1% A város ahol otthonra lelhetek..

12 1 0
                                    

Nem tudom, hogy miért? Nem tudom, hogy mikor? Nem tudom, hogy hogyan jutott eszembe az, hogy nekem Mystic Fallsba kell menjek, de egy kis hang megszólalt a fejemben, és azt suttogta..

-Mystic Falls!

És már indultam is... Elbúcsúztam a jó öreg édesapámtól, aki annyi mindenre tanított meg engem, hogy már nem fél elengedni az egyetlen fiát az egyetlen lányával

Igen, van egy húgom, és nem bírjuk elhagyni egymást! Folyton egymás közelében vagyunk, és mindig megvédjük a másikat... Szerencsére mi a jó tesók kapcsolatot vállaltuk be, mindketten ,,normálisak" vagyunk a magunk módján, és ezt a szokást akkor is tartjuk, mikor együtt lógunk!

~~~~

Nos, nem vagyok egy könnyen elviselhető személyiség, azt tudom!  A kishúgom már megtanult együtt élni velem, és már jól ismer. A családból egyedül neki tárom ki magam, ami nagy megtiszteltetés! Egyedül ő tudja, hogy hogyan tud engem lenyugtatni, ha dührohamom van vagy, hogy tudja megállítani az alvásparalízisem. Ezért vagyunk összenőve, mert egyedül nem tudok élni! És ha ő nincs itt akkor másnak kell! Nem is vagyok a kishúgom terhére! Szóval... szerencsére elválaszthatatlanok vagyunk Hope-val...

~~~~

Mivel én már ezerszer is nagykorú vagyok, én vezetek! És mivel New Orleans és Mystic Falls között van néhány kilométer, nem akarom lefárasztani a húgomat, ezért bepattantunk a kocsimba és elindultunk.

~~~~

Nem szabad, hogy monoton legyen az út, ezért Hope folyton tekergeti a rádió hangerejét, és velem énekel. Bár én nem szeretek énekelni, ő mégis rá tud bírni engem... Hihetetlen ez a lány! Ha nem lennék a testvére még szerelmes is lennék belé, fülig! Teljesen bele lennék zúgva!

Ez nem arról szól ám, hogy én itt fényezzem Hope-ot! Ha nem lenne szép a kishúgom akkor azt is megmondanám, de nem a fülébe. Nem tehetne róla. De szerencsére a sors egy gyönyörű kishúggal áldott meg, akit mindennél jobban szeretek! Talán túlzás! De így van!

~~~~

Annak ellenére, hogy Hope állítgatta a rádió hangerejét, én még is elaludtam... De most kivételesen éreztem, hogy elfogok, ezért a legközelebbi megállósávnál lehúzódtam, és fénysebességgel álltam meg, majd szinte egyből elaludtam. Szegény Hope, ilyenkor sajnálom... Mikor nem tudok arról, hogy én most elfogok aludni, ő pedig beszél és én szívesen hallgatnám tovább az ő kedves kis csicsergését, ennek ellenére én mégis bealszom.. Tudom! Nem tehetek róla, és ezt ő is sokszor vágja a fejemhez, hogy ne legyek szomorú, mégis bánt ez engem! De valahogy nem sikerül ezt a hülye szokásomat elhagyni... Pedig én próbálkozom.. Tényleg!

~~~~

Mystic Falls! Suhant el mellettem a tábla, mely az új otthont jelzi. Hope arcán a boldogságot véltem felfedezni, mely abban a pillanatban érkezett meg amikor elolvasta a táblát.

-Mystic Falls!- olvasta fel egy mosollyal az arcán.

-Megérkeztünk!- mondtam én is egy mosoly kíséretével...

~~~~

Bementünk apánk házába, kicsit már poros, de lakható ha kitakarítjuk. Nos, más dolgunk is van mint takarítani... Én például másnap reggel elkísérhetem az iskolába Hopepot, aztán egyszer csak én is új diák leszek, véletlenül! Há! Istenem, Hope mennyire örülne! Gyorsan el kell intéznem ezt a takarító nőt! Végig nézem ahogy kitakarít, nehogy ellopjon valamit, mert tele van a ház ereklyékkel, és nem akarok egy ,,pofont" kapni az édedapámtól.

A Tribid fiú...Where stories live. Discover now