Egy lány naplója.... (Befejezett)

A fájó jelen...

Otthon baszom a rezet. Minden nap csak a kiabálást hallgatom.

- BÁRCSAK MEGSE SZÜLETTÉL VOLNA!! TE RIBANC! HOGY NÉZEL TE KI! NAGYON BÜDÖS VAGY FÜRDESZ TE? - figyeltem apámat amint épen kiabált velem. Ezt egy nap 3x elüvölti. Az elején folyton sírtam miatta de most már hagyom. Nem érdekel.

Amint abba hagyja egyből bejövök zenét hallgatni. Maxon megy folyton, lehet egyuser majd valami baja lesz a fulemnek tőle de nem érdekel. Egész nap alig eszek hisz nincs étvágyam. Holnap lesz hogy 5 napja  nem ettem. De végülis kit érdekel? Úgy őszintén. Barátom nincs. Minek? Hogy Ő is kihasználjon? Annak tök felesleges. Délután 5 óra van úgyhogy úgy döntöttem elmegyek futni.

- Elmentem futni majd jövök!! - jelentettem be a felnőtteknek.

A futás folyton segít mivel kiszelözik a fejem és józanul tudok gondolkodni. Mi lenne ha végre megtenném? Gondoltam magamba de ezt azonnal elhessegettem mivel a mamám miatta élni szeretnék. Holnap edzés szóval nem kell otthon lennem. Talán délelőtt elmegyek majd a könyvtárba vagy futni aztán mehetek délután edzésre. Tervezgettem a holnapi naponm hogy kevesebb időt keljen otthon töltenem.
De az is ehet hogy teljesen mást csinálok majd délelőtt.

És végül hazaértem! Yeyy! Nagyon örülök.... Elmentem fürödni és azt terveztem hogy lefekszem de....

- HOL VOLTÁL EDDIG? TÁN PASIZTÁL? - kiabált velem nevelőanyám.

- Csak futottam.... - motyogtam halkan.

- HA VELEM BESZÉLSZ AKKOR ÉRTHETŐEN MOND!!! HÚZZÁL ALUDNI! MOST!!! - nézett szemembe

Oda indultam csak éppenséggel bele kellet kötnöd! Oooh és amúgy is 14 vagyok, csak tudom mikor kell lefeküdnöm! - gondoltam magamba csak nem akartam vitát csinálni.

Kurvára nincsen nekem ehez erőm és elkezdtem sírni. Szép halakan ott ücsörögtem két térdem összefogva az ágyon és sírtam. Végre utat engedtem a könnyeimnek.

Egyszer csak felnéztem és észrevettem a szikét az asztalon. Nem kellet sokat várni egyből felvettem és szépen lassan elkezdtem húzni a kezemen. A vér szép lassan csöppent le. Először csak egy vágás aztán kettő végül elég sok lett. A régebbi hegek még látszottak. Most újra felszakadtak és lettek ujjak is. A piros vér kissebb patakokban folyt le a kezemről. Elő vettem egy zsepit és elkezdtem letörölni. Átázott. Vettem elő még eggyet. Majd újra elsirtam magam. Addig sírtam míg el nem aludtam.

Reggel a nap meleg sugaraira ébredtem fel. Hemperegtem egy fél órát az ágyon és éreztem a szúró fájdalmat a karomon. Nagyon nagy figyelmet nem fordítottam neki.

Fél óra múlva eljutottam arra a pontra hogy fel kellene öltözni és meg kellene ágyazni. Hát így is tettem.

- Jó reggelt - mentem ki a szobából.

- Még élsz? - nézett rám apám.

- Elmegyek edzeni 11 körül itthon leszek utána elmegyek futni majd edzésre ha nem baj! - néztem hol apámat hol nevelő anyámat

- Csak nyugodtan!!! Addig se kell látnunk a képedet - mondták szinte szinkronba.

Mivel elmegyek edzeni ezért elraktam a foci cipőm és egy vizet. Biciklivel mentem ki a távolabban fekvő füves területre. Egy kisebb focipályát alakítottam itt ki. Elkezdtem edzeni.

Itt a kövi rész! ( Még mindig igaz történet alapján)