy a tökéletes önmagammal álltam szemben. Bárhogy próbáltam hidegvérrel kezelni a helyzetet szokás szerint nem sikerült. Meg botolottam egy nagyobb ágban és hasra estem.
- Nem is te lennél. - gúnyolódott rajtam a hasonmásom. Hamar fellattantam és le poroltam a ruházatomat, pár levelet még a hajamból is ki szedtem.
- Mi vagy te, ha szabad kérdeznem?
- Én te vagyok - mondta lehengerlő könnyedtséggel.
- De ez baromság! Én itt vagyok hús vér ember, élek, lélegzek veled ellentétben, mert te csak a fantáziám szüleménye lehetsz maximum.
- Mindig is itt voltam veled csak a nap huszonnégy órájában be vagy tépve ezért fel sem tűntem neked.
- Csak észre vettelek volna, hiszen... - el csuklott a hangom valóban igazat beszél? Gyerekkoromban is látnom kellett volna akkor még nem drogoztam egyértelműen.
- Történt egy apró baleset az univerzumban ezért vagyok itt immár öt éve egészen pontosan a lelki ismereted és a haragod keveréke vagyok egy kis ön tudattal vegyítve.
- Ugyan úgy nézünk ki!
- Lépj tovább és maradj tiszta, megérkeztünk.